Hirdetés
Győr+
2012.01.06. 06:50

Bérkompenzáció: a győri vállalkozóknak is rendezni kell a fizetéseket

Szankcionálja az erről szóló törvény a bérkompenzáció elmulasztását januártól: azoknak a munkaadóknak, akik nem emelik a 300 ezer forint alatti munkabéreket annyival, hogy azok nettó összege ne változzon, a munkaügyi ellenőrzések során bírságra ugyan nem kell számítaniuk, viszont két évig nem indulhatnak közbeszerzésen és kizárják magukat az állami támogatásokból is.

Hirdetés

A 18 százalékos minimálbér-emelésből a munkáltatónak öt százalékot kell kigazdálkodnia. A maradék 13 százalékot az állam állja oly módon, hogy járulékkedvezményt adnak a vállalkozásnak. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Győr-Moson-Sopron megyei elnöke szerint az előírt béremelés fedezetét a kisvállalkozások és a hazai piacra termelő cégek nehezen teremtik majd elő. A bruttó 300 ezer forint alatti béreknél a kormány nem írta ugyan elő, de elvárja, hogy a 2012-es béremelés ellensúlyozza az adójóváírás megszüntetését. Ellenkező esetben az érintett céget két évre kizárják a közbeszerzésekből, és nem kaphat költségvetési támogatást sem.

Hirdetés

– Ez a vállalkozások jelentős részének olyan pluszterhet jelent, amelynek a nulla gazdasági növekedés mellett nagyon nehéz lesz eleget tenni. Megint csak az fog bekövetkezni, ami az elmúlt nehéz időszak változásai során, hogy igazából a magas hozzáadott értéket produkálni tudó és versenyképes, azaz a leginnovatívabb vállalkozások tudják teljesíteni ezt az újabb akadályt. Magával a kormányzati szándékkal tehát, hogy legyen béremelés, maximálisan egyetértünk, hiszen ha nincs béremelés, akkor nincs fogyasztás, és akkor nincs, ami mozgassa a gazdaságot. A sok különböző szempont és tényező mellett ez egy rendkívül fontos dolog. Úgy érzem, hogy a jelenlegi helyzetben mindenkinek, aki szereplője volt ennek a tárgyalásnak, és ennek a kompromisszumnak, beleértve a VOSZ-t és a kormányzati oldalt is, mindenkinek azon kell dolgoznia, hogy ez a nagyon széles vállalkozói kör valahogyan továbbra is talpon tudjon maradni. Ha náluk megreccsen a foglalkoztatás, az vagy tömeges megszűnést és bezárásokat eredményezhet, vagy megint a szürke- és a feketegazdaság irányába tolja el a foglalkoztatást, aminek szerintem senki nem örülne az országban – mondta Sragner László.

A győri Kenvéd Kft. több mint száz főt foglalkoztató autóipari beszállító, amelyet közvetlenül nem érint a jogszabályváltozás, mivel a fizetések jóval magasabbak a minimálbérnél. Ugyanakkor külső partnerei és alvállalkozói emelni kényszerülnek, ami náluk a szolgáltatás igénybevételében jelenthet jelentős emelkedést.

– Vállalatunk egy középkategóriás vállalkozás, tőkeerős, tehát meg tudjuk, és meg is akarjuk finanszírozni ezeket a költségeket. Azonban azt látjuk és érzékeljük, hogy azoknál a szolgáltató vállalkozásoknál, akik az alaptevékenységünk ellátásába külsősként besegítenek, ez a változás gondot okoz. Tehát a nettó jövedelmek biztosítása ezeknél az alvállalkozóknál problémát idéz elő, illetve már elő is idézett, hiszen a telepünkön őrző-védő szolgáltatást végző vállalkozás már bejelentette, hogy 50 százalékkal emelik nekünk nyújtott szolgáltatásuk árát. Hasonló reakciókat vált majd ki a jogszabályváltozás a munkaerő-kölcsönzők esetében. Náluk is törvényszerű a minimálbér emelése a munkavállalóiknak fizetett összegnél, azonban ezek a dolgozók első időszakban nem adják le az elvárt teljesítményt, tehát a teljesítmény csökkenése mellett jelentős bértömeg-kiáramlást fog ez jelenteni, és ez nekünk megnöveli a bérköltségeinket – fogalmazott Szakál László.

A győri Golden Ball Pub vezetője azzal számol, hogy a bérkompenzáció miatt legkevesebb 30 alkalmazottjánál kell fizetést emelnie úgy, hogy az osztrák határ közelsége miatt egyébként is nehéz a szakképzett, jó színvonalú munkaerő megtartása.

– A vendéglátás arról szól, hogy sok alkalmazottat kell foglalkoztatni, hogy megfelelő színvonalat tudjunk szolgáltatni. Eddig is hangoztattuk, hogy racionalizálnunk kell, mind az anyaggazdálkodásban, mind az emberi erő tekintetében, azt hiszem, hogy most eljött az az idő, amikor a racionalizációnak nagyon nagy jelentősége lesz. Fel kell venni a kesztyűt, és meg kell találni azokat a lehetőségeket, amik a meghozott jogszabályokkal harmonizálnak, de nagyon nehéz lesz a bérkompenzációt részünkről teljesíteni. A szállodai alkalmazottak kicsit talán jobban kötődnek a házhoz, és ők általában főiskolai végzettségűek, és az eddigi bérük is meghaladja a minimálbért. Itt kisebb mértékű lesz az emelkedés, viszont a fizikai dolgozóknál, a szállodai szobaasszonyoknál, vagy éppen az éttermi dolgozóknál ezt meg kell lépnünk. Nálunk minimálisan ez 30 főt érint. Az állami források igénybevételéről nem szeretnénk lemondani, így mindenképpen megtaláljuk a bérkompenzáció lehetőségét – mutatott rá Kun Ferenc.

Bakács László

likeold
a fb oldalunkat