Barokk időutazás – Fotókkal!

Győr+
2019.08.09. 21:01

Pénteken kora este elkezdődött a három napos látványos, történelmi utazás a barokk jegyében Győr belvárosában.

A három nap alatt a Széchenyi téren és a Baross úton kézműves vásárban válogathatunk az egyedi tárgyak között. Megtalálható itt a bőrárútól, a kézműves szörpökön át az egyedi gyöngyékszerekig sokféle kézműves alkotó, vagy termelő munkája. A Barokk Esküvő eseménysorozat gyermektánc bemutatóval kezdődött. Az Újvárosi Művelődési Házban szervezett barokk tábor résztvevői mutatták be a Széchenyi téri Barokk Kertben, mint tanultak az egy hét alatt a korról.

A táncot követően a régizene kedvelő hallgathatták meg a Rosella együttes koncertjét. A ritkaságszámba menő formáció hangszer összeállítása a két furulya, a viola da gamba és a csembaló, és érdems tudni róluk, hogy kizárólag triószonátákra szakosodtak.

A látványos jelmezes felvonulás a Széchenyi térről indult, a megyeháza térig, toborozva a szerenádra a városban sétálókat. Eközben Dunakapu téren megpróbálták felengedni a hőlégballont, de a légköri viszonyokra hivatkozva, sajnos csak második kísérletre sikerült, és akkor is csak kb. 10 méter magasból láthatták a várost azok, akik jegyet váltottak.

Fotó: Marcali Gábor

Kevesen tudják, hogy 1784-ben Győrben volt az első sikeres próba, amikor „gyulladó levegővel töltött golyóbis” emelkedett a magasba. Ennek emlékére lehetőség nyílik hőlégballonozni a Dunakapu térről felemelkedve, azoknak, akik előzetesen jegyet váltottak. Ugyanott egy kamarakiállításon láthatók a történelmi esemény emlékei, a gyerekek pedig kézműves foglalkozáson készíthetnek hőlégballont.

Hagyományosan, pénteken este a vőlegény szerenádot adott a menyasszonynak, azaz nem személy szerint, hanem szereplők, segítségével, Szerelmi ABC címmel. A Barokk kertben többek között a Figaro házasságából, A varázsfuvolából, a Carmenból csendültek fel népszerű dallamok. A szerelmi operaáriákat követően Bélyei Adél hárfakoncertje nyűgözte le a közönséget. Az est fénypontjaként Rossini A sevillai borbély című vígoperáját láthatta a közönség a Radó-szigeten.

Részletes program ITT.

Földvári Gabriella
fotó: Marcali Gábor, O. Jakócs Péter, Győre Márk