Győr+
2011.07.28. 11:07

Barokk Esküvő és Bábakukucs

Immár 19. alkalommal tartják meg Győrben a Barokk Varázsa rendezvénysorozatot augusztus 12–14-ig, melynek fénypontja idén is a Barokk Esküvő lesz. Több kiállítás és izgalmas programok is színesítik az eseményt – mondták el a csütörtöki sajtótájékoztatón.

Pénteken nyit a Xántus János Múzeumban a fagylalttörténeti kiállítás, amely ötezer éves időutazásra invitálja látogatóit Hideg nyalat és spanyol tekercs néven. A barokk napok alatt mindvégig nyitva áll a közönség előtt, ugyanúgy, mint A bűn pincéje a városi levéltár alagsorában, ahová börtönlátogatásra várják a látogatókat, akik megismerkedhetnek a lőcsei fehér asszony legendájával, és más híres régi győri bűnesetekkel.

Aznap egy másik tárlatot is avatnak: Pusztai Csaba festőművész rendhagyó kiállításának megnyitója lesz a Széchenyi téren, Barokk álmok címet viselő festménysorozata pedig a belvárosi üzletek kirakatait fogja díszíteni.

A programokról az eseménysorozat főszervezője, Keglovich Ferencné számolt be. Elmondta,

a barokk hétvégén vásár, pantomimesek, táncosok, zenészek produkciói várják az érdeklődőket. Az esküvőn kívüli programok a Széchenyi téren és a környező utcákban összpontosulnak. A téren felállított színpadon mindhárom napon egymást követik a kort idéző műsorok. Esténként olyan zenekarok lépnek fel, akik a barokk időszak zenéjét ötvözik a mai kor hangzásával.

A gyerekprogramok a kisgyermekesek számára is vonzóvá tehetik a barokk rendezvénysorozatot. Számos játék várja őket a Széchenyi téri barokk játszótéren, például körhinta, labirintus és Bábakukucs. S hogy mi az a Bábakukucs? Kívülről egy egyszerű mutatványosbódé. Ám aki bekukkant a gömbölyű lyukon, az meséket láthat megelevenedni benne. A Xántus-múzeum előtt pedig kis színpadon várják a kicsiket bábolőadásokra.

Pénteken este nyolc órától veszi kezdetét a legizgalmasabb program, a Barokk Esküvő első eseménye: felvonulás és toborzó a szerenádra, mellyel a vőlegény kedveskedik leendő arájának. Fél kilenckor a barokk menyasszony díszes öltözetében hallgatja végig a koncertet jövendőbelije társaságában, idén Mozart egyik műve csendül fel.

Az első Barokk Esküvőt 19 évvel ezelőtt rendezték meg először Győrben, forgatókönyve a korabeli szokások alapján készült.

A sajtótájékoztatón részt vett a kiválasztott pár, Makai Anasztázia és Pataky László is. Elmondták, izgatottan várják már a különleges mennyegzőt. Szombat este több mint 150 főt számláló, barokk viseletbe bújt násznéppel hajtatnak ötlovas hintójukkal a víziszínpadra, s mondják ki a boldogító igent. Idén először Győr jegyzője, dr. Lipovits Szilárd adja össze a barokk párt.

Serfőzőné Tóth Andrea, a győri önkormányzat kulturális csoportvezetője beszámolt arról, hogy Győr városa is támogatja a rendezvénysorozatot, többek között országos médiakampánnyal népszerűsítik a barokk napokat.

Zoljánszky Alexandra