Balesetokozónál jelzett a szonda

Győr+
2019.08.12. 08:28

A sofőr utánfutó hátuljának ütközött Téten.

Egy 60 éves pápai férfi közlekedett Mercedes személygépkocsijával Tét belterületén, 2019. augusztus 11-én, kora reggel. A sofőr haladása során egy, az úttest szélén várakozó járműszerelvényt akart kikerülni, azonban azt nem a tőle elvárható figyelemmel tette, és személyautójával a vontatmány hátuljának ütközött. A balesetben személyi sérülés nem történt.

A kiérkező győri járőrök alkoholszondát alkalmaztak a sofőrrel szemben, ami pozitív eredményt mutatott, ezért őt további mintavétel céljából előállították.

A további eljárást a Győri Rendőrkapitányság folytatja.

A fenti eseten kívül az egyenruhások további három ittas vezetővel szemben intézkedtek az elmúlt 24 órában a megye útjain.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ismételten felhívja a járművezetők figyelmét, hogy az ittas járművezetés növeli a balesetek bekövetkezésének kockázatát. Aki ittasan vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, mert nemcsak saját magát, hanem a közlekedés más résztvevőit is veszélyezteti. Már kis mennyiségű szeszesital-fogyasztás hatására is nő a reakcióidő, kedvezőtlenül változik a veszélyérzékelő képesség és tompulnak a reflexek. A rendőrség rendszeresen tart ellenőrzéseket azért, hogy az ittas sofőröket kiszűrje a forgalomból.

… hogy mindenki hazaérjen!

police.hu