Győr+
2017.01.12. 14:58

Balesetnek indult, gyilkosság lett a vége – választ kaptunk miért kellett Tompa Eszternek meghalnia

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese, dr. Bánhalmi Zsolt rendőr ezredes, január 12-én 13 órakor sajtótájékoztatót tartott a 14 évvel ezelőtt elkövetett emberöléssel kapcsolatban indított nyomozás részleteiről.

A sajtótájékoztató:

A sajtótájékoztatót érthető módon feszült figyelemmel várták a média képviselői, hiszen egy sokat taglalt, 14 éve megfejtetlen gyilkossági ügy gyanúsítottját fogták el győri rendőrök.

Kiderült, hogy bár számos elmélet született a hosszú évek során, mi is történhetett pontosan az akkor 22 éves, gyönyörű lánnyal, azonban ilyen végkifejletre vélhetően senki sem számított. De ne szaladjunk ennyire előre…

Dr. Bánhalmi Zsolt r. ezredes, bűnügyi főkapitány-helyettes és Károlyi Zoltán r. alezredes bűnügyi osztályvezető
(Fotó: Nagy Ferenc)

Kiderült, hogy a fiatal lány holttestének megtalálása után a rendőrség forró nyomon indult el, a helyszíni szemle során rengeteg bizonyítékot sikerült rögzíteniük, rengeteg embert hallgattak meg az esettel kapcsolatban ám a megoldás valahogy mégsem érkezett el. Az ügyet azonban nem hagyták nyugodni, hiszen ahogy említették: minősített emberölésben egyrészt nincs elévülés, másrészt a rendőrséget is foglalkoztatta az ügy, hogy a lány gyilkosát kézre kerítsék.

Károlyi Zoltán alezredes a helyszínen talált papuccsot mutatja
(Fotó: Krizsán Csaba)

Nehezítette a munkát, hogy kiderült: az elkövető és az áldozat között semmilyen kapcsolat nem volt, sohasem találkoztak korábban. S. A. 36 éves gönyűi férfi a gyanúsított, s rendőröknek elmondta: soha senkinek nem mondta el mit tett, titkával 14 éven át élt együtt, minden napja rettegésben telt. Talán ezért sem lepődött meg, mikor hajnalban az ajtaján kopogtattak a rendőrök. Ellenállás nélkül nyújtotta a karját a bilincselésre, s míg beértek vele a főkapitányságra egy szót sem szólt. Később elárulta: tudta miért jelentek meg házánál az egyenruhások. Sokkoló tény, hogy a családos férfi élettársa a rendőröktől tudta meg, tulajdonképpen egy gyilkossal élt 14 éven keresztül…

A helyszíni szemle és a nyomozás során összegyűjtött információk megegyeztek
(Fotó: rendőrség)

Ám ugorjunk vissza egy kicsit a múltba, hiszen a férfit most újra visszavitték azokra a helyszínekre, amelyeket ő is bejárt 2003. szeptember 22-én.

Gépkocsivezetőként dolgozott akkoriban, 23 éves volt, már egy 5 év körüli kisgyermek édesapja. Keresetét gázolaj lopással pótolta ki, a tartályokat pedig Sashegypusztán rejtette el. Azon a napon is oda indult tűzpiros Opel Corsáján. Egy telefonhívást kapott, s míg a gombokkal babrált, elütötte a nagymamájától édesanyjához kerekező Tompa Esztert. A lány a földre esett, sérülései ekkor és nem bántalmazás során keletkezzek.

A hátrahagyott papucs és a bálazsineg, amivel megfojtották Esztert… 
(Fotó: Nagy Ferenc)

A férfi halottnak hitte, bepánikolt, hogy elveszik a jogosítványát, elveszti a munkáját, nem tudja felnevelni a gyerekét és börtönbe kerül. A rossz döntések sorozata pedig beindult… Kétszer is hívhatott volna segítséget Eszternek, ám ő kétszer is magát mentette, így akár aljas indokról is beszélhetünk. Ha először, majd másodszor is mentőt hív a lányhoz, még most is élne az akkor 22 éves pincérnő, a férfi pedig vélhetően közlekedési szabálysértéssel és pénzbüntetéssel felelt volna tettéért. Így azonban 20 évtől egészen életfogytiglant is kaphat a bíróságtól. Egyébként az is kiderült a sajtótájékoztatón, hogy a 2 millió forint nyomravezetői díjat a főkapitányság visszavonta, mert bár rengeteg lakossági bejelentés érkezett, rendőri munka kerítete kézre a tettest.

Kiderült, a férfiben soha, a 14 év alatt egyszer sem merült fel, hogy feladja magát, bevallja tettét, ám elfogása után már részletes beismerő vallomást tett, s ő vitte el a rendőröket a helyszínekre. Mint mondta és látszódott is rajta: megkönnyebbült hogy ledobhatta saját rossz döntésének terheit.

A férfi részletesen megmutatott mindent a rendőröknek
(Fotó: rendőrség)

A nyomozást egyébként nehezítette, hogy a szemtanú egy 13 és egy 5 éves gyerek volt, akik mintegy 200 méterről látták az esetet, s akkor úgy tűnt nekik: emberrablásról lehetett szó. A gépkocsi színével, típusával kapcsolatban sem tudtak pontos információkat adni a rendőröknek, így terelődött a gyanú egy bordó kombi VW-ra. Ráadásul ahogy kiderült, a fantomkép sem volt megfelelő. Persze a gyerekek nem felelősek ezekért a tévedésekért, sajnos azonban tény, hogy téves irányba vitték el a nyomozást. Egészen eddig…

Holnap 11 órakor tárgyalják az akkor 23 éves férfi ügyét, aki élete legrosszabb döntését hozta meg 2003. szeptember 22-én.

Sajnos nem érhette már meg ezt a pillanatot Eszter édesanyja és nagymamája sem, édesapját pedig még nem tudta értesíteni a hatóság. A szülők korábban elváltak, a gyilkosság idején sem éltek együtt.

Nyugodj békében Eszter, édesanyáddal és nagymamáddal egyetemben!

Ennek az ügynek a lezárásával a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságnak egészen 2000-ig nincsen megoldatlan emberölési ügye, ami meglehetősen jó számadat.

Rendőrségi tájékoztatás:

A nyomozás adatai szerint 2003. szeptember 23-án reggel egy fiatal nő holttestét találták meg Győrben, a Mosoni-Duna szakasz árterének töltésén. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy a sértett bűncselekmény áldozata lett. A nyomozók a helyszíni szemle keretében minden lehetséges nyomot rögzítettek, tárgyi bizonyítási eszközöket gyűjtöttek és széleskörű tanúkutatást végeztek, azonban erőfeszítésük akkor nem hozott eredményt. Az eltelt évek alatt az ügyben több információ is keletkezett, a rendőrök ezek valóságtartalmát minden esetben ellenőrizték.

A nyomozás során a gyilkosság évében rögzített és bűnjelként lefoglalt tárgyi bizonyítékok valamint a szakértői vélemények alapján – a bűncselekmény elkövetése után 14 évvel – a nyomozók látókörébe került az emberölés feltételezett elkövetője. A nyomozók S. A. gönyűi lakost 2017. január 11-én hajnalban az otthonában elfogták, a megyei rendőr-főkapitányságra előállították és – őrizetbe vétele mellett – emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A gyanúsított a helyszíni kihallgatása alkalmával részletes beismerő vallomás tett.

A férfi elmondta, hogy a bűncselekmény napján Sashegypusztán figyelmetlensége miatt elütötte az út mellett kerékpározó 22 éves lányt, akiről azt hitte, hogy a baleset miatt a helyszínen életét vesztette. A következményektől tartva a sértettet az autója csomagtartójába tette, majd a baleset helyszínéről elhajtott Bőny felé. Néhány perces út után egy földes mellékútra kanyarodott, ahol az időközben magához tért lányt megfojtotta, otthagyta, majd hazament akkori győri lakóhelyére. Ezután még aznap este visszament a tetthelyre és a holttestet Győrbe, a Mosoni-Duna árteréhez vitte. A bűncselekmény elkövetéséhez használt gépjárművet másnap Szlovákiában egy illegális autóbontóban eladta.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya 2017. január 12-én előterjesztést tett S. A. előzetes letartóztatásának indítványozására.

Korábbi cikkünket itt olvashatják!

HAK/police.hu