Győr+
2011.08.08. 17:56

Balázs Fecó: soha nem voltam bulvársztár

„A zene mindig arról szól, hogy nem szabad megírni, amit már egyszer megfogalmazott az ember. Haladni kell abban a világban, amiben élünk.” – nyilatkozta a gyorplusz.hu-nak adott interjújában Balázs Fecó, aki részt vett azon a múlt heti győri sajtótájékoztatón, ahol a IV. Győri Bornapok programjait ismertették. Ő 26-án este kilenc órakor lép a színpadra zenekarával, a Balázs Fecó Banddel. Megkértük, hogy üljön az asztalunkhoz, és meséljen olvasóinknak a koncertről, zenélésről, valamint egy csipetnyit magánéletéről.

Hirdetés

– Kevesen képviseljük a lírai rockzenét, Demjént említeném meg, aki még ilyen dalokat játszik. Hozzám mindig is közel állt ez a stílus. Ez nem jelenti azt, hogy nem lesznek rock nóták a győri koncerten, már csak Fischer László miatt is, akivel a Korálban együtt játszom. Ő szintén itt lesz ebben a formációban, valamint még három nagyon tehetséges fiatal muzsikussal dolgozom. Ők egészen máshogy értelmezik ezeket a dalokat, teljesen más felfogásból játsszák, ezáltal mi is feltöltődünk.

Tehát lesz rock és lírai része is a győri koncertnek. A 45 év slágereiből válogatunk, melyek vagy rám, vagy a zenekarra jellemzőek, ebből adunk keresztmetszetet.

– Marad még más programokon is a városban?

– Természetesen előbb lejövünk, hogy részt vegyünk a többi eseményen. Idő hiányában sajnos maradni nem tudok, további koncertjeim lesznek.

– Mennyire ismeri Győrt?

– Nagyon jól ismerem, de annyit fejlődött, hogy most majdnem eltévedtem. Régóta járok ide, rengeteg helyen felléptem, kedvencem a volt ifjúsági ház és az egyetemi rész, ott is sokat koncerteztem. De zenéltem a régi színházban is, ehhez kapcsolódik az együttesünk történetének legrövidebb koncertje, mert olyan intenzív volt a közönség fogadtatása, hogy a zenekari árok beszakadt a tömeg súlya alatt. Szerencsére senki sem sérült meg, de a koncertet az első szám után lefújták.

– Több mint négy évtizede a pályán vannak, mi a titkuk? Hogyan tudnak megmaradni úgy, hogy rengeteg új „celeb” tűnik fel, már szinte követni sem lehet őket…

– Bulvárvilág a mai. Ez már egy más történet, mint a mi időnkben. A közönség ahhoz szokott, amit a média eléjük tol, arra van vevő. Csak nézzük meg a két kereskedelmi adót és a bulvárújságokat: ugyanazzal a húsz emberrel foglalkoznak. Sokaknak erre van igényük, és rengetegen hisznek is ezeknek a médiumoknak.

Felnőtt egy máshogy gondolkodó generáció. A különböző tehetségkutatókon a részvétel a fontos, nem az ítélet.

Nemrég arról beszélgettem néhány hasonló korú zenésszel – Demjén Ferenccel, Charlie-val -, hogy közelebb álltak a zenei értékek a világ erényeihez a ’70-es években, mint ma. Most nem „felsztárolni” nehéz valakit, hanem megmaradni a pályán. Egyik tehetségkutató után jön a másik, már nem emlékszik arra a közönség, hogy mi volt két évvel ezelőtt.

Az a baj, hogy hiába van nagyon sok tehetséges előadó, nincsenek egyéniségek. Sem a futballpályán, sem az én műfajomban. Szürke, jó hangú emberek vannak, akik mindig meglovagolják az aktuális divatot. Gyakran Demjén, Máté Péter, vagy Balázs Fecó dalhoz adják az arcukat a siker érdekében. Még arra sincs idejük, hogy megmérettessék magukat, hogy esetleg van-e bennük szerzői véna, mert az idő már nem engedi, olyan gyors lett a világ. Ahhoz, hogy egy nótát befuttassanak, minimum egy fél év kell. Erre sincs idő. Azért nyúlnak azokhoz a már ismert slágerekhez, amiket mi előadtunk.

A másik, hogy csodálkozom, amikor egy-két korosztályombeli kollegámat látom, akik elfelejtik azt, hogy más húsz éves korban ugyanazt színpadra vinni, és más 60 évesen. Egyre fiatalabb lányokkal veszik magukat körbe. Nevetséges és szánalmas. Nézzék meg a Zoránt: közel 70 évesen is az maradt, aki volt, szinkronban van azzal, amit képvisel a zenéjében.

Az volt jellemző a korosztályunkra, hogy ugyanabban a ruhában mentük fel, mint amiben lejöttünk. Értik? Talán ez lehet a titka annak, hogy álljuk az időt.

– Szerez még zenét?

– Abszolút, csak a mai világban ha megjelenik egy lemez, akkor mindig azt kérdezik, hogy mivel lehet eladni. Engem nem láttak főzni, korcsolyázni, nem szerepeltem a bulvárban. Ha ez az ára, akkor ne hívjanak koncertezni. Aki engem szeret, az a zeném miatt kedvel, amit én képviselek. Nem voltam bulvársztár soha. Van, aki ezt felvállalta az én szakmámból, akinek szüksége volt erre, nekem hál’ Istennek nem volt.

– Hogy születnek a dallamok?

– A legidétlenebb időpontokban jött már az ihlet. Volt olyan is, hogy vezetés közben megálltam, hogy lejegyezzem, ami a fejemben megszületett. Amikor az idő számon kér és sürget, az a legjobb. Olyankor tudok a leginkább alkotni. Előre az íróasztalnak sosem dolgoztam. Valami beindul bennem, és akkor ülök le a zongorához. Ha olyan hangulatom van, abban a pillanatban lejegyzem egy diktafonra, vagy leírom, és otthon a zongorán addig csiszolom, amíg kialakul. Aztán odaadom Horváth Attilának, akivel 40 éve dolgozom, így születik meg egy dal.

– Mi az, ami most foglalkoztatja, amit a zenében is kifejez?

– A zene mindig arról szól, hogy nem szabad megírni, amit már egyszer megfogalmazott az ember. Haladni kell abban a világban, amiben élünk. A ’80-as években azt írtuk meg, amit akkor éreztünk, most pedig azt, amit a kor diktál, éreztet velem a zenében. De elsősorban a szövegíró kezében van ez a dolog, én a dallamot írom meg, tehát aki a számba adja a szöveget az a mindenkori szövegíró.

– Milyen most a közérzete?

– Vegyes, mert olyan kiszámíthatatlan korban élünk, ami nagyon messze áll a valóságtól. Lerombolták azt az értékrendszert, amit az én korosztályom felépített. Például, amikor negyedikes gimnazistaként elkezdtem zenélni, még ha nem is szerettem azt az előadót, aki akkor már egy ismert ember volt, és idősebb, de köszöntem neki. Megtiszteltetés volt. Ma, tisztelet a kivételnek, a sztárocskák nem így viselkednek, Madonnának képzelik magukat.

Mi először letettünk valamit, és utána mertünk kérni. Megváltozott a világ. Elkérnek olyan összegeket, hogy hihetetlen. De nem ők a hibásak, hanem akik megadják neki. Ez egy 22-es csapdája, mert ki bizonyítja nekem be, hogy tényleg szavazok valakire, amikor betelefonálok? Ez manipulált dolog. Arra megy ki, hogy minél több pénzt húzzanak ki az emberek zsebéből. Én mást látok zenész szemmel, és mást a laikusok, a fogyasztók.

– Evezzünk kellemesebb vizekre. Mit csinál, amikor van egy kis szabadideje?

– Horgászom, de nem érdekel, hogy fogok-e valamit. A nyugalom és a csend számít. És a gyerekemmel foglalkozom, 13 éves.

– Ő zenél?

– Szerencsére nem, egy biztosabb pályája lesz, ő sportol: jégkorongozik és vízilabdázik. Őt nem érintette meg ez a pálya.

– Ennek tényleg örül?

– Abszolút. Egyrészt, mert nincs tehetsége hozzá, az anyukája fülét örökölte. Én segíteném, ha lenne muzikalitása, de nincsen. A sportban éli ki magát, és ennek azért örülök, mert az én szakmám bizonyos tekintetben manipulált lett. Kicsavarnak, eldobnak, és ez holnap így megy tovább.

– Köszönjük az interjút.

– Nahát, semmi bulvár nem érdekli önöket valakiről?

– Azt most kihagynánk, de annyit áruljon még el, mégiscsak borfesztivál miatt beszélgetünk, hogy mi a kedvenc bora!

– Nagyon szeretem a villányi borokat, főleg a vöröseket. Volt egy kedvencem erről a vidékről, egy Molnár Tamás nevű borosmestertől, aki készített nekem egy vörösbort az 50. születésnapomra. Barrique cuvée volt, szinte orvosság.

Zoljánszky Alexandra – gyorplusz.hu