„Az Úr közel van, ne aggódjatok semmiért!’
Pedig mindennapi várakozásaink igen gyakran telve vannak aggodalommal, és a segítséget, a csodát pedig általában távolról, mind térben, mind időben messziről várjuk. Ha nehéz anyagi helyzetben vagyunk, lottóötöst várunk vagy kormányváltást, vagy talán egy csodálatos amerikai nagybácsit, aki kisegít bennünket a bajból.
Ha betegek vagyunk, gyakran eszünkbe jut, hogy egy messzi városban, vagy talán egy idegen országban, vagy valamilyen különleges protekcióval felvértezve keressünk orvost, gyógyulást. Ha rosszul tanul a gyermekünk? Gyakran keressük lázasan egy másik iskola tanárát különórára, akit nem ismerünk, és talán éppen ezért nagyobb bizalommal fordulhatunk hozzá.
Életvezetési gondjaink vannak?
Gyakran lemondóan legyintünk: ha lenne pénzünk egy jó szakemberre, biztos minden másként alakult volna körülöttünk. És ha ilyenkor egy kicsit őszinték vagyunk, legalább magunkhoz: a szükséghelyzetekben arról ábrándozunk, hogy a segítség, a változás vajmi kevéssé függ tőlünk, a mi döntéseinktől, kívülről, másoktól várjuk helyzetünk jobbra fordulását. De hasonlóan állunk a segítségadás dolgában is. Ha azt halljuk: szükséget szenvedő vagy éhező ember, mindjárt a távoli
Afrika juthat eszünkbe, vagy Dél-Amerika szellemi, lelki és testi ínségben szenvedő nyomornegyedei. De ha egy hazai koldus szólít meg, könnyedén rávágjuk: úgyis elissza. Amikor egy megindító regényben vagy filmben szegény sorsú emberekről hallunk, vagy éppen a Biblia szegényeiről, koldusairól olvasunk, vagy éppen a szegény Lázár történetét hallgatjuk, gyakran valamiféle ideális, tiszta lelkű, alkoholt sohasem fogyasztó, szerencsejátékra pénzét el nem szóró, egész életében felelős döntéseket hozó szegény vagy koldus alakja jelenik meg előttünk. Pedig máshol, vagy régebben sem voltak mások az emberek…
„Messziről jött ember azt mond, amit akar” – tartja a közmondás. És mintha életünk minden egyes mozzanatával igazolnánk is e mondás igazságát. Ideálisabbnak látjuk a filmbeli, a regénybeli, a bibliai szegényt, mint a mai utca szegényeit, hatékonyabb munkát feltételezünk egy másik iskola tanárától, mint amibe a gyermekünk jár, gyorsabb felépülést várunk egy távoli városban praktizáló orvostól, netán külföldi kórháztól, mint a közvetlen közelünkben lévőtől –egyszóval: gyakran jobb embernek tartjuk, akit nem ismerünk, akinek nem látjuk napi hibáit, rossz szokásait, gyöngeségeit. És leginkább őket várjuk. Szent Pál apostol címbeli mondata azonban: „az Úr közel van”, nem azt jelenti, hogy hamarosan landol az amerikai nagybácsi gépe, hogy már a lépcsőháza kapujában állunk a drágán megfizetett magántanárnak, hogy már a várótermében ülünk szólításra várva a távol praktizáló orvosnak, vagy hogy sikerült kellő pénzt összespórolnunk egy igazán hatékony életvezetési tréningre. Hanem azt jelenti, hogy az „Úr közel van, ne aggódjatok semmiért!” Igen, ott van a közeliben, a karnyújtásnyira lévőben, igen, ott van abban az emberben, akinek ismerjünk minden rossz szokását, abban, aki tele van általunk is ismert törékenységgel, esetlegességgel. Akikért ugyanez a Pál apostol így lelkesedik egy másik helyen: „Isten a tanúm, mennyire vágyakozom mindnyájatok után Krisztus Jézus szeretetében!” – És ott van benned, ó keresztény ember, a te gyöngeséged és törékenységed minden egyes rezdülésében, minden esetlegességében. A távoli a messzeségbe vész, ami rajtam kívül van, nem oldja meg életem gondjait.
Az Úr pedig közel van: bennünk, mindannyiunkban, a közeli emberekben, akiket ismerünk, de sokszor még fel sem fedeztünk. Clairvaux-i Szent Bernát így erről: „Nem kell, ó ember, áthajóznod a tengereken, nem kell felülemelkedned a felhőkön, sem átkelned az Alpokon! Egy rövid utat mutatok neked: önmagadig siess eléje Istenednek! Mert közel van hozzád az Ige, ajkadon és szívedben van. Siess a szív töredelméig, ajkad bűnvallomásáig, hogy legalább lelkiismereted nyomorúságának szennyéből lábalj ki, mert méltatlan lenne, hogy oda lépjen be a tisztaság Alkotója! Mindez arról az eljövetelről mondatott, amelyben az Úr láthatatlan hatalmával megvilágosítani méltóztatik az egyes ember szívét!
Kelemen Áron OSB
Fotó: Marcali Gábor