Győr+
2013.02.04. 11:00

Az orvosi hivatást nem lehet abbahagyni

Nehéz döntés előtt állnak a közszféra nyugdíjas korú alkalmazottai, egy már életbe lépett törvénymódosítás szerint április végéig választaniuk kell a nyugdíjuk és a bérük, a visszavonulás és a munka között.

Még szigorúbb az a határozat, amit a kormány címzett a saját irányítása alá tartozó intézményeknek, alapelvként kimondva az öregségi nyugdíjkorhatárt elérők foglalkoztatási tilalmát. Az intézkedések csak az egészségügyben hat és fél ezer munkavállalót érintenek. Az új szabályok az egészségügyben keltették a legnagyobb riadalmat, hiszen az ágazat az alacsony bérek, a szakemberek elvándorlása miatt jelenleg is munkaerőhiánnyal küzd.

 

Dr. Tamás László János főigazgató főorvos szerint a győri Petz-kórház a szakorvosok, szakdolgozók létszámát tekintve tűréshatáron van, a tapasztalt, idős munkatársakról a tavaly érkezett harmincnégy új orvos ellenére sem mondhat le az intézmény. Asszisztensekből, ápolókból egyszerűen csak kevés van, míg az orvosok esetében a státusok száma is a kívánatos szint alá csökkent az átszervezések során. A kórházi műszakiak, gazdasági ügyintézők könnyen találnak maguknak jobban fizető munkát másutt, őket nyugdíjasként is nehezebb megtartani.

 

A Petz-kórház több mint száz továbbfoglalkoztatott idős alkalmazottjának mindegyike pótolhatatlan a saját területén, mert nincs aki a helyükbe lépjen. Az érintett orvosok azt tartanák jó megoldásnak, ha az egészségügyi intézmények az egyetemekhez hasonló automatikus mentességet kapnának a hatvankét évnél idősebbek kényszerű nyugdíjaztatása alól, s a továbbdolgozóknak a bérük mellett a megszolgált nyugdíjukat is ugyanúgy folyósítanák, mint eddig. Erre kevés az esély, de dr. Tamás László János úgy véli, az általános szabály alól van derűlátásra okot adó kivétel, a kibontakozó kompromisszum több mint elfogadható az érintettek számára. Ahogy most kinéz, a közalkalmazott kérheti továbbfoglalkoztatását a munkáltatójától, aki a kérvényt a megfelelő indokokkal alátámasztva a kormány elé terjesztheti, mellékelve a státus megmaradása iránti igényét is. Kedvező döntés esetén az orvosok nem nyugdíjat, hanem úgynevezett szenior ösztöndíjat kapnak a nyugdíjalapból, méghozzá annyit, hogy a pénzüknél maradjanak.

 

A főigazgató az orvosi kamarával ellentétben arra biztatja idős alkalmazottait, nyújtsák be kérvényüket, hiszen nem veszíthetnek semmit. Ha a munkát választják, de nem jön be a számításuk, bármikor felmondhatnak, visszaléphetnek a nyugdíjból élők táborába. A Petz-kórház vezetői az első körben közel negyven alkalmazottal, orvossal, diplomás munkatárssal, ápolóval, asszisztenssel, masszőrrel, gazdasági és műszaki szakemberrel ültek le beszélgetni, tájékoztatva őket lehetőségeikről. A napokban megszülető egyéni kérelmeket a kormány bírálja el, a továbbfoglalkoztatás és a kétszeres juttatás tilalma júliustól él. A közalkalmazottak munkáltatói a korábbi években maguk dönthettek a nyugdíjas kort elérők sorsáról, indoklás nélkül elbocsáthatták vagy kérésükre továbbfoglalkoztathatták őket. Az egészségügyben ez utóbbi volt a gyakoribb – mondta dr. Tamás László János.

 

Az orvosi hivatást nem lehet abbahagyni, aki visszavonul, rendszerint lelki problémákkal találja szembe magát, nem beszélve arról, hogy egy sebész vagy szülész más területeken nehezen talál magának tapasztalatához, múltjához illő elfoglaltságot. A főigazgató abban bízik, hogy a Petz-kórház nyugdíjas munkavállalóinak helyzete nem változik, a betegellátásért felelős kormánynak jó oka van arra, hogy a visszafoglalkoztatás lehetőségét megadja.

 

Győr szerencsés helyzetben van, s nem csak azért, mert a kórház és szakrendelői kevesebb gonddal, magasabb színvonalon dolgozhatnak, mint más régiók intézményei. Dr. Somogyi Tivadar egészségügyért felelős alpolgármester szerint a városban praxist működtető háziorvosok, gyerekorvosok, fogászok közel harminc százaléka lépte át a nyugdíjkorhatárt, de valamennyien vállalkozók, nem vonatkozik rájuk a nyugdíjba vonulás kényszere. Az alpolgármester azt is elmondta lapunknak, hogy érthetőek a kormány törekvései. A közszférára ráfér a karcsúsítás, s igazságos a kétszeres javadalmazás eltörlése is.

Ugyanakkor vannak szakmák, például az orvosoké, ahol indokolt lett volna több időt szánni az átállásra, s jó előre világossá tenni a részletszabályokat.

 

Gaál József

Fotó: O. Jakócs Péter