„Van liszt, de ebből nem lesz palacsinta”
Az orgonaművész és a kihívások
Fotó: O. Jakócs Péter
Dr. Ruppert István egyetemi tanárnak, orgonaművésznek, a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus tagjának, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Kara volt dékánjának, a Zeneakadémia tanárának nemzeti ünnepünk alkalmából Liszt Ferenc-díjat adományozott kiemelkedő zenei, előadó-művészeti tevékenysége elismeréseként Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
– „Vasárnap ebédre palacsintát kívánt a család, így én, a Valaki Menjen Le Már A Boltba István bementem a kinemondd üzletbe beszerezni a palacsintához valókat. Tej volt, lekvár kicsike, a lisztespult kifosztva. Amint mentem hazafelé lógó orral, liszttelenül, kedvenc szolgálati biciklimmel, egyfolytában csöngött a telefonom, többen gratuláltak a nap során közzétett díjhoz. Hazaérve megkérdezte a feleségem: Kaptál lisztet? Ja, csak ebből nem lesz palacsinta” – olvasom a március 18-án bejegyzett Facebook-posztjában. Mindig ilyen humorral áll a dolgokhoz?
– Igyekszem. Azt szokták mondani, akinek nincs humora, az mindenre képes, akinek van, az mindent elérhet. Próbálom a dolgokat humorral kezelni, úgy, hogy ne vesszen el a tartalom.
– Mennyiben változtatták meg az életét a koronavírus miatt bevezetett intézkedések? Gondolom, le kellett mondania koncertjeit, és jelen körülmények között az egyetemi zeneoktatás sem lehet egyszerű.
– A nyárra Németországba és a skandináv országokba volt koncertmeghívásom, ezek most tolódnak. A jelenlegi online oktatás számomra is több munkát, időt és energiát jelent, hiszen Győrben, a Széchenyi István Egyetemen, és a fővárosban a Zeneakadémián is tanítok. Negyvenévnyi tudás van a fejemben, amit az óráimon rutinból előadok, most azonban mindent le kellett írnom. Így az orgonatanítás sem egyszerű, ha a tanítványaimnak volt lehetőségük templomban gyakorolni, akkor azt felvették és digitálisan elküldték. A visszacsatolás azonban nehézkes, hiszen nem vagyok ott, nem tudom személyesen megmutatni, rögtön kijavítani a hibát, így sokkal nehezebb segíteni.
– 1989 óta járja a világot koncertjeivel, előadásaival. Melyik a kedvenc orgonája?
– Szerencsémre rengeteg van. Fantasztikus hangszereken játszhattam elsősorban az európai országokban, de Amerikától Brazílián át Japánig és itthon is. Nincs két egyforma hangszer, és a különböző hangszereken különböző darabok szólaltathatók meg jól. Az olasz orgonákon például az olasz barokk zenén kívül mást nem nagyon lehet játszani, egy 18. századi francia orgonán pedig nem lehet Bachot megszólaltatni, a párizsi Notre Dame-ban a 19. század második felének szimfonikus orgonairodalma szól varázslatosan. Legalább akkora feladat volt számomra egy műsort eljátszani Pompeiben egy kicsike orgonán, mint a világ legnagyobb orgonáján Atlantic Cityben. Az ország szinte valamennyi jelentős temploma mellett Budapesten a Mátyás-templomban, a Művészetek Palotájában adtam több koncertet is. Győrben az összes templomi orgonát megszólaltattam már, sajnos nem itt vannak a legjobb hangszerek. Bízom benne, a jövőben itt is lesz inspiráló hangzású, hiszen a bencés templomban vadonatúj orgonát építenek, tervben van a Szentlélek-templom orgonájának felújítása is, és a székesegyház hangszerére is ráférne egy alapos rekonstrukció.
– Reméljük, hamarosan visszatér az élet a régi medrébe. Milyen feladatok várnak önre?
– 65 éves elmúltam, de szellemileg és fizikailag is aktívnak érzem magam. A törvényi előírások szerint tavaly év végén, 14 év után lejárt a vezetői, dékáni megbízatásom a győri egyetem, 70 éves koromig azonban oktathatok. Mindennap gyakorolok az itthoni orgonámon, várom a koncerteket. Remélem, folytatódhat például a Szentlélek-templomban 33 éve indított sorozat, amely minden hónap első vasárnapján várja az orgonamuzsika kedvelőit. Új kihívás számomra, hogy januártól a győri székesegyház kántor-karnagya vagyok. 53 évvel ezelőtt, 12 évesen kezdtem a rendszeres kántori szolgálatot a kisbácsai templomban, és most a püspök úr kérésére folytatom ezt a tevékenységet – igaz, nagyobb léptékben – a bazilikában.