Olasz cserediákokkal beszélgettünk, akik imádják a magyar ételeket, a tejfölt legszívesebben hazavinnék, de nem csak ezért érzik jól magukat Győrben: csodálják a folyókat és a hidakat, főleg az esti kivilágításban.
A lányok többnyire magyarul meséltek a két ország közötti különbségekről, a fociról, a pizzáról, és a szép, győri élmények mellett a nehézségek is előkerültek. A három gimnazista lány – Margherita, Isabella és Abigail – tavaly nyáron érkezett hazánkba az AFS Győr cserediák programnak köszönhetően, hogy Magyarországon szívják magukba a tudást, amellyel gazdagodva térhetnek haza júliusban.
Margherita úgy érzi, a kis távolság ellenére nagy különbség van a két ország között. Először talán az volt a legfurcsább számára, hogy ha valaki vendégségbe megy, le kell vennije a cipőjét: „mi nem szoktuk” – mesélte magyarul a lány, aki úgy érzi, felesleges mindig kibújni a lábbeliből a házban, de már kezdi elfogadni ezt az érdekes szokást. Azon is csodálkozott, hogy nálunk van sonkás-kukoricás pizza, azt mondta, Észak-Olaszországban – ahonnan ő jött – ilyennel még nem találkozott. Érdekes számára az édes leves is, mert az olaszoknak egyértelmű, hogy a leves sós. Nem beszélve a grízes tésztáról cukorral és lekvárral: számára hihetetlen, hogy a tésztát édesen is lehet enni. A túrós tésztát is meghökkenve fogadta, de a kezdeti finnyáskodás ellenére nagyon megszerette. Egyébként úgy látja, a magyar emberek nagyon kedvesek és barátságosak, nem annyira nyitottak, mint az olaszok, de igaz barátok, ez pedig szerinte nagyon fontos. Azt gondolja, az olaszoknak felszínesebbek a kapcsolataik.
Isabella a Barihoz közeli Rutiglianóból érkezett. Az országok közötti legnagyobb különbségként a boltok nyitva tartását emelte ki, ugyanis nagyon szokatlan volt számára, hogy itt nem zárnak be az üzletek az ebéd utáni szieszta idejére. A magyar emberekről hasonlóképp vélekedik, mint Margherita, szerinte is barátságosak. „A fogadó családom nagyon kedves, és mindig segít nekem, nagyon boldog vagyok ezért” – fejtette ki véleményét a diáklány, aki az osztálytársairól, a tanárairól és az iskolájáról, a győri Krúdyról is pozitívan nyilatkozott, azt mondta, nagyon szeret ott tanulni, hiszen megvan minden, amire csak szükség lehet.
„Az emberek eleinte hidegek és távolságtartóak, de amikor megnyílnak, akkor mindent megtesznek a másikért” – jellemezte természetünket Abigail, magyarról angolra váltva, így ugyanis még sokkal magabiztosabbnak érzi magát annak ellenére, hogy megért mindent, és a beszéd is jól megy neki. Elmondta, az olaszok rengeteg szénhidrátot – tésztát, kenyeret – fogyasztanak, így furcsa volt felfedezni a változatos magyar ételpalettát, a hideg gyümölcsleves különösen meglepte: „a leves nekem mindig forró” – magyarázta.
Margherita, Isabella és Abigail
A lányok nagyon megszerették a magyar ételeket. Margherita kedvence a töltött káposzta, de megemlítette még a kakaós csigát és a dobos tortát is. Isabellát is magával ragadták a magyar ízek: „kedvencem a pörkölt” – mondta. Abigail szereti a fűszeres magyar ételeket, de csak mértékkel. Úgy fogalmazott: „Szeretem, de amikor túl sok, akkor sírok.” Hozzátette, az itteni konyha nagyon zsíros és fűszeres – viccesen ez annyit jelent: „ha piros a színe, akkor tudhatjuk, hogy magyar fogás”. Mikor megkérdeztem, mi a kedvenc magyar étele, mosolyogva vágta rá: „lángos”. A többiek erre nevetve rákontráztak, hogy: „picit nehéz” – ezzel célozva arra, hogy a lángos nem a legkönnyebb étel, de azért ez nem veszi el a kedvüket, jó sok tejföllel szeretik, amit szívük szerint hazavinnének magukkal, ugyanis Olaszországban sajnos nincsen tejföl. Az igazi olasz pizzát viszont Abigail szeretné Győrbe hozni, nagyon hiányolja, ami nem is csoda, hisz a pizza szülővárosából, Nápolyból érkezett, de azért megnyugtatott, hogy már nálunk is talált olyan helyet, ahol ízlett neki a pizza.
„Általában bulizni járok Győrbe” – mesélte Abigail, aki Mosonmagyaróváron lakik, így többnyire ott tölti a mindennapjait, de, ha szórakozásról van szó, akkor nem maradhat ki Győr sem. Arra a kérdésre, hogy hova járnak este kikapcsolódni, azt felelte: „Lapos” – ami számára nem csak bulihely, hanem egy jó találkozási pont is a többi cserediákkal. Egyébként kifejezetten szeret a folyóparton sétálgatni, szerinte megnyugtató érzés.
Margherita imádja Győrt, iskolája, a Péterfy is a Belvárosban van, így sokat sétál arra – szerinte nagyon szép a város. Leginkább a folyók és a hidak nyűgözték le, azt mondta, a Bologna melletti városban, ahonnan ő jött, nincsenek folyók, ezért is olyan jó este a parton sétálgatni. Nem beszélve az éttermekről, bevásárlóközpontokról és a butikokról – Margherita ugyanis imád vásárolni. „A barátaimmal este mindig megyünk a városba, és ott valahol leülünk és beszélgetünk” – mesélte.
Belopta magát Győr a lányok szívébe
Isabella is szerelmes Győrbe, főleg este, kivilágítva lopta be magát városunk a szívébe. Azt is kiemelte, szuper, hogy ennyi hely közül válogathatnak, ha szeretnének beülni valahova – neki ez azért szokatlan, mert egy kis városból jött, de élvezi a nyüzsgést, szeret új emberekkel megismerkedni.
A cserediákok augusztus óta vannak nálunk, de, ha a magyar beszédkészségük alapján következtetnék arra, mióta élnek itt, biztosan többre tippelnék, ugyanis elképesztő, ahogy elsajátították az egyik legnehezebbnek tartott nyelvet, a magyart.
Margherita családjával karácsony óta csak magyarul beszél – azóta úgy érzi, könnyen megy számára az olvasás és a társalgás is, és bár az első hónapban nehéznek tűnt, és rávágta, hogy ez nem szép nyelv, most már nagyon megtetszett neki. Elmondta, szeretné folytatni a tanulást, szívesen néz majd otthon is filmeket magyarul.
Isabella számára különleges a nyelvünk: „Nagyon érdekes nyelv, mert csak Magyarországon beszélik.” Azt mondta, nehéz a magyar, de úgy érzi, ha mindennap gyakorol, könnyebben megy, és ebben a fogadó családja, valamint a barátok is sokat segítenek neki. Azt mesélte, az első hónap volt nagy küzdelem, akkor mindenre azt mondta, hogy „értem”, meg hogy „igazad van”, de valójában még nem értett semmit. Most már viszont társaihoz hasonlóan nagyon boldog, hogy ilyen jól beszél.
Arra a kérdésre, hogy a magyart tartja-e a legnehezebben tanulható nyelvnek, Abigail egy rövid gondolkodás után mosolyogva felelte angolul: „Nos, az interneten azt olvastam, hogy a magyar ott van a világ négy legnehezebben tanulható nyelve között.” Persze tudja, hogy épp ezért lesz menő úgy hazamenni, hogy egy ilyen bonyolult nyelven tud beszélni. Ráadásul otthon van egy magyar barátja is, akivel majd gyakorolhat.
Biztos, hogy visszatérnek még Győrbe
Ha olaszok, akkor a pizza és a tészták mellett a foci jut eszünkbe, de Margherita és Isabella nem igazán szeretik a futballt. Abigail az egyetlen, aki kedveli ezt a sportot, és hobbi szinten űzi is. Azt mondták, látják, hogy az olaszok jobbak a fociban, mint a magyarok, de szerintük ez nem baj, hiszen mi másban vagyunk ügyesek, például vízilabdában vagy kézilabdában.
A jövőről és magyarországi terveikről hasonlóan nyilatkoztak a lányok, abban mindenki egyetért, hogy így vagy úgy, de szeretnének még itt élni az országunkban. Margherita szívesen tanulna Budapesten, de nem tudja, mit hoz az élet. Egy dologban viszont biztos: „Vissza fogok jönni, találkozni fogok a barátaimmal, a családommal, mert tetszik Győr és ez az ország.”
„Ha Magyarországon élhetnék, Budapesten szeretnék élni” – mesélte Abigail, aki hozzászokott a nagyvárosi élethez, és akinek Nápoly után Budapest a kedvence. Reméli, egyszer lehetősége lesz itt élni.
„Nagyon tetszik ez az ország, jó itt Győrben lakni” – mondta Isabella, aki szívesen tanulna Magyarországon a jövőben is, a pécsi egyetem például szimpatikus neki. Még nem tudja pontosan, mivel szeretne foglalkozni, de imád utazni, és nagyon érdeklik a nyelvek, a spanyol, a német, és most már a magyar is.
Szerző: Bodrogi Sára
Fotó: O. Jakócs Péter