‘Az nagyon kell, hogy az ember olyanokkal beszélgessen, akik másképp gondolkodnak’

Interjú dr. Rechnitzer Jánossal,a Széchenyi István Egyetem általános rektorhelyettesével.

Egy településfejlődéssel, társadalmi szerkezetváltozásokkal is foglalkozó kutatónál a kutyasétáltatás vélhetően több mint két élőlény közös kikapcsolódása. Mire figyel kutyasétáltatás közben?

Állandóan nézem a városomat, folyamatosan bolyongok mindenféle helyeken. Azt figyelem, hogy a város hogyan fejlődik, mit csinálnak az emberek, hogyan fogadják be a település aktivitását. Ezzel kapcsolatban azt kell mondjam, hogy az utóbbi években nagyon sokat változott a város, sok új értéke lett. Győr egy egyre elegánsabb európai város lesz, és az emberekkel beszélgetve úgy érzem, hogy pozitívan fogadják a változásokat. Van persze kritika, hogy egy-egy fejlesztés miért nem így, és miért úgy valósult meg, de a polgárok összességében látják azt a lüktetést, azt a dinamikát, ami Győrnek nagyon pozitív vonása, és nagyon izgalmas várossá teszi a kisalföldi megyeszékhelyet.

Ez alátámasztani látszik a városvezetés kommunikációját, amely hangsúlyozza, hogy Győr ma már inkább hasonlít nyugateurópai társaihoz, mint egy magyar városhoz. Egyetért?

A város struktúrája, kubatúrája, közlekedési rendszere, egyáltalán a város arculata most már erőteljesen egy nyugat-európai középvárosra emlékeztet. Nagyvárosról nem beszélhetünk, hiszen európai léptékekben az 300-400 ezer embernél kezdődik. A település karakterét nem az összeviszszaság jellemzi, mint a tőlünk keletebbre fekvő országok hasonló nagyságú városait, hanem a tervezett rendszerek struktúrája. A másik, ami nagyon fontos, hogy ez a város most már regionális centrumként működik. Nemcsak lakhelyet jelent, hanem fontos szerepköröket is birtokol: egyetem, kutatás, egészségügy, kulturális vonzás, ipari bázis, beszállítói park stb. Ez folyamatos kommunikációt kíván a térséggel egy 60-80 km sugarú körben. Ez a térség nem csak Magyarországot jelenti, Dunaszerdahelytől Pozsonyon keresztül Bécsig van egyfajta integrációs folyamat, ami nagyon izgalmas, érdekes, és része a városfejlesztési stratégiának is. Van, amikor tudatosan része, van, amikor kevésbé, de a lényeg, hogy a térség generálja a várost, és a város is generálja a térséget.

2005-ben volt egy publikációja Miért élnek jobban az emberek a Dunántúlon, mint az Alföldön? címmel. Földrajzi adottságaink némiképp predesztinálnak is arra, hogy kiemelkedjünk a keleti országrésszel szemben, de miben más például a gondolkodásmódja az itt élőknek?

Innovatívabbak, jobban tudnak alkalmazkodni, gyorsabban befogadnak változásokat. Nem mindig ők az elsők, hanem bizonyos kipróbált rendszereket alkalmaznak és adaptálnak. Az innovációfejlődésben van egy olyan elmélet, amely szerint vannak az első követők, akik azonnal lépnek, ha megjelenik valami újdonság, és vannak a második követők, akik kicsit mérlegelnek, gondolkodnak, és utána újítanak. Győrt én inkább a második követők közé sorolom, de most azt tapasztalom, hogy az itteni vállalkozásoknak egyre intenzívebb az innovációra való képessége. Egyébként el kell hinni, hogy nemcsak a gazdasági paraméterek, nemcsak a termelékenység jelenti a város vonzerejét, hanem a humántőke tudása, a város befogadóképessége is. Az Audi fejlesztése nyomán közel háromezer emberrel nő a népesség. Az egész országból sokan települnek ide, mert másfajta értékrendet, másfajta fogyasztást, másfajta gondolkodásmódot találnak itt. Ez mindig versenyhelyzetet jelent majd Győrnek, hiszen a városi szolgáltatásokat is ehhez kell igazítani.

A felső- és közoktatás reformjának időszakát éljük, hogy látja, mennyiben határozza meg ma Magyarországon egy gyermek lehetőségeit, hogy melyik országrészbe, illetve milyen családba születik?

Egyre jobban, sajnos. Az országrész talán kevésbé, de a családi háttér jelentős meghatározó tényező. A Széchenyi-egyetem nagyon dinamikusan fejlődik, az elmúlt 8 évben szellemiségében is óriási változások zajlottak. Kezd kicserélődni az oktatógárda, 50 százalékos a tudományos minősítések aránya, és nő a rangja, a méltósága is. A tervünk, hogy az ország első hat felsőoktatási intézménye között legyünk, úgy néz ki, hogy hamarosan teljesülni fog. Emögött óriási munka van, és nagyon jó volt ebben részt venni. Új felsőoktatási kínálatot tudtunk megteremteni a régióban, ahonnan sok tanítványunk van. Ezek nem a felső középosztály gyermekei, hanem inkább a középosztályé vagy az alsó középosztályé. Nekik perspektíva Győrbe jönni, mert helyzetbe tudnak kerülni. Azzal, hogy a Szé-chenyi az egyik győztese a felsőoktatás reformjának, hiszen sikerült megerősíteni a pozíciónkat a műszaki helyek révén, közelebb tudjuk hozni az elérhető tudást a családokhoz. A régióban élőknek olcsóbb itt tanulni, mint Budapesten.

A regionális kérdéseken kívül a műgyűjtésről is tartott már előadást a győri egyetem nyugdíjasoknak szóló programsorozatán. Mi a műgyűjtői ars poeticája? Szimpla szenvedélyről van szó, vagy van mögötte üzleti megfontolás is?

Inkább szenvedély, nem tudok befektetni, nem vagyok gazdag ember. Egyetemi tanár vagyok, akinek ha van megtakarítása, akkor műtárgyat vásárol rajta. Van, aki horgászik, van, aki érmeket gyűjt, én a képekre specializálom magam. A művészetben a rejtélyeket keresem: vajon mi inspirálta az alkotót arra, hogy egy képet megcsináljon? Milyen gondolatok, milyen életérzések vannak emögött? Mindig azt mondom, hogy az a jó alkotás, amivel az ember évekig együtt él, de igazából soha nem tudja megfejteni, mert mindig üzen neki valami újat. Ez a csodálatos a művészetben. A mű nem befejezett, él, és mindig ad az embernek egy töltetet, egyfajta titokzatosságot. Valójában ezért szeretem a műgyűjtést. Sok művészbarátom, ismerősöm van, ezeknek az embereknek más a világlátása, és az nagyon kell az embernek, hogy sokszor beszélgessen olyanokkal, akik másképp gondolkodnak. Nagyon sokat tanulok tőlük, az ő érzékenységükből, problémavilágukból. Az az egyik vágyam, hogy idén, amikor 60 éves leszek, az Esterházy- palotában bemutassam a gyűjteményemet a város közönségének. Nem nagy dolgok ezek, hanem olyanok, amik hozzám közel állnak.

Az ízlése mennyit formálódott az évek alatt?

A magyar nőművészet klasszikusaitól jutottam el a geometrikus művészetig, és most már úgy érzem, hogy ennek egy részét is meghaladta az én világom. Most már teljesen más, új dimenziók felé szeretnék kacsintgatni, a fiatal generáció dolgai kezdenek izgatni. Ők teljesen másként élik meg a világot. De ez hozzátartozik az élethez, az ember ha változik, akkor maga is friss, lendületes marad. Ezt a változást tanítottam, ezt kutattam, és így is szeretnék élni.

Csak a csokornyakkendőn nem változtat.

Azon nem, az megmarad. Volt egy nagyon szép nagypapám, Rechnitzer Félix, aki a Rábaszabályozó Társulatnak volt a mérnöke itt Győrben. Ő egy nagyon elegáns ember volt, és ő is mindig csokornyakkendőt hordott. Amikor 18 éves koromban föleszméltem, és megláttam a nagypapát, akkor azt mondtam: szeretnék olyan elegáns lenni, mint ő. Nem vagyok olyan elegáns, de úgy döntöttem, hogy a nagypapának ezt a stílusát megtartom.

Wurmbrandt András

Fotó: O. Jakócs Péter