Az MSZP szerint az Unió a legjobb dolog, ami megtörtént velünk

Győr+
2019.05.01. 19:27

Május elseje a baloldal ünnepe, egyértelműen hozzánk kötődik, hogy immár 129. esztendeje megemlékezünk azokról, akik a kezük és az agyuk munkájával, tisztességükkel teremtik meg az ország és saját értékeiket - fogalmazott dr. Gurmai Zita, az MSZP országos elnökségének tagja Győrben, a majálison.

Ma az édesanyákat, az emancipációt is ünnepeljük, valamint azt, hogy tizenöt évvel ezelőtt lépett be Magyarország az Európai Unióba, mondta, s hozzátette: ez volt a legjobb dolog, ami a rendszerváltás után megtörtént velünk. Ezt a közös álmot akarta Antall József, Horn Gyula, de még a “ma szabadságharcosként pózoló” Orbán Viktor is, emlékeztetett a politikus, majd arról beszélt, az európai közösséget sokáig csodafegyvernek hittük, ami megvéd bennünket attól, hogy visszasüllyedjünk az egypártrendszer mocsarába. Nem készítettük föl az embereket a csatlakozásra, az új lehetőségekre, ebből adódóan sokan csalódtak benne, fűzte hozzá.

Magyarország ma még nyitott, ám a populisták győzelme esetén a magyar emberek mozgása is törvényszerűen korlátozódik, jelentette ki Gurmai Zita. Itthon még kevesen látják, hogy a magyar miniszterelnök szélsőséges barátai, szövetségesei, Salvini vagy Le Pen a migránsok után éppen a kelet-európaiaktól akarják megtisztítani saját országukat. Megépül egy újabb vasfüggöny a kelet-európaiak előtt. Egy ilyen uniós politika teljesen reményvesztetté teszi az amúgy is mára már Európa perifériájára szorult magyarokat, hangoztatta a politikus.

A májusi választás politikai, de egyben erkölcsi kérdés is – állította. – Egyáltalán nem mindegy, hogy mi, állampolgárok hozzásegítjük-e Orbán populista jobboldalát a nagyarányú győzelemhez, mert akkor egy kultúrája és más értékei miatt korábban rendkívül tisztelt ország nem az európaiság része lesz, hanem “Putyin legvidámabb barakkja.”

Gyp. P.
fotó: MekliZ Fotóstúdió