Győr+
2011.11.24. 15:08

Az FTC pénteken foglal állást Böhn győri kinevezése ügyében

A Ferencváros korábban tiltakozását bejelentő női kézilabda-szakosztálya pénteki elnökségi ülésén foglal majd állást a magyar válogatott szövetségi kapitányának, a norvég Karl Erik Böhnnek a győri csapat vezetőedzői székébe történt kinevezése ügyében.

Kökény Bea, az FTC szakosztályának ügyvezetője az MTI-nek csütörtökön még azt is elmondta, hogy az elnökségi ülés után Jeney Zsolt Ákos, a szakosztály elnöke külön egyeztet majd a magyar szövetség elöljáróival a kérdésben.

Böhnt szerdán nevezték ki a Bajnokok Ligája középdöntőjébe jutott Győri Audi ETO KC trénerének a mostani szezon végéig, 2012. május 31-ig. A megállapodással a győriek teljesítették az MKSZ feltételét, mivel a szövetség korábban jelezte, csak akkor járul hozzá a megállapodáshoz, ha Böhn legfeljebb a 2011/2012-es bajnoki idény végéig ír alá az NB I-ben százszázalékos mutatóval listavezető, a Bajnokok Ligájában középdöntős együtteshez.

A sokszoros magyar bajnok Győr legnagyobb hazai riválisának számító FTC ugyanakkor már vasárnap, Böhn lehetséges kinevezésének hírére reagálva azt közölte: elfogadhatatlannak tartaná, ha a norvég szakember lenne az ETO vezetőedzője, egyúttal jelezte, ha ez mégis így alakulna, olyan helyzetbe kerülne, hogy mérlegelnie kellene a ferencvárosi játékosok válogatottbeli szerepvállalásának lehetőségeit.

(MTI)