Az Eurostar eltanácsolja az utasokat a Párizs-London úttól

Győr+
2019.03.28. 19:17

A Párizst Londonnal összekötő Eurostar vasúttársaság azt kérte csütörtökön az utasaitól, hogy amennyiben nem szükséges, április 3-ig nem utazzanak a francia fővárosból Londonba vasúton, miután továbbra is jelentősek a fennakadások a francia vámőröknek a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) miatti bizonytalanság nyomán indított tiltakozó mozgalma következtében.

“Nagyon hosszú sorok várakoznak az ellenőrzéseknél a párizsi Gare du Nord pályaudvaron, ezért késésekkel küszködünk a szolgáltatásainkban ezen a pályaudvaron” – közölte az Eurostar az internetes oldalán. “Szeretnénk azt tanácsolni, hogy ne utazzanak Párizsból ezen a szakaszon, csak ha elengedhetetlen” – tették hozzá, jelezve, hogy a fennakadásokra április 3-ig számítani kell.

Az ezen dátumig érvényes jegyek díjmentes átváltását vagy visszaváltását javasolja a vasúttársaság az utasoknak.

Csütörtökön két járatát törölte az Eurostar, péntekre négy, vasárnapra pedig szintén két törlést jeleznek Párizs és London között.

A francia vámőrök március elején saját hatáskörben megerősítették a határellenőrzést: minden Nagy-Britannia felé tartó utast és járművet vizsgálnak, ami jelentős fennakadásokat és várakozási időt okoz a francia-brit határszakasz francia oldalán, elsősorban a párizsi Garde du Nord pályaudvaron, valamint a La Manche csatorna alatti alagúthoz vezető autópályán, ahol több tíz kilométeren várakoznak a teherszállító járművek. A 17 ezer francia vámőr fizetésemelést, valamint létszámemelést követel a Brexit rájuk háruló várható következményei miatt.

forrás: MTI

foto.klook.com