Győr+
2011.08.12. 13:22

Az ETO B Iszkaszentgyörgyön kezd

A Győri ETO FC B csapata vasárnap 17 órakor Iszkaszentgyörgyön lép pályára a Magyar Kupa-mérkőzésen. Klement István a papírforma érvényesítését várja játékosaitól.

A zöld-fehérek második alakulata eddig kilenc edzőmeccset játszott, vasárnap pedig Magyar Kupa-mérkőzéssel hangol a jövő heti NB II-es rajtra.

– Kettős célja volt ennek a sok találkozónak, egyrészt fel kellett készíteni a fiatalokat, másrészt pedig lehetőséget kellett adni az első csapat sérültjeinek, hogy behozzák lemaradásukat – mondta Klement István vezetőedző. – A mérkőzéseken látszott, hogy jó úton járunk, stílusunk jól illeszekedik a felnőttcsapatéhoz, így a jövőben zökkenőmentesebben lehet beépíteni a fiatal játékosokat az élvonalbeli együttesbe. Mostani ellenfelünket nem vesszük félvállról – ez egyébként sem szokásunk. Viszonylag kisméretű pályán egy lelkes csapat fogad minket, amelyben több, élvonalat is megjárt rutinos játékos is szerepel. Nem számítok könnyű mérkőzésre, de érvényesítenünk kell a papírformát. Konkrét célkitűzésünk nincs a Magyar Kupában, szeretnénk minél messzebre jutni, hiszen a sorozat jól szolgálja a fiatalok fejlődését.