Hirdetés
Győr+
2011.11.14. 09:42

„Az én hitrendszeremnek része, hogy vannak az anyagi világon túlmutató világok is”

A globalizáció, a nemzetek elsorvadása, a szépírás abbahagyása mind ördögtől való, én keresztként tartom fel a könyvet ezekkel szemben – ad lehetséges magyarázatot a közelmúltban létrejött, főként ezoterikus szépirodalmi könyvekkel foglalkozó Tarandus Kiadó 48 éves tulajdonosa arra, hogy az élelmiszeriparból miért nyergelt át 2010-ben a betűk világába.

Hirdetés

A ma már az asztrológiával is komolyan foglalkozó Réti Attila, a Kaiser Food Élelmiszeripari Kft. egykori tulajdonosa Mosonmagyaróváron született, de az erdélyi, rábaközi és bécsi felmenőkkel is büszkélkedő család hatéves koráig, ikertestvére haláláig Hegyeshalomban élt. Az agronómus apától és a magyar-történelem szakos tanár anyától a föld és a könyv szeretetét egyszerre kapta meg. „Mindig jó olvasó voltam, az agrárakadémián írtam is az egyetemi lapba, de akkor még csak vitt a fiatalkori hév, és az élet az élelmiszeripar felé sodort.” Ausztriában kezdett dolgozni húsipari területen. „Közel három évig kóboroltam kint különböző pozíciókban, először az agrárkamaránál, azután a magyarországi gyökerű, bécsi Landesmann húskereskedő cégnél. Mire 27 évesen visszajöttem, szereztem patrónusokat a minisztériumban.” Ennek köszönhetően 1989-ben zöld utat kapott az a terve, hogy egy “osztrák úrral” közösen átvegyék a mosonmagyaróvári szalámigyár üzemeltetését. „Így lettem hirtelen vállalkozó, és onnantól kezdve nagyon egyenes volt a karrierem 21 évig, csak a Kaiser volt, semmi más.” Az első két évben a cég minden munkafázisát megtanulta, mindent ismert a gyárban. „A dolgozók szemében Dr. Peter Meckovsky volt a tőkés, én pedig az operatív vezető.” Aztán az uniós csatlakozás idején a mindig bölcs példakép eladta tulajdonrészét tanítványának, „sorsszerű volt a távozása, meg kellett tapasztaljam, hogy milyen az, amikor az egész felelősség rajtam van.”

Mi a horoszkópja?

A Napom az Ikrekben áll. Tudja, kivel születtem pontosan egy napon? A jelenlegi miniszterelnökkel. Csak én néhány órával később láttam meg a napvilágot, ami viszont azt eredményezte, hogy az aszcendensünk már más. Az enyém Skorpió, az övét meg nem árulom el.

Ez személyes adat?

Szerintem az. Én nem ismerem őt személyesen, de – mint közszereplőnek – az életének a fordulópontjait igen. Így 48 év távlatából mondhatom, erőteljesen összevágnak a dolgaink. Ez érthető is, hiszen az összes bolygónk ugyanabban a pozícióban áll.

Hisz abban, hogy ha valaki elárulja a horoszkópját, akkor abból következtetni lehet rá, hogy milyen ember az illető?

Nézze, azt asztrológiának – jó néhány más tisztességesen művelt ezoterikus divinációval együtt – nagyon komoly etikai háttere van. Aki tarotból jósol vagy asztrológiai képletből von le következtetést, annak nagy a felelőssége az érintett személlyel szemben. Ezért vannak bizonyos dolgok, amikről az asztrológus sem beszél. Az én hitrendszeremnek része, hogy vannak az anyagi világon túlmutató olyan világok is, amelyekbe a Jóisten néha bepillantást enged. A csillagokból való olvasás szinte egyidős az emberiséggel, de amikor a tudósok a felvilágosodás idején átvették az emberi társadalmak irányítását, akkor ez háttérbe szorult. A mai civilizációnk már az empirikus tudásra épül. Ezen alapult az a technológiai forradalom, amelynek most valahol a végén vagyunk, hiszen az érződik, hogy ez a civilizáció a végét járja.

Lehet, hogy lesznek olyan népcsoportok, amelyeknek felemelkedést hoz a kizökkent világ? A kiadója honlapján olvasom, hogy a magyar nép asztrológiailag a Nyilas jegyhez tartozik. Ezt honnan tudja, azon túl, hogy őseink eredetmondáiból kiindulva ez volt a legkézenfekvőbb csillagjegy?

Először is, az asztrológia nem tudomány, hanem egy csodálatos hitrendszer, és nekem egy nagyon szép játék. Az asztrológusok mindig egy pillanatnyi idő minőségét vizsgálják, mondjuk valami megszületésének a pillanatáét. Az egyes népcsoportokhoz azonban az asztrológiai hagyományok rendelnek jegyeket. Mondok három Kos nemzetet: Izrael, Németország és Anglia. Minden, ami a Kosra jellemző mentalitásban, azt hordozzák is. És milyen érdekes, a nagy machinátor Ausztriát a Mérleghez sorolják, miközben a precíz Svájc a Bak. Mi a Nyilas jegyhez tartozunk és ezt hozzuk is szépen.

Lövünk egymásra?

Például a széthúzás is a jegy jellemzője, az egyik erre lő, a másik meg arra, és nem lesz egyikből se semmi. Aztán itt a patetikusság, a szavak szintjén jó messzire ellőtt célok, csak amire odaérnénk a célhoz, feladjuk. Alapvetően nagyon szélsőséges hitrendszerek jellemzőek, a nép vagy az egyik hitvilág mellé sorakozik fel, vagy a szöges ellentéte mellé.

Ha már hitvilágok: amikor 2004-ben még a Kaiser vezetőjeként megkapta a Kisalföldi Presztízs Díjat, azt nyilatkozta, hogy az EU-csatlakozás veszély, kihívás és lehetőség is egyben. Ma hogy látja az uniót és benne Magyarországot?

Viszonylag szélsőségesen látom. Az élelmiszeriparban eltöltött 21 évem alatt végigéltem azt, hogy hogyan váltunk agrárexportáló országból a német és a dán húsipar felvevőpiacává. A korábban 8 milliós sertésállomány a szemem láttára az elmúlt 20 évben csökkent 3 millióra, miközben a magyar nem eszik kevesebb húst, mint korábban, most is 60-65 kg az egy főre eső éves húsfogyasztás. Az EU bővítése a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart tekintve francia és német érdekek mentén történik. Ezt konzerválta is a támogatási rendszerben tapasztalható aránytalanság: az EU 70 százalékkal alacsonyabb rendűnek tart egy magyar parasztot, mint egy franciát. Most amikor populista oldalról elkezdik, hogy ki kell lépni az unióból, az hangsúlyozom, populizmus, de van némi alapja. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy ha ebből a mátrixból kiesik az ország, akkor gyakorlatilag finanszírozhatatlanná válik. Egy út van, nagyon rafináltan el kell lavírozni a nemzeti önrendelkezés lehetséges végső határáig, csak az a nagyon nagy baj, hogy nem hisznek az emberek benne, a helyi gazdaságélénkítő közösségek létrehozását pedig fojtja a multi-szövevény. A kis helyi közösségekre építkezve lehet egy országot önállóvá és függetlenné tenni.

Ezt hallva részben érthető, hogy miért hasonlította egy interjúban a húsgyárat börtönhöz, magát pedig egy rabhoz. Mondhatjuk, hogy a Tarandus ezután üzleti szempontból egy jutalomjáték?

A jutalomjátékot egyértelműen el tudom fogadni. A börtönt pedig ténylegesen nem a Kaiser jelentette, hanem a tehetetlenség a piacon. Egyébként biztos abban is van valami sorsszerűség, hogy most épp egy olyan “iparág” felé fordultam, ahol nincsenek multinacionális cégek. A magyar nyelvet beszélők száma ugyanis olyan kicsi, hogy nem éri meg egy német, egy angolszász kiadónak idejönni és itt hídfőállást verni.

Az anyagi biztonsága megvan, a Tarandus egy jutalomjáték, de azért továbbra is üzletemberként gondolkodik, nem?

Ezt nem lehet másképp csinálni. Magammal nem tudnék elszámolni, ha 10-20-30 millió forintot csak úgy elszórnék a szélben. Én az arányosság és a rend híve vagyok. Ha az ember bármibe beleteszi az energiáját, és ez az energia tiszta, alkotó, teremtő energia, akkor ezt a világ, mint egy tükör, megköszöni és visszaadja. Ez lehet szeretet, példaképpé válás, pénz, idő, minden, amit adsz és kapsz. Én ezt pénzben szoktam érezni, abban mérem, amit visszakapok.

Piackutatást is végzett?

Olyan formában nem tudok, mint a húsiparban, ahol kifinomult eszközök voltak erre. A könyvpiac egy idealisztikus, álomszerű hely, ahol a marketing és a kereskedelem gyerekcipőben jár. Én és a kereskedelmi igazgatóm, aki a húsiparból jött velem, figyelünk például arra is, hogy hogy néz ki a borító, melyek az alkalmas színek, vagy hogy a boltban melyik polcra kerülnek a könyveink.

Testépítőből léleképítő lett, hiszen nem csak kiad, ír is. Hogy érezte meg az elhivatottságot?

Érdekes, hogy volt egy pillanat, amikor – legalábbis az írást tekintve – megvilágosodtam. A párommal Capri szigetén jártunk, ahol többek között megnéztük Axel Munthe svéd pszichiáter, író emlékházát is. Onnan visszafelé hasított belém a gondolat: írnom kell. Így aztán hazatérve azon kezdtem munkálkodni, hogy eladjam az ötmilliárdos forgalmú céget, ami a már említett piaci helyzet miatt amúgy is sok stresszt hozott az életembe. Most már egy éve írok főleg novellákat, elkezdtem egy regényt is, de azt félbe kellett hagynom, mert láttam, hogy a kiadó létrehozása több energiát jelent. Egyébként a novelláim nagy részét az álmaimból hozom. Nálam az álomvilág nagy szerepet játszik, ez az úgy nevezett első házas Neptunusz hatása, ami a mesélő analógiája. De nincs bennem olyan vágy, hogy fel akarok jutni a Parnasszusra. Elmentem egy íróiskolába is, ahol javasolták, küldjem el az írásaimat néhány irodalmi lapnak. Ma már a Műhely, a Hitel, a Kaligramm és a Széljárás is közli írásaimat úgy, hogy a szerkesztők azt sem tudták, ki vagyok. A kiadóm sem arról szól, hogy a saját műveimet adjam ki.

Tényleg, miről szól az ön kiadója?

Lássuk be, hogy mindent, amit teszünk, azért tesszük, hogy szeressenek minket, azért történik minden, mert valami szeretet akarunk ebben a nyomorult világban kikönyörögni, kiimádkozni az emberektől, hogy életben maradjunk. Ezért adok ki könyvet, és ezért csináltam szép és ízletes szalámit is. Nem Réti Attila a lényeg, hanem az, amit magam elé tartok.

Wurmbrandt András

Hirdetés