„Az emberi bölcsesség jó iránytűként szolgál a jog számára”
Az állampolgárok helyzete akkor válik egyszerűbbé, ha az erkölcs és a jog nem tér el lényegesen egymástól – mondta lapunknak adott interjújában dr. Szalay Gyula, a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának dékánja, egyetemi docens, aki az emberek jogismeretéről, s a jogászok elhelyezkedési esélyeiről egyaránt beszélt.
Dékán úr, milyen Magyarország polgárainak a jogismerete?
Az emberek többségének hiányos a tételes jogismerete. Igaz ez helyi és országos szinten egyaránt, bármilyen ügyet veszünk figyelembe. Ott tartunk, hogy már a szakemberek is egyre nehezebben igazodnak el a jog terebélyesedő és bokrosodó, zárt világában. Úgy gondolom, hogy az állampolgárok helyzete akkor válik egyszerűbbé, ha a jog és az erkölcs, a jog és a közfelfogás nem tér el lényegesen egymástól. Ha ezek szinkronban lennének, akkor az állampolgár a tételes jogi szabályozás ismeretének hiányában is nagyjából el tudna igazodni. A helyzet azért ilyen bonyolult, mert az ország állami struktúrája, politikai berendezkedése, külkapcsolati rendszere rendkívül hektikus változásokon ment át ami egy stabil és kiszámítható jogrendszer kialakulását megnehezíti. Éppen ezért – amint az előzőekben említettem – a jognak közelebb kellene állnia a közfelfogáshoz, hiszen az emberi bölcsesség, a józan ész mindig jó iránytűként szolgál. Egyébként pedig egy jó jogalkalmazó, mondjuk egy jó bíró, alapvetően a józan ésszel megmagyarázható döntéshez keresi az adekvát jogszabályt, és nem fordítva.
A demokrácia gyakorlásának szempontjából mennyire fontos, hogy az emberek tisztában legyenek a jogaikkal?
A demokrácia több szinten valósul meg. Egy olyan szférában, ahol az állampolgár éli a mindennapi életét, aztán ahol az állampolgár és a közhatalom találkozik, s van egy szféra, ahol a közhatalom belső működési rendjéről van szó. A már említett bizonytalan értékvilágban egy változó jogi környezethez, gazdasági helyzethez való igazodás mindig nehéz feladatot jelent mentális oldalról is. Ha megnézzük a kérdést a gazdasági kényszerek oldaláról, akkor azt tapasztaljuk: a gazdaság szereplői sokszor kényszerülnek erkölcsi, jogi megalkuvásra, mások pedig eleve a kiskapuk kijátszására építik fel a stratégiájukat. Ezt a magatartásformát örököltük, hiszen a Kádár-rendszernek a lényege pontosan az volt, hogy bizonyos keretek megtartása esetén a napi ügyekben a kiskapuk megtalálásával el lehetett boldogulni. A közhatalom és az állampolgár viszonyában a helyzet tehát nem túl jó, de reménykedek abban, hogy ha egy világos közigazgatási-önkormányzati rendszer alakul ki, s akkor az állami, önkormányzati szervek valóban szolgáltatnak. Az új struktúra kialakulásában pedig az a fő kérdés: az állami és az önkormányzati szervek funkcióját – és finanszírozását – sikerül-e jól szétválasztani, illetve biztosítani. Ez rendkívül pontos sebészi beavatkozást igényel, mert ne felejtsük el, hogy jelenleg az önkormányzatok sok közigazgatási feladatot látnak el, viszont vannak olyan funkciók, amelyeket önkormányzati keretek között lehet csak célszerűen ellátni. Ha tehát nagyobbat vág az állami sebész, a jogalkotó, akkor az önkormányzat alapjogai és az állampolgárok érdekei is sérülnek. A vágást, vagyis a közigazgatás átszervezését – melyben a kormányhivatalok létrehozása racionális lépés volt– viszont nem lehet halogatni.
A Széchenyi egyetem jogászképzése mennyire járul hozzá a térség társadalmi és gazdasági fejlődéséhez?
Az egyetemet végzettek esetében mindig az elhelyezkedési adatok fejezik ki a valós gazdasági és társadalmi igényt. Országos összehasonlításban, de a jogi karok közül az elhelyezkedési számok nálunk a legkedvezőbbek. Ez abból ered, hogy a győri Széchenyi István Egyetem képzési stratégiája kialakításakor felmérte, hogy hány végzős hallgató, ezen belüle hány joghallgató tud elhelyezkedni a Felső-dunántúli térségben. Ennek alapján a jogász nappali szakra évente általában 100-110 hallgatót veszünk fel, levelezőre pedig legfeljebb 120-150 főt (ezt a különbséget a lemorzsolódás eltérő mértéke indokolja). A végzőseink minden, nem általunk készített statisztika és visszajelzés szerint is versenyképes tudással rendelkeznek a gazdaságban vagy a klasszikus jogi területeken. Azt persze újra kellene gondolni, hogy helyes-e az államilag finanszírozottak és a költségtérítéses hallgatók jelenlegi aránya.
És ön szerint jó ez az arány?
Azt gondolom, nem. Budapesten például – részint társadalompszichológiai okokból, amit a felvételi rendszer közvetlenül beépít a felvételi eljárásba – sokkal többen tanulhatnak államilag támogatott képzési formában, mint vidéken. Ezt a különbséget – a kétharmad- egyharmad arányt – semmi sem indokolja. De nem csupán a főváros és a vidék közötti arányeltolódás szembeötlő. Az utóbbi nyolc évben összességében is radikálisan csökkent. Magyarországon az állam által finanszírozott joghallgatók száma. Benne van ebben az a szemlélet is, hogy erre a szakmára van fizetőképes kereslet, s ez részben valóban igaz. Mivel a jogász szakmára mindenképpen jelentős feladat hárul a gazdaság élénkítésében, a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban, ez a versenyhátrány megszüntetést igényel. Ezt az is indokolja, hogy a jogászi képzettség az egyik legsokoldalúbban hasznosítható végzettség, mely életünk szinte minden területén kamatoztatható.
Kovács Veronika