Az aki szép, az mezben is szép

A pályán kívül kevesen hiszik el róla, hogy futballista, inkább el tudnák képzelni egy fotózáson, modellként, mint mezben, rövidnadrágban, stoplis cipővel a lábán. Aztán amikor valaki a stadionban látja, ahogy éppen lövi a gólokat, lassan összeáll a kép. Az egyik legtehetségesebb magyar női játékos, nem csak a külseje miatt vonzza a szurkolók tekintetét. Akaraterő, gyorsaság, gólérzékenység – ezek a tulajdonságok is segíthetik a 19 éves Süle Dórát, hogy egyszer egy külföldi top-bajnokságban is megállja a helyét.

„Gondoltad volna, hogy társastánccal kezdtem? Ugye nem, sehogy sem jön össze a focival. Egy idő után abba is hagytam, sokkal jobban érdekelt, amikor apát láttam játszani” – kérdezte, aztán a választ is megadta az ETO FC egyik legjobb focistája, amikor pályafutása kezdetéről faggatom.

„Édesapám, Süle János, a nyolcvanas években az ETO-ban szerepelt, rengeteg élvonalbeli meccsen lépett pályára. Nekem a mosonmagyaróvári évei maradtak meg halványan az emlékeimben. Anyával jártunk a meccseire, én pedig ott éreztem igazán jól magam. Hat évesen el is kezdtem a focit fiúk között, fura, de ott is a legjobbak közé tartoztam.”

Dóra az iskolai csapatból a Győri Dózsába, majd az ETO-ba került, azóta is ehhez a klubhoz ragaszkodik. „Büszke vagyok, hogy mindegyik korosztályos válogatottba bekerültem, többször jutottunk a kontinenstornák elitkörébe, rengeteg élménnyel, tapasztalattal lettem gazdagabb. Még most is nehéz elhinni, hogy ilyen fiatalon ott lehetek a felnőtt válogatottban, tavaly pedig beválasztottak a bajnokság All Star csapatába.”

Süle Dóra szeretné magát külföldön is kipróbálni, álma a német élvonal, egyelőre azonban Magyarországon szeretne bizonyítani.

„Érdeklődtek más klubok is, a Fraditól és az MTK-tól is kerestek, de ha itt minden rendben lesz, szeretnék maradni Győrben, aztán jöhet a külföldi kaland. Jelenleg halasztok az egyetemen is, és az edzések, meccsek mellett minden időmet a nyelvtanulásra áldozom, jól jöhet még. Korábban belekóstolhattam, milyen a foci Svédországban. Még a Dózsában játszottam, amikor itt edzőtáborozott egy svéd klub. A magyar származású edzőnek megtetszett a játékom és szerette volna, ha náluk folytatom a pályafutásomat.

Én akkor, gyakorlatilag tiniként, nem akartam költözni, így az lett a megoldás,hogy négy évig, minden nyáron ezzel a csapattal készülhettem, több tornán is a legjobbak között voltunk, pályára léphettem Barcelonában is, a kedvenc csapatom városában. Ott tényleg minden a fociról szól. A skandináv életfelfogásból pedig sokat tanultam.

Más a sportolók mentalitása arrafelé, egyénileg nagyon képzettek, de mindent a csapatnak rendelnek alá, egymásért küzdenek, nem adják fel soha, igazi győztes típusok. Itthon azt látom, hogy sajnos gyorsan elszáll a motiváltság, ha valami nem sikerül, és jellemző az önzőség.” Süle Dóra úgy érzi, az ETO-ban jó helyen van, bár volt olyan időszak, hogy azt sem tudta, milyen nap van éppen, annyira sűrű volt a programja.

„Amíg volt az ETO-nak futsalcsapata, néhányunknak kötelező volt ott is szerepelni, hogy egyáltalán meglegyenek létszámban. Egyik edzésről estem be a másikra, szombati nagypályás meccsről a vasárnapi kispályásra. Iszonyatosan fárasztó volt, és sokszor a teljesítményünkön is meglátszott. ”Dóra azt mondja, lehet, hogy egy férfi csapatnál minden egyszerűbben működik, de biztos benne,hogy a nőknél a szürke hétköznapok is színesebbek.”

„Nem lehet könnyű egy női együttes edzőjének lenni, itt nem csak a taktikára kell figyelni, hanem arra is, hogy milyen klikkek alakulnak ki, ki kivel van éppen haragban, milyen a hangulata. Sokszor egészen egyszerű dolgokból alakulnak ki viták. Ugye milyen hihetetlen lenne, ahogy fiúk azon kapnak össze, hogy milyen színű mezben játszanak, mert az egyiknek nem jó a fekete, hisz az slankít, a másik éppen akkor fel nem venné a fehéret, mert nem tetszik neki, a harmadiknak csak s-es nadrág a megfelelő. Na, hát a csajoknál ez előfordul” – meséli nevetve a fiatal játékos, majd hozzáteszi, mindez aktuális hangulat kérdése, ha a szükség úgy hozza, senkit nem érdekel hogy néz ki, a győzelem a fontos.

„Egyszer úgy utaztunk el meccsre, hogy nem vittünk sportszárat. Kaptunk kölcsön a lerobbant öltözőből három pár lyukasat, de a többieknek nem jutott, hát szigetelőszalaggal tekertük be a lábunkat, és ragasztottuk fel a sípcsontvédőt. Nem volt szép, de a célnak megfelelt.” És, ha már divat, öltözködés és nőiesség, Dóra ebben sem átlagos a futballisták között. „Szeretek csinosan öltözni, az egyenmelegítőt nehezen viselem el magamon. Ha valakinek elmondom, hogy focista vagyok, soha nem hiszi elelsőre. Aztán mutatok egy videót, egy jól sikerült cselről, és csak ámul az illető.”

A sztorik között aztán előkerül, amit a kultúrák közötti jó kapcsolat jegyében tettek a lányok, és azóta is sokszor emlegetik. „Voltak afrikai csapattársaink, akik nem ismerték a jó magyar pálinkát. Egy győztes meccs után megkínáltuk őket, kicsit berúgtak, még jobb kedvük lett, mint egyébként, utána nagyon szerettek volna még inni belőle. Hozzátettünk még egy jó dolgot a magyar élményeikhez.” Amikor Dórát játéka jellemzőiről, erősségeiről, gyengéiről kérdezem, azt mondja, van még mit tanulnia, és elsősorban erősödnie kell.

„Gyors vagyok, és a gólérzékenységgel sincs baj, sőt úgy gondolom, hogy a szerencse is sokszor velem van, de ahhoz, hogy például a német bajnokságban helyt álljak, van még hova fejlődni. Nagyra tartom a német válogatott Marozsán Dzsenifert, aki a világ egyik legjobbja, és nagy megtiszteltetés a szintén Németországban focizó Jakabfi Zsanettől tanulni a válogatottban. Szeretnék egyszer én is az ő szintjükre eljutni.”

Nagy Roland
Fotó: Marcali Gábor