Győr+
2012.03.08. 15:55

Augusztusban szentelik a pannonhalmi bazilikát- VIDEÓVAL, FOTÓKKAL

Augusztus végén szentelik fel Pannonhalmán az akkorra már megújult bazilikát, amelynek kivitelezési munkái megfelelő ütemben haladnak- tudtuk meg a helyszíni bemutatón Gunther Zsolt felelős tervezőtől.

Jól halad a felújítás az „imádkozó szerzetesközösség otthonában” : bontanak, építenek, javítanak, restaurálnak a kivitelezők. Pannonhalmán nemcsak a középkori bazilikabelső, hanem az új látogató bejárat kialakításának a munkálatai is folynak.

A Bazilika Műhely feladata az volt, hogy a templom-belső teológiai és szerzetesi szempontjait érvényesítse felújítás során.

Fehérváry Jákó

Fehérváry Jákó, a Műhely titkára elmondta: „Abból indultunk ki, hogy a templom-épületet összetett valóságként tekintjük. Az istentisztelet nyelvét az építészet nyelvére fordítjuk, otthont és teret adjon számunkra. A bazilika egy imádkozó szerzetesközösség szíve, otthona, mindennapi életének forrása.”

– A nagyszabású beruházáshoz csaknem 600 millió forintos támogatást nyújtott az Európai Unió és az állam – tájékoztatott Hortobágyi Cirill perjel.

A bazilika belső átalakításának dizájntervezésére John Pawson-t kérték fel. Munkatársa Gunther Zsolt felelős tervező ismertette az elképzeléseket, s azok filozófiáját.

Gunther Zsolt

– A fő cél a vizuális tisztaság és a funkcionális egység megteremtése- magyarázta.

A tervező elmondta, hogy egy héttel ezelőtt Németországba látogatott három szerzetessel, hogy John Pawson kiállítását megnézze. A tárlaton a pannonhalmi bazilika makettjét is bemutatták. A tervező azt is bejelentette: Olaszországban választották ki a bencések azt a fehér ónix követ, amelyből az oltárt faragják.

– A világítási, a gépészeti, az elektromos és akusztikai rendszer fejlesztése is fontos szerepet játszik az egységes és minőségi megújulás folyamatában. A világítás a középkor derengő hangulatot idézi – fejtette ki Gunther Zsolt.

A Bazilika építése során a korábbi berendezési tárgyakat elbontották, a Stornó által készített szószéket a jövőben a Milleneumi emlékműben mutatják meg az érdeklődőknek. A padlóburkolatot a tervek szerint kibontották, a régészeti tudományos feltárás is befejeződött. A szentélylépcső eredeti kőlépcsőit felújították- ismertette a kivitelező.

A középkori várfal

A korábbi tervrajzok alapján már sejtették, hogy hol található a középkori fal, amelyet az új látogató bejárat munkálatai során meg is találtak. Az új látogató bejárat építéséről Czigány Tamás építész számolt be, s elmondták azt is, hogy bevezetik az audio-guide rendszert.

Czigány Tamás

Ez azt jelenti, hogy a látogató a kapott készülék segítségével egyéni ütemben nézheti meg az apátság értékeit, természetesen a kijelölt útvonalon. Az apátság iránt érdeklődők a jövőben a várköpeny oldalában futó erdei sétányon juthatnak be a monostorba, így közvetlenül a bazilika előtti térre érkeznek meg. – mondta Czigány Tamás.

Értesüléseink szerint augusztus 27-én fogják felszentelni az új bazilikát, mely eseményen jelen lesz a Monte Cassinoi főapát, illetve Notker Wolf, a Bencés Konföderáció prézesapátja.

Kapcsolódó videónkat ITT nézhetik meg.

Kovács Veronika

Fotó: Marcali Gábor