Átadták a FIEK-et a Széchenyi-egyetemen

Győr+
2019.06.25. 15:31

FIEK, azaz Felsőoktatási és Ipari Együttműködések Központja. Így nevezik Győr legújabb épületegyüttesét, amelyet kedden avattak fel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében.

A beruházást a kormány 14 milliárd 250 millió forinttal támogatotta. A miniszter szerint a kormány zászlóshajóként tekint a győri FIEK-re, amely mellett további hét ilyen intézményt hoznak létre az országban.

Az ünnepélyes avatáson Földesi Péter rektor köszöntötte a résztvevőket, közöttük Borkai Zsolt polgármestert, Achim Heinflinget, az Audi Hungaria igazgatóságának elnökét és Simon Róbert Balázs győri országgyűlési képviselőt.

Minél nehezebb valamit megvalósítani, annál édesebb a siker – fogalmazott a rektor, aki külön köszönetet mondott Kara Ákos országgyűlési képviselőnek és Szekeres Tamásnak, az egyetem egykori rektorának, akik 2010 környékén kezdeményezték a FIEK létrehozását.

De mi az a FIEK? – tette fel a kérdést Földesi Péter. Egyrészt program, másrészt épületegyüttes, harmadrészt pedig szervezeti egység, kompetencia központ – adta meg a választ. Kitért arra is, hogy az egyetem hármas missziót tölt be. Oktat, kutat, s társadalmi és gazdasági felelőssége is van. A rektor szerint jó időben vannak jó helyen, érzik a város, a kormány és az Audi Hungaria bizalmát is.

Nem szabad feladni, tenni kell, az eredmény nem marad el – zárta gondolatait Földesi Péter.

Borkai Zsolt köszöntőjét a jól ismert szlogennel nyitotta: A jövő Győrben épül. A polgármester szerint a FIEK avatása egy újabb mérföldkő, hogy a város a magyar kormánnyal, az Audival és az egyetemmel jól tud együtt működni, s a négy szereplő a győri polgárokkal együtt azért dolgozik, hogy a térség, a város sikeres maradjon.

Ezt követően Achim Heinfling emelkedett szólásra. Az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke kiemelte, a FIEK létrejöttével új szintre enelkedett az Audi és a Széchenyi-egyetem partnersége. Felidézte, hogy 2007-ben nyílt meg az első Audi-tanszék az egyetemen, amelyből azóta már hét működik.

A kutatás-fejlesztésnek, az oktatásnak és az iparnak a FIEK által létrejött intézményes együttműködése jövőorientált fejlődési modell, a kutatási projekteket még hatékonyabban tudják végrehajtani – jelentette ki Achim Heinfling.

Szijjártó Péter köszöntjében úgy fogalmazott: a győri FIEK-kel szemben az a kormány elvárása, hogy növelje Magyarország beruházási vonzerejét, és a kontinens legjobb tudásával rendelkező szakemberek révén az autóipari kutatások egyik legfontosabb helyszínévé váljon. Kitért arra is, hogy míg 2010-ben a magyar gazdaság a tönk szélén állt, addig mára Európa leggyorsabban növekvő gazdasága. Dimenzióváltás zajlik, a termelésközpontú gazdaság olyan gazdasággá alakul át, ahová a vállalkozások szívesen viszik a vadonatúj technológiákat. Ennek előfeltétele, hogy legyen elég képzett szakember, a kis- és közepes vállalkozások számára pedig megfelelő háttér álljon rendelkezésre – fogalmazott.

Igaza van Borkai Zsoltnak, amikor a kézilabdás lányok mezére azt nyomtatték: a jövő Győrben épül – folytatta Szijjártó Péter, aki kijelentette azt is: sikeres Győr nélkül nincs sikeres Magyarország.

A kedden átadott létesítmény három fő részből áll: a Management Campusból, a Csomagolás- és Környezetállósági Vizsgálólaboratóriumból és a Belsőégésű Motorok és Járműhajtások tanszék új épületéből. A Management Campus modern épülete együttműködési platformot biztosít az ipar és a tudomány képviselőinek, a kis- és nagyvállalatok verseny- és innovációs képességét támogató tartalmakkal.

A Belsőégésű Motorok és Járműhajtások Tanszék új épületében csúcstechnológiájú elektromotor-tesztpadokat, turbófeltöltő tesztpadot, nagydinamikájú belsőégésű motor tesztpadot installálnak. Több laboratórium is helyet kapott itt, amelyek kiszolgálják a prémiumgyártó kutatásfejlesztési igényeit. Az Audi Hungaria jövőbeli termékportfóliója irányadó volt a laboratóriumok kialakításakor, ahol magasan képzett kutató csapat támogatja majd az Audi Hungaria termékfejlesztéseit. A Csomagolás- és Környezetállósági Vizsgálólaboratórium egy világszínvonalon felszerelt csomagolásvizsgáló labor, amely egyedülálló Közép-Európában, és nemzetközi szabványoknak megfelelő megoldásaival biztosít korszerű kutatási terepet. A labor egyik fontos megrendelője az Audi Hungaria.

Szerző: Koloszár Tamás

Fotó: O. Jakócs Péter