Győr+
2013.06.07. 12:15

Árvíz – Győrben több ezer önkéntes segít a védekezésben

A győri városháza pénteki tájékoztatása szerint a megyeszékhelyen több ezer ember vesz részt az árvíz elleni védekezésben. Van, aki a gátak erősítésében vesz részt, mások étellel, itallal látják el a munkában részt vevőket.

 

Domanyik Eszter, az önkormányzat sajtófőnöke elmondta, hogy a védelmi rendszert a város több pontján erősítettek meg a szakemberek.

 

Borkai Zsolt polgármester (Fidesz-KDNP) tájékoztatása szerint a győri gátrendszer alkalmas arra, hogy megbirkózzon az árral. Elővigyázatosságból azonban továbbra is minden eshetőségre készülni kell, “hiszen a környező települések történései Győrre is hatással lehetnek” – tette hozzá.

 

(MTI)