Arcélek a győri kórházból: az onkológus, aki együtt küzd a betegével

A beteg sohasem csak a szavaimra figyel. A gesztusaimat, az arcvonásaimat, a szememet, minden rezdülésemet nézi. El kell döntenie, hogy higgyen-e nekem. Nagyon kell koncentrálnom ahhoz, hogy meggyőzzem: van értelme harcolni a rák ellen, van társa, segítsége a bajban, el kell kezdenie velünk együtt küzdeni az életéért – mondja dr. Pintér Tamás, a győri Petz Aladár-kórház onkológiai osztályának vezető főorvosa.

A betegsége tudatában megtörten érkező, vagy a betegségével nálam szembesülő emberbe erőt kell öntenem, mégpedig úgy, hogy közben a baját nem hallgathatom el – érzékelteti a szakember, hogy a szakszerű gyógyítás mellett milyen kihívások várnak egy onkológusra. – Ezek a találkozások legalább egy órán át tartanak. Ha át tudtam élni a beteg sorsát, ha hiteles voltam, akkor úgy áll föl a székből, hogy attól a pillanattól kezdve minden erejével meg akar gyógyulni. Egy ilyen koncentrált beszélgetés rengeteg energiát kivesz belőlem.

Dr. Pintér Tamás egy gyermekkori szembalesetének és neurológus főorvos betegtársának köszönheti, hogy az orvosi pályát választotta. Többször is műteni kellett a szemét, s talán elsős gimnazista volt, amikor a szemklinikán egy szobába került egy neurológus főorvossal, aki sokat mesélt neki az orvoslás szépségeiről, az agy és a szem titkairól. Pintér Tamás rávette az orvost, hogy műszerrel megnézhesse a szemfenekét. Ez számára annyira lenyűgöző látvány volt, hogy a reál és humán tantárgyakban egyaránt kiemelkedően eredményes fiatalember az orvosegyetemet választotta, nem pedig az eredetileg elhatározott vegyiparit vagy a környezetmérnökit.

Családjában csak egy távoli rokona, édesapjának a nagybátyja volt orvos, aki a bőrgyógyászatot választotta szakterületének. Édesapja jogtanácsosként dolgozott, édesanyja egy nagy cégnél adminisztratív munkát végzett. Az egyetemista fiú tudományos diákköri munkája érdeklődési területéhez, a belgyógyászathoz és a hematológiához kötődött. Biztos helye volt a Semmelweis Egyetem III-as számú belklinikáján, de ekkor már győri csoporttársával, későbbi feleségével elhatározták, hogy a kisalföldi megyeszékhelyre költöznek.

Jó döntést hoztunk, mondja a főorvos. A klinikán egy kezdő orvosnak szinte semmi önállósága nem volt, ráadásul én inkább gyógyítani, mint kutatni akartam, teszi hozzá, s fontosnak tartja megjegyezni: túlzás nélkül mondhatom, hogy Győrben a belgyógyászati szakma meghatározó óriásai vezették ezeket az osztályokat: Kovács-Szabó, Alexy és Láng főorvos urak, akiktől szakmát, viselkedéskultúrát, emberséget lehetett tanulni, miközben engedtek bennünket önállóan dolgozni.

Tőlük tanultam meg, hogy mindig az egész emberre kell figyelni, nem csak a betegségére, s célzott vizsgálatokkal kell megerősíteni a panaszokból, korábbi leletekből fölépülő első diagnózist – mondja Pintér főorvos.

Hét évet töltött Alexy Miklós főorvos osztályán, 1986-ban aztán a Zrínyi utcában megnyitották a százágyas új onkológiai központot, a klinikai onkológia ezekben az években kezdett el kiteljesedni, fölfejlődni. Pintér Tamást Kiss-Turay Gyula osztályvezető főorvos hívta belgyógyászként a csapatába. Letette az onkológiai szakvizsgát, utána a sugárterápiás kezelésekben is végzettséget és jártasságot szerzett. Egy ideig – amíg dr. Andréka Bertalan főorvos államtitkárként dolgozott – az izotóp osztályt is vezette.

Aktív részesei voltunk az új szerek és terápiák bevezetésének – emlékszik vissza –, nemzetközi tudományos kutatási programokat vezettem, új gyógyszereket próbálhattunk ki, hatékonyságukat még törzskönyvezésük előtt megismerhettük. Ma már a gyógyszerek és a terápiák arzenálja áll rendelkezésünkre.

Pintér főorvosnak nem újdonság hallani, hogy kívülről nézve rákbetegeket kezelni deprimáló feladat. Van benne igazság, bólint rá, sok tragédiával találkozunk, de rengeteg sikerélmény vigasztal.

Eseteket idéz fel, érződik a szavain, hogy sok, hosszan kezelt betegével már-már baráti kapcsolatot alakított ki.

Nemrég vesztettük el egyik betegünket, akinél hét évvel ezelőtt diagnosztizáltunk áttétes hasnyálmirigyrákot – kezd bele egyik történetébe. – Akkor az ő betegségére hat hónapos túlélési időt jelölt meg a szakirodalom. Ő azonban nemcsak hogy ennek a sokszorosát élte meg, de mindezt jó életminőségben. Megtanult lovagolni, díjugrató versenyeken vett rész. Ne kérdezze, mert nem tudom megmondani, minek köszönhette a szerencséjét.

Igaz-e, hogy aki meg akar gyógyulni, annak jobbak az esélyei a felépülésre? – tudakolom a szakembertől.

Igaz, feleli. Talán azért, mert lelkileg is aktívan mozgósítja a védekező képességét. Azt tapasztaljuk, aki lélekben lemond önmagáról, az rövidesen meg is hal.

Pintér főorvos nem próbálja megtiltani betegeinek, hogy a terápia mellett a gyógyászati célra szánt kiegészítő tápszereket is használják. Arra mindig felhívja a figyelmet, hogy nincs klinikai tapasztalat ezek hatékonyságára. Úgy látják, semmivel sem él tovább az, aki ezeket a csodaszernek kikiáltott termékeket fogyasztja. De a betegnek joga van kapaszkodni még a szalmaszálba is.

A főorvos szerint jelenleg előtérbe került a célzott molekuláris terápia. Ennek köszönhetően például a leukémia ma már gyógyítható betegség. Sajnos azonban olyan szer nincs, ami mindegyik rákfajtát gyógyítani képes.

Az új, korszerű sugárterápiás berendezések üzembe helyezésével két év alatt negyvenéves lemaradást hozott be az ország, állítja a szakember. A lokális daganatok elpusztításában rendkívül hatékony segítséget nyújt a sugárterápia, ha azonban már testszerte szétszóródott a rák a szervezetben, ez a módszer nem eredményes.

Pintér Tamás feleségével, dr. Bély Mária bőrgyógyász osztályvezető főorvosnővel öt gyereket nevelt fel. Van köztük belgyógyász-onkológus, informatikus, fogorvos, gépészmérnök, gyógytornász. Hetedik unokájuk most van érkezőben.

Feltöltő és szerető család hátterével tudtam kialakítani egy olyan légkört az osztályon, ahol a takarítónőtől a nővéreken, asszisztenseken át a fizikusokig, az orvosokig mindenki nagy empátiával, szeretettel próbálja segíteni a betegeinket – mondja dr. Pintér Tamás.

H. F.

Fotó: Marcali Gábor