Győr+
2016.05.30. 12:53

Arany Kottával ismerték el a győri társulatot

A Jézus Krisztus szupersztár utolsó győri előadásán, szombaton vette át a Győri Nemzeti Színház társulat nevében Forgács Péter igazgató az Arany Kotta Díjat a Viva la musical internetes portál képviselőitől.

„Legjobb új vidéki musicalprodukció” – ebben a kategóriában lett nyertes 2015-ben a győri teátrum Jézus Krisztus szupersztár című előadása, az elismerést azonban csak most adták át a társulatnak.

 

 

A végeredményt a szakmai zsűri véleménye és a közönség szavazatai alapján határozta meg a Viva la musical portál. A szakmai zsűri tagjai Kútvölgyi Erzsébet és Siménfalvy Ágota művésznők, valamint Galambos Attila író, műfordító voltak. Az ítészek kiemelték a Pilátust alakító Fejszés Attila teljesítményét is.

 

 

Az eredmények:

Legjobb új musicalprodukció Fame – Budapesti Operettszínház, Rendező: Somogyi Szilárd. Legjobb musicalszínész új musicalprodukcióban: Szabó Dávid (Fame – Budapesti Operettszínház). Legjobb musicalszínésznő új musicalprodukcióban: Vágó Bernadett (A nyomorultak – Madách Színház/Szegedi Szabadtéri Játékok; Zene, New York, Szerelem – Soproni Petőfi Színház)

Legjobb új vidéki musicalprodukció: Jézus Krisztus szupersztár – Győri Nemzeti Színház, Rendező: Forgács Péter



 

Fotó: Fehér Alexandra

Még több fotót az átadóról a Győri Nemzeti Színház Facebook-oldalán láthatnak.