A Roxette sztárjára emlékezünk

Angyallá vált a legerősebb énekesnő

Fotó: Petró Adri/zene.hu
Havassy Anna Katalin
2019.12.10. 18:31

Régóta tudta a világ, hogy súlyos beteg a Roxette együttes énekesnője Marie Fredriksson, mégsem akarta senki elhinni a szomorú hírt: hatvanegy évesen alulmaradt az emberfeletti harcban. Rá emlékezünk ma este...

Marie 1958-ban Svédországban született egy ötgyermekes családban. Hamar felfedezte, hogy vonzódik az előadó-művészet felé, szeretett szerepelni, énekelni. Gyakran álmodozott, hogy egyszer híres sztár lesz. Amikor mások is meghallották a hangját, Olivia Newton-Jonhoz hasonlították. Egyébként szívesen hallgatta a Beatlest, és a Deep Purplet is, s tanulmányait is a zenei vonalon kívánta folytatni. A legnagyobb inspiráló erővel mindig is a közönség hatott rá, a szórakoztatás lételeme volt, ahogy a zene is. Nem csoda, hogy férje is a szórakoztatóiparban dolgozott: dalszövegeket írt és zongorán játszott. Később a párnak két gyermeke született.

Per Gessle-vel először 1981-ben találkoztak s dolgoztak együtt, a Roxette viszont csak 1986-ban alakult meg. Addigra már mindkettőjüknek voltak szóló anyagaik, Marie egészen pontosan három lemezt is jegyzett a 80-as években, s több szakmai díjat is besepert. Kettejük együttesbe formálása bomba ötlet volt, hamarosan meghódították az egész világot.

Az első igazán nagy sikert elérő daluk az 1988-as Look Sharp! című lemezük a The Look volt, amely Európán kívül már Amerikában is hódított. A hírek szerint egy svédországi kiküldetésen lévő amerikai cserediák vitte haza magával a dalt, s kezdte el terjeszteni különféle rádióállomások között. A közönségnek bejött a nóta, így a Roxette neve Amerikában is egyre ismertebb lett. Már nem volt megállás a nemzetközi hírnév felé vezető úton.

Sorra jöttek azok a dalok, amelyeket még ma is millióan hallgatnak világszerte: a Dressed For Success, a Dangerous, és a Listen To Your Heart is. 1987-ben következett a Micsoda nő! betétdala, a It Must Have Been Love, amelyet azóta is az egyik legszebb szerelmes dalnak tartanak. Magyar szöveggel Szulák Andrea tette ismerté itthon.

Jött az 1991-es Joyride, amely a The Look magasságáig emelkedett fel, s ismét világszerte hallgatták az emberek. A svéd duó pedig rengeteg koncertet adott, s szinte hihetetlen mennyiségű lemezt adtak el. Mindenki őket akarta, Európában minden kétséget kizáróan, de Ausztráliában is arattak, ahogy az igencsak telített amerikai piacon.

A slágereket pedig csak úgy ontották magukból: How Do You Do!, Crash! Boom! Bang! , Sleeping in my Car, Fireworks, Run to You és még sokáig lehetne sorolni. A párosnak mindig volt új ötlete, ereje a megújuláshoz, az alkotáshoz és ahhoz, hogy adjanak a rajongóknak: dalokat, koncerteket, lemezeket és rengeteg, de rengeteg élményt.

Küzdés az életért, a gyógyulásért

Sajnos a lendület 2002. szeptember 11-én egy nagyon rossz hír hatására hagyott alább: Marie elcsúszott a fürdőszobában s olyan szerencsétlenül esett, hogy agyrázkódást kapott. A kórházi vizsgálatok során kiderült: agydaganata van az énekesnőnek. Az előttük álló turnét lemondták, Mariet rövid időn belül megműtötték. Muszáj volt, mert a tumor rosszindulatú volt, így a kemoterápia és sugárkezelés sem maradhatott el. Az énekesnő hihetetlen erővel tűrte a megpróbáltatásokat, s ha nem is múlt el nyomtanul a kemény időszak: visszatért a színpadra.

Utoljára Magyarországon…

A zenekar Magyarországon az utolsó koncertjét 2015-ben adta, s a zene.hu helyszíni tudósításában a szerző, Aigner Ivan fogalmazta meg amit sokan éreztek aznap:

Néma könnyek fojtogatásában néztem, ahogy Marie mérhetetlen belső erőt sugároz, példaértékű lélekjelenlétet tanúsít, a tudatosság és profizmus magas fokáról, csillogó szemeivel és tiszta hangjával törve meg a szívszorító mozgásbeli korlátozottságát…

Boldogság volt látni, ahogy a stáb tagjai részéről is töméntelen szeretet vette körül az énekesnőt. Több néző pedig „We love you Marie.”-t ordított torkaszakadtából. Az énekesnőből pedig mindvégig egy olyan méltóságos érzelemnyaláb sugárzott, amitől visszatérő, pozitív borsódzás futott végig a testemen.

„A távolságot, mint üveggolyót, megkapod.” A hendikep ellenére a végtelenség forrásából merített Marie Fredriksson. Kiegyenesedve, mégis lazán, királynőként tolta végig a több mint 2 órát, miközben társai folyamatosan és váltakozva „legyeskedtek” körülötte.

Ő pedig, amikor a többiek átszellemülve pengettek, ütöttek és pergettek, végignézett színpadi családján, s alázatos, szerető mosolyt szórt feléjük. Valami ilyesmi a földi harmónia.” – Aigner Ivan

A Roxette tervezett további magyar koncerteket is, azonban az élet közbeszólt: Marie ismét legyengült, nem tudott többé színpadra lépni. 2019. december 9-én a világ egyik legerősebb és legcsodálatosabb énekesnőjét legyőzte a betegség. 61 éves volt csupán, s pont olyan, amilyennek a fenti idézet leírta…