Győr+
2012.10.20. 09:35

Amerika visszavár

Sikert aratott New Yorkban a Vaskakas Bábszínház, Kocsis Rozi és társulata két és fél hét alatt tizenkét alkalommal mutatta be A suszter álma és a Metamorfózis című előadásokat egy off-Broadway színházban. Az igazgatónővel a turnéról és a győri bábosok előtt álló évadról beszélgettünk.

A Vaskakas Bábszínház amerikai útját több mint féléves tervezés előzte meg. Úgy kezdődött, hogy Fülemile Ágnes, a New York-i magyar kulturális központ igazgatója megnézte A suszter álma budapesti előadását, s annyira megtetszett neki, hogy meghívta a győri társulatot, mutassák be a tengerentúlon. A Vaskakas közben Kínában járt, ahol egy másik darab, a Metamorfózis nyerte a fesztivál legkreatívabb előadása címet. Fülemile Ágnes is módosította meghívását, mind a két darabot várta New York. Kocsi Rozi a sikereket számba véve elmesélte, hogy felléptek a Grand Streeten álló Abrons Arts Centerben – amitől csak egy sarokra van a Broadway –, a Magyar Házban és egy iskola tornatermében is. A suszter álma elsősorban a kint élő magyarokat vonzotta, míg a Metamorfózist az alternatív színház kedvelői nézték meg.

 

Az igazgatónő szerint mindkét előadás jó kritikát kapott, még a New York Times újságírója is megemlítette őket a gyermekrovat programajánlójában.

 

A siker olyannyira kézzelfogható volt, hogy alig akarták hazaengedni a győri bábosokat, a kinti szakma már szervezte számunka a turnét Chicagóba, Torontóba, Washingtonba. Nem mehettek, de egy jövőbeni nagy turné ígéretével térhettek haza a győri gyerekekhez, akik kedvére az elmúlt hétvégén elkezdődött az új évad. A kicsik ebben a bábszezonban Hófehérkével, majd Piroskával találkozhatnak, Csillagszedő Márió címmel Kiss Ottó verseiből készül bábjáték, míg a Vass Laci-előadás egy igazi magyar népmese lesz sárkányokkal, szellemekkel. Az évad két új csecsemőszínházi bemutatót is tartogat. A Dödöllét Kocsis Rozi rendezi, Gergely Rozi és György Zoltán Dávid főiskolai hallgatók játsszák, meséje a picik étkezése köré szövődik. A másik a Baba-ba címet viseli, Tengely Gábor rendezésében.

 

A Vaskakas Bábszínház idén sem feledkezik meg a felnőttekről, tavasszal Pelsőczy Réka rendezésében, Kocsis Rozi és Ujvári Janka szereplésével egy nőkről szóló előadás kerül színpadra. Az igazgatónő arra is felhívja az érintettek figyelmét, hogy december elsejétől a bábszínház oldalsó termébe beköltözik a Mikulás és az ő játékbirodalma, ahol egész hónapban meglepetések várják a lurkókat. Az évadban számos hazai meghívásnak tesz eleget a társulat, de elviszik előadásaikat Szlovákia magyarlakta területeire is. Háromezer győri gyerek már biztosan a bábszínház vendége lesz, ők a bérletesek. Kocsis Rozi azt mondta, a Vaskakas évek óta nem emel jegyárat, de vannak olyan országjáró vállalkozások, haknicsapatok, akik olcsóbbak náluk, s bábművészi képzettség nélkül jutnak be a győri óvodákba. Az igazgatónő szerint ez nem szerencsés. Fontos lenne, hogy a gyerekek igazi színházi környezetben művészi, bábszínházi élményt kapjanak.

 

Földvári Gabriella

Fotó: vaskakas