Állatok világnapja a bölcsiben is

Fotó: MTI
győr+
2019.10.04. 17:32

A gyerekek a lúddal és pónilóval ismerkedtek az állatok világnapja alkalmából szervezett programon a Győrszentiváni Bölcsődében 2019. október 4-én.

Az állatbarátok világszerte október 4-én, az állatok védőszentjeként tisztelt Assisi Szent Ferenc napján tartják az állatok világnapját. 

Firenzében, egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencia keretén belül merült fel először az Állatok Világnapjának (World Animal Day) gondolata. Az október 4. pedig azért lett a kiválasztott nap, mert ez Assisi Szent Ferenc halálának napja, egyúttal emléknapja is.

A gyerekek érdeklődve figyelték az állatokat.
Fotó: MTI

Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen. 

Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára. 

Forrás: MTI, WWF.hu