Alapozzák a kórház új épületszárnyát
A megyei kórházfejlesztési projekt keretében az egykori „C” épület helyén egy közel 26 ezer négyzetméter alapterületű új épületszárny épül.
A hatszintes, „H” alakú épület több szakaszra bontott alapozási munkálatai – a folyamatos talajvízszint-csökkentés mellett – már megkezdődtek. A több mint 25 ezer köbméter föld kitermelése és elszállítása folyamatosan történik. A munkaterületen már felállították az első toronydarut, a további daruk részére szükséges alapozás, illetve a berendezések összeszerelése folyamatban van.
A szakemberek bíznak abban, hogy a munkálatok továbbra is a megfelelő ütemben haladnak, így az új épületrész ünnepélyes alapkőletételére október 20-a körül sor is kerülhet.
Az „A” épület tetején készülő helikopter-leszállóhely szerkezeti munkálatai elkészültek, jelenleg a leszállóhely tűzivíz-hálózatának kiépítése és az éjszakai leszállásához szükséges fénytechnika szerelési munkálatai zajlanak.
A kórházfejlesztési projekt keretében a „B” épület rekonstrukciójára is megvalósul. A röntgenosztály első ütemének felújítása befejeződött, a röntgengépek felszerelése és a visszaköltözés folyamatosan zajlik.
Október 3-ától, hétfőtől a „B” épület I. emeletén lévő CT már teljes kapacitással üzemel, és megújult környezettel várja a gyógyulni vágyókat.
A központi intézményi gyógyszertár kialakítása is megfelelő ütemben halad a „B” épület földszintjén. A munkálatok elkészültéig a Petz Patika marad ideiglenes helyszínén, az „A” épület fogadószintjén. A központi intézményi gyógyszertár kialakításával várhatóan novemberre készülnek el.