Győr+
2016.09.22. 13:16

Akadémiai Nap: a tudomány és a felsőoktatás ünnepe

Huszonkét évvel ezelőtt, 1994-ben a Széchenyi István Egyetem és az Universitas-Győr Alapítvány a tudomány és a felsőoktatás ünnepeként, Széchenyi István születésének évfordulóján Akadémiai Napot rendezett. Az idei, immár huszonharmadik Akadémiai Nap központi eseménye ezúttal is az Egyetem Szenátusának ünnepi ülése volt csütörtökön délelőtt.

A rendezvényen köszöntőt mondott Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria Motor Kft. személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója, Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő és Fekete Dávid, Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere.

Földesi Péter rektor köszöntőjében felidézte, hogy jövő nyárra egy multifunkciós épületegyüttessel gazdagodik campusuk, mely szolgálja az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált, majd utána a kollégiumi elhelyezési lehetőségeinket bővíti, helyet ad nyitott laboratóriumoknak, innovációs tereknek, a közösségi élet különböző megnyilvánulásainak.

Szükségünk van erre a térre: a Széchenyi István Egyetem már hosszú évek óta a XXI. század új egyetemi-felsőoktatási modelljének kialakításán dolgozik– hangsúlyozta a rektor, aki beszélt arról is, a tavaly elkezdődött és ez évben megvalósult integrációs folyamat eredményeként idén nagyobb elnökségi asztalra van szükségük. Mint az ismert, január 1-én két évszázados hagyományokkal és értékekkel rendelkező Kar csatlakozott a Széchenyi István Egyetemhez: a mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar és a győri Apáczai Csere János Kar

Földesi Péter beszélt arról is, hogy következő évekre az egyetem nemzetköziesítését tűzték ki célul. Ehhez minden adottságuk megvan: a környezetünkben dinamikusan fejlődő, világszinvonalú ipar, élén az Audi Hungáriával, az egyetemét szerető és támogató Győr városa, kiváló munkatársak és elkötelezett hallgatók.

Dr. Knáb Erzsébet az egyetem és az Audi partneri együttműködését méltatta, amely mindkét félnek hasznos.

– Az önök egyeteme az Audi kiemelt partnere, amit pedig a vállalat a hallgatókba invesztál, az nem csak az Audi, hanem az egész magyar nemzetgazdaság érdekeit szolgálja – fogalmazott Knáb Erzsébet.

Nagy István államtitkár arról beszélt, 198 éve Magyaróváron felismerték, hogy tudomány nélkül nincs mezőgazdaság. Az egyetemnek ma olyan hallgatókat kell kibocsátaniuk, akik választ tudnak adni a kihívásokra és válságokra.

Kara Ákos államtitkár kiemelte, az egyetem nem csak a járműiparban, hanem az infókommunikációban is meghatározó intézmény lett, ahol a jövőben is lesznek beruházások. Célként azt jelölte meg, hogy a Széchenyi-egyetem a vidék három legjobb egyetemé közé kerüljön.

Fekete Dávid alpolgármester köszöntőjében kiemelte, a siker kulcsa az együttműködésben rejlik. A város, az Audi, az egyetem és a győri vállalkozások tudtak együtt gondolkodni, s ehhez a jó csapathoz a kormány és Mosonmagyaróvár városa is csatlakozott.

Az alpolgármester köszöntötte azokat a fiatal kutatókat, akik doktori címet szereztek, s azokat az oktatókat is, akik 40-50 év munkája után elköszönnek az egyetemtől.

Koloszár Tamás
Fotó:Marcali Gábor