Győr+
2016.06.04. 15:00

A Verebes-korszak legendái nosztalgiáztak

A győri futball legszebb időszakának játékosai, klubvezetői érkeztek az ETO Parkba, és aztán egy közös fotóra is összeálltak, igaz, már nem a régi környezetben, de mégiscsak azon a helyen, ahol a nagy győzelmek születtek.

A találkozónak ugyan szomorú apropója volt, mégis túlnyomórészt a vidám sztorik kerültek elő abból a korból, amikor harmincezren buzdították a fiúkat a stadionban. A Verebes József nevével fémjelzett ötéves időszak a sikerekről szólt. Az akkori játékosok közül sokan évek óta nem találkoztak.

„Amikor éppen jubileumot ünnepelt a bajnokcsapat, valaki mindig összehozott egy találkozót, ám a mostani közös délután ötletét egy szomorú esemény indította el, Verebes József halála. A temetésen beszéltünk róla, hogy évente egyszer találkozhatnánk, sztorizgatni, megosztani egymással, hogy kivel mi történt, hiszen elrohan felettünk az élet. Ide nem csak azokat a játékosokat hívtuk, akik bajnokságot nyertek, hanem azokat is, akik a Mágus első győri időszaka alatt tagjai voltak az ETO-nak. Vagyunk néhányan, akik az öregfiúk csapattal járunk lábteniszezni, de a többiekkel ritkán futunk össze. Tartozunk annyival Verebes Józsefnek is, hogy megemlékezünk azokról a sikerekről, amit nagyrészt neki köszönhetünk” – mondta Hannich Péter, az ETO volt válogatott játékosa, a találkozó ötletgazdája.

A legendás Verebes-korszak nem csak a két bajnoki cím idényéről szólt. Öt év alatt a totális futball az ország legjobb csapatai között tartotta a Győrt. A sikereket a Mágus közvetlen kollégájaként élte át a pályaedző Bolla Péter, a jövő évi győri EYOF polgármesteri biztosa.

„Köszönet illeti Hannich Pétert, aki nagy munkát végzett azzal, hogy a több mint hatvan játékost meghívta. Össze kell jönni, többet kell beszélgetni egymással azoknak, akik az aranykort játékosként megélték. A megszerzett két bajnoki cím, két ezüst- és egy bronzérem beírta a labdarúgás történelmébe a klubot. Ennek én is részese lehettem, és óriási élmény volt összejönni az akkori főszereplőkkel. Volt olyan, akit alig ismertem meg, hiszen vagy harminc éve nem láttam. Verebes Józseffel még tíz évig dolgoztam együtt, más csapatoknál és a válogatottnál is, és jóleső érzés visszagondolni arra, amikor telt ház előtt játszottunk, és a közönség élvezte azt a kreatív, sokpasszos, gólra törő focit, amit neki köszönhettünk.”

A találkozóra eljött Verebes József két lánya is. Krisztina könyvet ír édesapjáról.

„Apu életművének legnagyobb része Győrhöz köthető. Sokszor elmondta, neki az ETO szent. Méltó emléket szeretnék állítani neki. Rengeteg interjú, történet kap helyet a könyvben.”

 

Nagy Roland