Győr+
2011.09.18. 10:27

A természet meghódítója

Az április végén korosztályos világbajnoki, majd júliusban Európa-bajnoki címet szerzett Poór Brigitta tovább folytatja előretörését a felnőttek között. A soproni származású, de Győrben élő tereptriatlon-versenyző legközelebb a hawaii világbajnokságon vesz részt.

Poór Brigitta számára fantasztikusan alakul a 2011-es esztendő, hiszen pályafutása eddigi legsikeresebb évét mondhatja magáénak. Áprilisban a spanyolországi Extremadurában a 23 éven aluliak mezőnyében világbajnoki címet szerzett, augusztusban pedig a németországi Zittauban korosztályos Európa-bajnok lett. Az eredménylistát Világkupa-győzelmek és egy felnőtt világbajnoki kvalifikáció teszi teljessé.

– Úszással kezdtem, majd elvittek egy mezei futóversenyre, és innen már csak egy lépés volt a triatlon. Az első versenyemen hétévesen vettem részt, és a megyei bajnokságról rögtön továbbjutottam az országosra, így kedvet kaptam a sportághoz. Tíz éven át az országúti szakágban indultam, majd elkísértem egy barátomat egy terepversenyre. Kíváncsiságból én is rajthoz álltam, és azonnal megszerettem a tereptriatlont. Rátaláltam magamra, ahogy hegyikerékpároztam. Nagy kihívás jelent, ugyanakkor élményekkel teli minden egyes futam. A természetben versenyzünk, csodálatos tájakat, gyönyörű erdőket láthatok minden egyes alkalommal – mesélt a kezdetekről és a sportág szépségeiről Poór Brigitta.

A tereptriatlon 1500 méter nyílt vízi úszásból, 30-40 kilométer hegyikerékpározásból és körülbelül 10 kilométer terepfutásból áll. A kerékpáros- és a futópályát elsősorban burkolatlan utakon, lehetőleg nagy szintkülönbséggel jelölik ki. A három összetevőt a versenyzőknek pihenés nélkül, lehetőleg minél rövidebb idő alatt kell teljesíteniük. Igazán emberpróbáló a feladat, ami rendkívül komoly felkészülést igényel.

– Hétköznap Győrött aszfalton edzek, a verseny nélküli hétvégéket pedig Sopronban töltöm a családomnál. Ilyenkor kimegyek a közeli osztrák hegyekbe, ahol napi négy-öt órát készülök terepen. A legtöbbet mégis a versenyekből tanulom, minél több futamon veszek részt, annál könnyebben tudom kezelni a váratlan helyzeteket. Ez nem a fiatalok sportja, a jelenlegi példák is mutatják, sok tapasztalat kell ahhoz, hogy valaki a felnőttek között nyerjen. A tavalyi világbajnokságon például egy negyvenéves hölgy diadalmaskodott – fogalmazott a sportoló, aki hozzátette, ő nem szeretne ennyit várni a sikerre.

Poór Brigitta a 2005-ben alapított X2S Team versenyzője, de a magyar egyesület mellett a svájci Zaboo Pro Team tagja is egyben. Az alpesi csapat többek között profi felszereléssel támogatja a versenyzőt, két kerékpárja közül az egyiket kifejezetten neki gyártották.

– Párom, Karafa Balázs egyben az edzőm is, neki és a családomnak is rengeteget köszönhetek. Az ő segítségük teremti meg annak a lehetőségét, hogy kizárólag a versenyzésre tudjak koncentrálni. Sokat számít az is, hogy bekerültem a svájci csapatba, tőlük kiváló felszerelést kaptam. Sajnos a tereptriatlont nem igazán ismerik el Magyarországon, nem létezik külön szövetség, sőt, a Magyar Triatlon Szövetségen belül sem foglalkoznak külön ezzel a szakággal, így nincs igazán gazdája.

Múlt hétvégén a Világkupa-sorozat utolsó európai állomásán, Svájcban Poór Brigitta magabiztosan nyerte az U23-as korosztály versenyét, míg az egész női mezőnyt tekintve hatodikként ért célba. A felnőttek összetett pontversenyét szintén a hatodik helyen zárta. Jól sikerült tehát a főpróba az október 23-ai hawaii világbajnokság előtt, ahol – előrevetítve következő szezont – már a felnőttekkel méretteti meg magát. Az 1989-es születésű Poór Brigittának ugyanis az idei volt az utolsó versenyszezonja, amiben az U23-asok között is szerepelt.

– Nem gondolkodom konkrét helyezésben, magamhoz képest szeretnék jó eredményt elérni. Lépésről lépésre haladok, sok tapasztalatot kell még szereznem, hogy elérjem az élmezőnyt, de a célok között persze ott szerepel a felnőtt világbajnoki cím is – árulta el búcsúzóul Poór Brigitta.

A triatlon történetében Poór Brigitta az első magyar, aki világbajnoki címet nyert. Spanyolországban a dobogó legfelső fokára azonban – válogatottszerelés hiányában – a Zaboo Pro Team mezében kellett felállnia. Ezt orvosolta Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, aki a közelmúltban a városházán fogadta a soproni származású, de Győrben élő versenyzőt.

Az elnök elmondta, ugyan a nem olimpiai sportágak egyelőre még nem tartoznak a szövetség égisze alá, mégis igyekeznek segíteni az eredményes versenyzőket. Borkai Zsolt ezt követően egy komplett válogatottszerelést nyújtott át a tereptriatlonosnak, aki így a hawaii világbajnokságon már ebben állhat rajthoz. Poór Brigitta elmondta, büszkén viseli majd az ajándékot, és a válogatottszerelésben is méltóképp kívánja képviselni hazáját.

Lakner Gábor