Győr+
2011.08.19. 11:01

A pofonok földje

Az Unicentral Bulls Kick-Box és Thai Box SE idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. A hobbi- és versenysporttal egyaránt foglalkozó egyesület tagjai számos hazai és nemzetközi sikert arattak az első félévben.

Hirdetés

Az egykori vagongyár területén kialakított edzőteremben csattannak az ütések, puffannak a bokszzsákok: az Unicentrál Bulls Kick-Box és Thai boksz SE tagjai gyakorolnak éppen. Az egyesület vezetőedzője, Csányi János a terem közepéről szemléli a látottakat, néha kioszt egy-egy tanácsot, a sportolók pedig minden egyes szavára feszülten figyelnek. Szemlátomást nagy tisztelet és szeretet övezi a mestert, aki már harminchárom éve foglalkozik küzdősportokkal. Hosszú és eredményes versenyzői és edzői karrier áll mögötte, mégis szívesebben beszél neveltjeiről és az egyesületről, mint saját sikereiről.

– Az egyesület nem csak versenyzők nevelésével és felkészítésével foglalkozik, különböző csoportokban történik az oktatás. Velem együtt összesen nyolc edző tevékenykedik az egyesületnél. Van kezdő, haladó, női, gyermek és manager thai box csoportunk is. A thai box összetett mozgásrendszer, fizikai lag is igénybe veszi a szervezetet, de a figyelemnek is óriási szerepe van. Rendkívül jó stresszoldó, emellett kitűnő alakformáló, és súlyproblémákra, keringési zavarokra is jótékonyhatással van – ismertette az Unicentrál Bulls szakmai munkáját a vezetőedző.

Bár küzdősportokkal foglalkozik az egyesület, a tréningeken egyáltalán nem a durvaság játssza a főszerepet. A sportolók védőfelszerelésben edzenek, és szakszerűen, odafigyeléssel, módszeresen készítik fel őket az oktatók.

– A sportolók fokozatosan tanulják meg a technikai elemeket. Először nagy célpontokat, például egy bokszzsákot ütnek és rúgnak, majd ha ez már nagy biztonsággal megy, következnek a kisebb célpontok és a páros küzdelem. Miközben gyakorolnak, fejlődik a szervezetük, így mire eljutnak addig, hogy bunyózzanak, már felkészültek az igénybevételre. A célunk az, hogy minél több emberrel megszerettessük a küzdősportokat, nem pedig az, hogy sérülteket neveljünk. Felkészült oktatók irányítják a munkát, edzés után másnap mindenki el tud menni iskolába vagy dolgozni – mondta Csányi János.

Hazánkban mintegy hetven egyesület foglalkozik az egyre népszerűbb sportágakkal. A küzdősportok elterjedésében sokat segítenek a televíziós közvetítések, így egyre többen ismerkednek meg például a K-1-gyel. Népes mezőnyben kell tehát helytállniuk a versenyzőknek, akiket Csányi János és Vlasich Róbert készít fel a megmérettetésekre. Kemény munka áll minden egyes helyezés mögött, a versenyzők személyre szabott program szerint készülnek, de átlagosan hetente tíz edzésen vesznek részt.

Az Unicentrál Bulls idén ünnepli megalakulásának tizedik évfordulóját, és a korábbi eredményeknek megfelelően sikeres első félévet tudhatnak maguk mögött a győri versenyzők. K-1-ben Balogh Mária (57 kg), Horváth László (71 kg), Horváth Gyula (75 kg), Varga Ádám (junior 71 kg) magyar bajnok lett, így megerősítették helyüket a válogatottban. Mednyánszky Ádám (81 kg) és Véber Edina (57 kg) ezüstérmmel zárta a K-1 országos bajnokságot. A thai boksz szakágban világbajnoki válogatóversenyt nyert, így válogatott kerettag lett Balogh Mária (57 kg), Grónai Sándor (67 kg) és Varga Ádám (junior 71 kg). Véber Edina (57 kg), Horváth László (71 kg), Fridrich Marcell (75 kg) és Schögl Péter (63,5 kg) második helyezést ért el.

Az egyesület versenyzői a nemzetközi mezőnyben is nagyszerűen szerepeltek. A WAKO szervezet Inns bruckban rendezett Austrian Classics elnevezésű Világkupa-versenyén K-1 szakágban Horváth László 71 kg-ban Világkupa-győztes lett, Horváth Gyu la 75 kg-ban pedig bronzérmet szerzett. A Magyarországon 17. alkalommal megrendezett XVII. Hungarian Kick-box World Cup elnevezésű Világkupa-versenyen Horváth Gyula 75 kg-ban, míg Erdei Dóra 60 kg-ban diadalmaskodott, Balogh Mária 57 kg-ban ezüst-, Horváth László 71 kg-ban bronzérmes lett. A Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban a Fight Night Thai Box gálasorozat harmadik állomásán, győri közönség előtt Sza bó Bernadett, Balogh Mária, Vörös Viktória, Grónai Sándor, Varga Ádám, Fridrich Marcell is nyerni tudott, Horváth László és Horváth Gyula pedig KO-val győzött.

Aki többet szeretne megtudni az egyesületről, a www.gyorthaibox.hu és a www.bullskickbox honlapokon, valamint a 20/343-3993-as telefonszámon érdeklődhet.

Lakner Gábor