Győr+
2013.03.09. 07:30

A Parlamentben is Győrért dolgozna

Simon Róbert Balázzsal a társadalmi kapcsolatok győri erősítéséről, a városi civil szervezetek támogatásáról beszélgettünk, és érintettük a politikus jövőbeni terveit is, hiszen az alpolgármester győri jelöltként készül a 2014-es országgyűlési választásokra.

Miért vizsgálja felül az önkormányzat a város civil koncepcióját?

 

Az elmúlt időszakban nagymértékben megváltozott a jogi szabályozás, hiszen tavaly új civil törvény lépett életbe. Győr civil koncepcióját 2008 májusában fogadta el a közgyűlés. A stratégia öt évre szól, ezért annak felülvizsgálatát 2013. május 31-ig el kell végeznünk.

 

Mi a célja az új koncepciónak?

 

A győri városvezetés és az önkormányzat hagyományosan jó kapcsolatra törekszik a városban működő társadalmi szervezetekkel. A koncepció határozott szándéka egy mondatban foglalható össze: a társadalmi-gazdasági fejlődéssel kapcsolatos párbeszéd és információáramlás folyamatossá tétele az önkormányzat és a helyi civil szféra szereplői között.

 

Kik és milyen módon végzik az új koncepció elkészítését?

 

Önkormányzatunk megbízásából egy kérdőíves felmérést állítottak össze a győri Civil Információs Centrum munkatársai, amelyet még ez év elején megküldtünk a győri civil szervezetek vezetőinek. Több mint 950 szervezet kapta meg a kérdőívet, amelyek visszaküldésének határideje február 22. volt, a kitöltésük természetesen anonim módon történt. A feldolgozás napjainkban zárul, majd az önkormányzat bizottságai elé kerül az anyag. Az új civil koncepciót a március 29-i közgyűlésen fogjuk tárgyalni.

 

Ebben az évben is ír ki pályázatot az önkormányzat a civil szervezetek és az egyházak részére?

 

Igen. 2007-től nyújt pályázati úton támogatást önkormányzatunk a helyi civil szervezeteknek és egyházaknak. A társadalmi szervezetek pénzügyi kerete idén is 25 millió forint lesz, az egyházak esetében pedig 12 millió forint. A közgyűlés ezt szintén március 29-én tárgyalja, a pályázatot már aznap meghirdetjük a város honlapján. A felhívás a Győr+ hetilapban is megjelenik majd, a benyújtási határidő pedig május 3. lesz.

 

Várható-e módosítás a kiírásban?

 

Az elmúlt években kizárólag a jogszabályi változások miatt módosítottunk a pályázaton, azonban a tapasztalatok azt mutatták, hogy idén szükséges a pályázati adatlap kismértékű átformálása, mivel a pályázók hajlamosak rutinszerűen kitölteni az adatlapot. Problémát okozott a 20 százalékos önrész kiszámítása, ezért egy táblázatot építünk be a dokumentumba, amely automatikusan számolja és mutatja, hogy a beírt adatok alapján rendelkezésre áll-e a kötelező 20 százalékos önrész. A győri pályázat országos viszonylatban továbbra is a legegyszerűbben elérhető és kitölthető, és természetesen áprilisban megtartjuk a szokásos civil fórumot is, ahol további segítséget adnak a kollégák a kitöltéssel kapcsolatban.

 

A városi idős ügyi tanács munkáját is segíti, miért tartja fontosnak ez a megbízatást?

 

A Győr Városi Idősügyi Tanács hat évvel ezelőtt alakult meg, amelynek elnöke a polgármester úr, az alelnöke pedig én vagyok. A tanácsban önkormányzati képviselők mellett a város nagyobb nyugdíjas szervezeteinek vezetői, az idős gondozással foglalkozó intézményünk igazgatója, az önkormányzati szakterület vezetői és munkatársai is részt vesznek, titkára pedig az egyik nyugdíjas szervezet elnöke. Legfőbb célja a Győrben élő idősek érdekeinek megjelenítése a korosztályt érintő önkormányzati döntések előkészítésében. A város számít az idősek véleményére, ezért is tartom fontosnak a tanács hatékony működését.

 

Milyen feladatok állnak az idősügyi tanács előtt?

 

Az idei év legfontosabb feladata a 2013–2017-es időszakra szóló „Idősek életminőségének javítását célzó koncepció” elkészítése. Ez egy alapdokumentum lesz a következő évekre vonatkozóan, amelynek végrehajtását éves feladattervek alapján végezzük. A tervezőmunka egy szakmai munkacsoport létrehozásával már a tavalyi év végén elindult. A szükséges információkat a már lezajlott városrészi fórumok tapasztalataiból és a rövidesen elinduló lakossági felmérésekből nyerjük. Az elkészített anyag még az idei év első félévében a közgyűlés elé kerül.

 

Az önkormányzat hagyományosan termálfürdőbérletekkel is támogatja az érintett szervezeteket. Az idén is számíthatnak erre a lehetőségre?

 

Természetesen. A korábbi évekhez hasonlóan 30 millió forint értékben vásárol az önkormányzat termálfürdőbérleteket, amelyeket nyug díjas, mozgáskorlátozott és nagycsaládos szervezetek között oszt szét a város. De hadd említsek még egy lehetőséget, a korábbi évek gyakorlatát folytatva ismét kiírjuk a lakások átalakítására vonatkozó pályázatot, amelynek célja, hogy az idős emberek a kisebb beavatkozások után a saját ingatlanukban tudják önállóan ellátni magukat. A keretösszeg ez évben 4 millió forint lesz, amelyre a 70 év feletti győri, saját lakással rendelkező idősek nyújthatnak be pályázatot.

 

Alpolgármester úr, önt a választókerületi tanács egyhangú javaslata alapján a Fidesz elnöke megbízta az 1. sz. győri választókerület elnökének. Mit jelent ez?

 

Azt, hogy jövő év tavaszán én indulhatok az országgyűlési választásokon a Fidesz–KDNP jelöltjeként. Természetesen arra készülök, hogy elnyerjem a győriek bizalmát és városvezetőként megkezdett munkámat a Parlamentben folytassam. Városunk az elmúlt években több milliárd forint támogatást nyert el az Új Széchenyi terv keretében meghirdetett pályázatokon, ezzel országosan is az élmezőnyben vagyunk, ami az uniós források lehívását illeti. Ha megválasztanak, országgyűlési képviselőként ezt az ügyet is szeretném szolgálni annak érdekében, hogy Győr a következő európai uniós költségvetési ciklusban is a legnagyobb nyertesek közé tartozzon.

 

 

Papp Zsolt

Fotó:O: Jakócs Péter