Győr+
2011.10.06. 16:08

A Parlament működését modellezik Győrött

2011. október 7-én, pénteken és 8-án, szombaton tartják a győri Városháza dísztermében az Alkotmányjogi Tudományos Diákkörök II. Országos Találkozóját. Az idei rendezvény témája szimulált parlamenti ülés lesz.

– Az Alkotmányjogi Tudományos Diákkörök Országos Találkozójának célja, hogy az alkotmányjog iránt érdeklődő hallgatók, valamint az alkotmányjoggal foglalkozó egyetemi oktatók számára találkozási lehetőséget biztosítson egy tudományos vetélkedő keretében. Immár másodszorra kerül sor e rendezvény megszervezésére: a Pécsi Tudományegyetemet követően idén a győri Széchenyi István Egyetem látja vendégül az ország kilenc egyeteméről érkező hallgatókat és oktatókat – mondta el dr. Erdős Csaba doktorandusz, a program szervezője.

Ebben az évben a részt vevő hallgatók a parlament működését fogják modellezni három – általuk készített – törvényjavaslat és a hozzájuk kapcsolódó módosító indítványok megtárgyalásán keresztül, valamint házbizottsági ülésre, illetve interpellációkra is sor kerül majd. A törvényjavaslatok a határon túli magyarok választójogával, a valódi alkotmányjogi panasz bevezetésével és a felsőoktatási kvótarendszerrel foglalkoznak, a politikai vitákhoz pedig egy, a szervezők által készített fiktív hetilapból lehet témát meríteni.

A péntek délelőtti, 11.30 órakor kezdődő ülésen nyitóbeszédet tart az Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszék vezetője, Kukorelli István professzor, volt alkotmánybíró és Verebélyi Imre professzor, a győri Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola vezetője. A Találkozót megtiszteli jelenlétével Bihari Mihály professzor, az Alkotmánybíróság volt elnöke, alkotmánybíró, a győri jogi kar szakfelelőse. A hallgatói parlament hatályos eljárási szabályok szerinti működését az Országgyűlés főtitkár-helyettese, Papp István fogja felügyelni.

A Találkozó szakmai előkészítésében az Egyetem Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszéke mellett működő Parlamenti Kutatások Központja is részt vett. A konferencia főtámogatói az Országgyűlés Hivatala, az Országgyűlési Biztos Hivatala, a Magyar Alkotmányjogászok Egyesülete, a győri Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, a Batthyány Lajos Jogász Szakkollégium, valamint Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala.

Forrás: gyor.hu