Győr+
2012.02.17. 18:32

A Nemzetközi Sportdöntő Bíróság gyorsított eljárással vizsgálja az ETO beadványát

Gyorsított eljárással tárgyalja az ETO FC beadványát a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntő Bíróság (CAS), az erről szóló határozatot a napokban kapta meg a győri klub. Az indoklás szerint az UEFA nem emelt kifogást az eljárás ellen, így bár konkrét időpont a tárgyalásra még nincsen, valós esély mutatkozik, hogy a tavasz során pont kerül az ügyvégére. A Győri ETO FC már benyújtotta a szükséges iratokat, most, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség válasza is megérkezett a CAS-hoz a gyorsított eljárással kapcsolatban, az UEFA tehet kiegészítést a perrel kapcsolatban.

Klement Tibor, a Győri ETO FC ügyvezető igazgató korábban azt mondta: “Kérni fogjuk a soronkívüliséget, a döntés végrehajtásának felfüggesztését és azt, hogy teljes egészében változtassa meg a pénzbüntetést és a kitiltást a CAS. Meggyőződésem, hogy ezen a fórumon a jog és az igazság fog érvényre jutni, nem pedig egy európai szövetség belső szabályozása.” A három kívánságból az első már teljesült, reméljük a hasonló folytatást.

(Az ETO FC honlapjáról)