A múlt évszázad pere (A Lindbergh-bébi elrablása)

80 évvel ezelőtt a repülés történetének egyik leghíresebb úttörőjét, Charles Lindberghet és feleségét szörnyű megrázkódtatás érte: kétéves fiuk saját otthonukból tűnt el nyomtalanul. A minden követ megmozgató nyomozás során találtak egy gyanúsítottat, és az ügy hamarosan a bíróságon folytatódott. Az „évszázad perének” tartott tárgyalássorozatot a szenzációkra éhes világsajtó mindvégig tolakodó figyelemmel kísérte.

Csillag születik

Az amerikai Lindbergh akkor került a címlapokra, amikor 1927. május 20-an Spirit of St. Louis nevű egyfedeles repülőgépen elsőként repülte át egyedül az Atlanti-óceánt. Az akkor 25 esztendős pilótazseni Detroitban született, svéd szülőktől. A műszaki iskola után megtanult repülni, és közönség előtt tartott bemutatókat pilótabravúrjaiból. A gyorsan jött népszerűség azonban hamar terhessé vált a számára, ezért miután megházasodott, a feleségével egy erdővel sűrűn benőtt, hegyek között álló birtokra költözött New Jerseyben. 1930 nyarán született meg első gyermekük, az ifjabb Charles.

Üres bölcső

1932. március 1-jen, kedden a zord és nyirkos időjárás mindenkit a villában marasztalt. A baba az emeleti gyerekszobában békésen szendergett a kiságyában. Legalábbis azt hittek. A gondozónő este 10 tájban megérkezett, s nem találta a helyén a picit. Miután tűvé tettek mindent a házban, az apa alaposabban körülnézett a gyerekszobában. Ekkor akadt meg a szeme az ablakpárkány melletti fűtőtesten lapuló fehér borítékon. A benne található zsarolólevél gyatra helyesírással íródott. Aláírásként két összefonódó kör szerepelt rajta, amelyek metszetét pirosra színezték. A szöveg szerint a kisfiút elrabolták. Ha nem tájékoztatja a rendőrséget, továbbá különböző címletekben 50.000 dolláros váltságdíjat fizet érte, akkor a gyermeknek nem esik bántódása. Lindbergh azonban tétovázás nélkül értesítette a hatóságot. A kiérkező nyomozók a hopewelli nyaralótól 60 méterre, egy bokorban házilag barkácsolt létrára leltek. Egy véső es néhány tisztán kivehető lábnyom is előkerült. Négy nappal később további két üzenet is érkezett az aggódó apához, amelyekben mar 70.000-re emeltek a követelt összeget. Lindbergh ekkor nyilvánosan bejelentette, hogy eleget tesz a követeléseknek.

Fogd a pénzt, es fuss!

A nagy port kavaró bűntény után néhány nappal előállt John F. Condon nyugdíjas pedagógus, aki meggyőzte a sztárpilótát, hogy újsághirdetéseken keresztül kapcsolatot tud teremteni az emberrablókkal. Azt is vállalta, hogy közvetít az ügyben. Egy elhagyatott temetőben találkozott az állítólagos elkövetővel, aki a kicsi egyik ruhácskáját mutatta fel bizonyítékul. A maszkos férfi elmondta, hogy az apróságot egy Nellie nevű hajón őrzik, de a váltságdíj kifizetése után azonnal felfedi a pontos rejtekhelyet. Lindbergh rövid megfontolás után úgy döntött, átadja a bankjegyeket, melyeket a rendőrség előzetesen megjelölt, hogy később azonosíthassa a papírpénzeket. A babát azonban nem találták a megjelölt helyszínen, ráadásul többé a zsarolók sem jelentkeztek. Több mint két hónap telt el teljes bizonytalanságban. Május 12-en, Hope welltől néhány mérföldre egy teherautósofőr félreállt az úton, hogy könnyítsen magán. A falevelekkel borított árokban megpillantott egy kis csomagot, ám amikor kibontotta, majdnem elájult a borzalmas látványtól. Az azonosítás után fény derült arra, hogy a kis Charlie maradványaira bukkant rá. A vizsgálat szerint a fejére mért erős ütés okozta a halálát. Akadt egy-két rendőr, akik úgy vélték, hogy a kisded elrablásában a villa valamelyik lakójának is közre kellett működnie. Rövidesen a házaspár szolgálatában álló angol Violet Sharpon asszonyra terelődött a gyanú, a megvádolt hölgy azonban kihallgatása közben ciánkálit vett be. A nyomozás végképp megakadt, és több mint két esztendő telt el érdemi továbblépés nélkül.

Bankófrász

1934 őszén egy benzinkutas feljegyezte egy autós rendszámát, aki a forgalomból előzőleg kivont tízdollárossal fizetett. Így jutottak el a hatóságok Bruno Richard Hauptmann német születésű bronxi ácsmesterhez, aki New York szegénynegyedében élt a családjával. Garázsában különböző rejtekhelyekről 14.590 dollár került elő, s mindannyi a váltságdíjból származott. Hálófülkéjében a szekrény oldalán megtalálták Condon címét és telefonszámát. Ráadásul a tanár és Lindbergh is felismerni vélte Hauptmann hangját a temetőből. A közvélemény egyetértett a vádat képviselő erőskezű főállamügyésszel: „New Jersey állam, New York város és a szövetségi hatóságok egy olyan állatot állítottak önök elé, aki alábbvaló, mint az állatvilág legalábbvalója.” Hauptmann mindvégig tagadott. Azt vallotta, hogy a pénzt egyik ismerősétől kapta. Ráadásul az egyik írásszakértő véleménye szerint nem az ács vetette papírra a váltságdíjat követelő leveleket. Az esküdtekben azonban szemernyi kétely sem maradt, és 11 óra tanácskozás után meghozták a döntést. A riporterek többsége és maga Roosevelt elnök felesége is megkérdőjelezte a bizonyítékokat. Az ítélet végrehajtását többször is elhalasztották, ám 1936. április 3-an Hauptmann számára minden remény elfogyott. Halála azonban nem adta vissza Lindbergh boldogságát, akinek ugyan még hat gyermeke született, mégis egész hátralévő életében csak bolyongott a világban.

Szabó Zoltán

Fotó: illusztráció