Győr+
2011.11.30. 15:36

A mindennapos testnevelésről

A mindennapos iskolai testnevelés bevezetésének aktuális kérdéseiről tanácskoztak a testnevelő tanárok szerdán Győrött.

A törvényi előkészítés fázisában lévő mindennapos testnevelés volt az elsődleges témája annak a szerdai konferenciának, amelyen a győri testnevelő tanárok vettek részt.

Borkai Zsolt polgármester, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a megbeszélésen köszönetet mondott a testnevelő tanároknak azért a munkáért, amit eddig az ifjúság érdekében végeztek. Hozzátette, a kormány szándékai szerint a mozgás, a sportolás újra előtérbe kerül, és ehhez anyagi, erkölcsi és törvényi feltételeket is biztosít.

Hangsúlyozta, a törvényi szabályozás mellett szükség van olyan tanárokra, akik ezeket a feladatokat végrehajtják, tartalommal töltik meg a testnevelés órákat, és megszerettetik a fiatalokkal a mozgást, a sportokat.

A rendezvényen több előadás is elhangzott a témában, az előadók közt szerepelt dr. Istvánfi Csaba, a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének elnöke is. A professzor kifejtette, a mindennapos testnevelés bevezetése régi törekvése az egyesületnek. Úgy látja, ez egy nagy lehetőség, azonban óriási felelősség is egyben a testnevelők számára.

A mindennapos testnevelés hozzájárulhat egy egészségesebb nemzedék kineveléséhez, ami az egész társadalom érdekeit szolgálja. Az iskolák, a pedagógusok és a fenntartók feladata, hogy megtalálják a legjobb megoldásokat a mindennapos testnevelés minél hatékonyabb működtetéséhez.

A konferencián az egyesület plakettet adott át azoknak a kollégáknak, akik pályafutásuk során sokat tettek az ifjúság egészséges nevelése érdekében. Elismerést kapott dr. Gönczöl László, Röck Samu és dr. Király Tibor.

Papp Zsolt