Győr+
2012.02.27. 10:15

A mélyvízben is megállja a helyét

Farkasdi Ramóna, a győri Graboplast VSE kajakosa tavaly világbajnoki arany- és ezüst-éremmel búcsúzott az ijúsági korosztálytól. Emellett a felnőttek közt is letette névjegyét, hiszen a maratoni világbajnokságon Csay Renátával párosban a dobogó legmagasabb fokára állhatott.

Tavaly ismét a győri Graboplast VSE lett az ország legeredményesebb klubja. Az egyesület megnyerte az országos bajnoki pontversenyt, 21 versenyzőjük indult világ- és Európabajnokságokon, ahol 10 érmet, ebből 7 aranyat szereztek, valamint 37 magyar bajnoki aranyat is begyűjtöttek. A sikerekből alaposan kivette a részét a szenzációs évet zárt Farkasdi Ramóna.

– Hat évig táncoltam, izgő-mozgó gyermek voltam, a családom igyekezett olyan sportot választani, amiben alaposan elfáradok. Még világbajnokságon is jártam, de később nem találtam a helyem abban a közegben. A nagypapám javasolta a kajakozást, és már az első nap megtetszett a közösség és az edző, ami rengeteget számít. Azóta is nevelőedzőmmel, Fazekas Tiborral dolgozom, akinek nagyon sokat köszönhetek – elevenítette fel a kezdeti lépéseket a 19 éves kajakos, aki tavaly utoljára versenyezhetett az ifjúságiak mezőnyében.

– A tavalyi nagyon fontos év volt számomra, hiszen minél jobb eredményekkel szerettem volna búcsúzni a korosztályos versenyektől. Ezer méteren világbajnoki címet nyertem, egy élsportolónak pedig fontosak az egyéni címek is.

A négyszáz méteren párosban elért ezüstéremnek is nagyon örültem, hiszen ez olimpiai táv. A maratoni versenyen pedig megszereztem első felnőtt világbajnoki címem Csay Renátával párosban. Az ifjúságiak között is versenyeztem maratoni távon, ez sokat segített a felkészülésben. Az elején nagyon izgultam, hiszem Reni nagyon komoly és tapasztalt maratonista. Szerencsére ez az érzés aztán gyorsan tovaszállt, sikerült jól teljesítenem, és ő is egyenlő félként kezelt. Idén azonban már más célkitűzésekért harcol Farkasdi Ramóna, akinek két-három évre is szüksége lehet, hogy beleérjen a felnőttek mezőnyébe. Tehetsége és szorgalma alapján nem kérdés, hogy sikerrel veszi a következő akadályokat is.

– Egyből bedobnak a mélyvízbe, a célom, hogy minél jobban megközelítsem a felnőtt élmezőnyt. Szeretnék döntőkben részt venni, emellett az U23-as nemzetközi versenyeken is szerepelni. Sokan felvetik, hogy az idei olimpiát is célozzam meg, de ők nem ismerik olyan közelről a sportágat, hiszen itt rengeteget számítanak a kajakozással eltöltött évek. Hagymási Anitával al kotott párosunk meglepetéseket okozhat a közeljövőben, a riói olimpia pedig reális célkitűzés lehet számunkra.

A győri vízitelep télen jóval csendesebb, mint egyébként, hiszen ilyenkor csupán erőnléti edzéseket végeznek a kajak-kenusok, és csak a tavasz beköszöntével szállnak újra vízre.

– Sokan nem szeretik a téli időszakot, de én pont ilyenkor kezdtem el kajakozni. A tél számomra a feltöltődést és az újrakezdést jelenti, jó ismét lemenni a konditerembe. Jövő héten egyhetes futótáborba megyünk, és ha az időjárás engedi, március elején már vízre szállunk. Az első versenyek a felnőttválogatók lesznek májusbanezeken mindenképpen részt szeretnék venni és tapasztalatot szerezni.

Farkasdi Ramóna, aki 2010-ben ifjúsági olimpiát is nyert, a Móra-iskola sporttagozatára jár, de jelenleg magántanuló. A tehetséges kajakos jövőre érettségizik, és a továbbtanuláskor sem szakadna el a sporttól, mint megtudtuk, a sportdiplomácia különösen érdekli.

– Sokat segít, hogy magántanulóként én osztom be az időm, kiegyensúlyozottabbak a napjaim és a tanulás is könnyebben megy. Napi két edzésem van, de amire szeretném, arra mindig jut időm. Egy élsportolónak már egy mozi is óriási élményt jelent, a szórakozást azonban a háttérbe szorítom azért, hogy a szeretteimmel tölthessem az időm – mondta a győri sportoló. Persze a kajakozás nem csak lemondással jár, számtalan szépség található a sportágban.

– Nagyon szeretem a kajakozást, hiszen folyamatosan a szabadban vagyunk, télen-nyáron egyaránt szép a környezet. Edzésről edzésre új kihívások várnak rám, mindennap egy új versenynek számít. Sokszínű sportág a miénk, amibe nem lehet beleunni. Minden verseny másért szép emlék, a legkedvesebb közülük talán a szingapúri ifjúsági olimpia.

Mindenben eltért az a verseny a megszokottól, komoly kihívást jelentett, de nagyon sokat készültem rá és végül meg is tudtam nyerni – zárta a beszélgetést Farkasdi Ramóna, akiről még egészen biztosan sokat hallunk a jövőben.

Lakner Gábor

Fotó: O. Jakócs Péter