ETO-SZESE

A második edzőmeccset is lejátszották a győri fiúk

Fotó: Vig Norbert
Győr+
2020.08.14. 13:56

Csütörtökön lejátszotta az AGROFEED ETO-SZESE a 2020/2021-es szezon második felkészülési mérkőzését a Tatai AC csapata ellen.

A mérkőzést a Paár, Czene, Sokoray, Barnyák, Németh, Lakosy felállásban kezdte a győri csapat, a kapuban Repóthal. Az első hazai találat Czene nevéhez fűződik, ezt követően azonban zsinórban négy gólt lőtt a vendég csapat. A tataiak technikai hibáit kihasználva, Paár gyors indulásból szerzett góljaival kiegyenlítettek a zöld-fehérek (9. perc 4-4). A 14. percben érkezett a pályára Goór és Kovácsovics, Barnyák és Czene kaptak így pihenőt.

Kis időn belül Molnár is érkezett a pályára mikor Goór kettő perces kiállítást kapott. A Tata meglépett három góllal a 23. percre, azonban pályára lépése után Győr-Dani azonnal kettőre faragta a hátrányt. A hazaiak védekezése még mindig nem stabilizálódott, így a vendégek majdnem minden támadásukból gólt tudtak szerezni. Lakosy egymás után kétszer talált az ellenfél kapujába, ismét csak egyel vezetett a Tata (28. perc 12-13). A hátralévő időben még 1-1 gól esett mindkét térfélen, 13-14-nél hangzott el a dudaszó.

A második játékrészre a Paár, Kovácsovics, Győri-Dani, Goór, Németh, Lakosy összeállítást küldte pályára Deáki István, kapuban immár Décsivel. Első és második támadásból Győri-Dani volt eredményes, ezzel 15-15-re szépített az ETO a 33. percben. Mindkét oldalon sok technikai hiba jellemezte a játékot, egy rendkívül kapkodós tíz percet követően a vendégeknél volt az előny. 16-18-as állásnál dupla bravúrt mutatott be a kapuban Décsi, így az ellenfél nem tudott meglépni három góllal.

Negyedóra elteltével kicsit megállt a játék, ezért cserélt Deáki mester, Sokoray, Czene és Sövegjártó kapott lehetőséget, utóbbi azonnal gólra is váltotta első helyzetét (45.perc 19-24). Előnyét folyamatosan növelte a vendégcsapat, így az utolsó tíz percbe érkezve már 22-28-at mutatott az eredményjelző. Először lépett pályára, Vékony, Lukács és Herkovits, ekkor a vendégek csapatában is azok kaptak játéklehetőséget, akik addig pályára sem léptek. A 24. győri gólt Molnár szerezte egy hosszabb lefolyású játékot követően, majd az utolsó találatot is az ő nevéhez került. Ezzel a találattal beállította a végeredményt: 26-29.

Deáki István: „Bár az eredmény számunkra nem pozitív, sok olyan hibánk előjött, amit egyénileg és csapatként is javítanunk kell.”

AGROFEED ETO-SZESE – Tatai AC   26 – 29   /13-14/

Agrofeed ETO-SZESE: Repóth, Décsi, Sokoray 1, Kőhalmi, Győri-Dani 3, Goór 2, Barnyák, Németh 1, Kovácsovics 3, Vékony 1, Czene 1, Molnár 2, Sövegjártó 3, Herkovits, Lakosy 5, Paár 4,Lukács
Edző: Deáki István.

Forrás: etokc.hu

Kapcsolódó témák: #AGROFEED ETO-SZESE | #kézilabda |