Győr+
2013.08.23. 18:45

A magyar nyelv tábora Győrött

Az első nyári anyanyelvi tábort 32 évvel ezelőtt tartották a legendás pedagógus, Z. Szabó László kezdeményezésére a Kazinczy Ferenc Gimnáziumban. Azóta a győri középiskola minden nyáron várja az anyanyelv iránt elkötelezett diákokat

A két táborvezető Batári Antal, az egri Dobó István gimnázium és Szívósné Vásárhelyi Zsuzsanna, a Kazinczy gimnázium tanára. A tábor ideje alatt végig komoly munka folyik. A résztvevő tanulók – idén huszonegyen Magyarországról és húszan a határon túlról – neves nyelvészektől, Kazinczy- és Péchy Blanka díjas pedagógusoktól hallhatnak előadásokat, tanulhatnak, együtt készülnek a Kazinczy- és az Édes anyanyelvünk versenyekre. Az elmélet mellett nagyon sok a gyakorlati foglalkozás, de természetesen kirándulnak is a gyerekek, esténként pedig többek között néprajzi előadás, irodalmi vetélkedő színesíti a programot. A tábor fénypontja pedig minden évben a záró műsoros est.

 

-Azt gondolom, hogy a tábor az egyik kiemelkedő jellemzője a közösségteremtő erő. Itt nagyon rövid idő alatt szoros, életre szóló barátságok születnek – mondja Szívósné Vásárhelyi Zsuzsanna – Nekünk pedig igazán élmény együtt dolgozni ezekkel a gyerekekkel. Ők nagyon komoly értékrenddel bírnak, nyelvi és magatartásbeli igényesség is jellemzi őket. A legfontosabbnak azt tartom, hogy itt a gyerekek élményszerűen tapasztalják meg azt, hogy nem csak Magyarországon beszélnek magyarul, hiszen 1987-től a felvidéki magyarok, 1988-tól a vajdasági, 1989-től a kárpátaljai, 1990-től az erélyi magyar diákok és kísérő tanáraik is állandó résztvevői az anyanyelvi táboroknak.

 

-A tábor szakmailag is kiemelkedő, neves nyelvészek, hozzáértő szakemberek adnak elő, foglalkoznak a résztvevőkkel, és az élő szó ereje mindig erősebb, mint ami le van írva – véli Szántó Edit. – Mindemellett nekünk az identitás tudat erősítését is jelenti, hiszen nagyon kevesen vagyunk már Kárpátalján és a gyerekeinknek nagy szükségük van arra, hogy érezzék azt: ők is magyarok. Itt megismerik egymást a vajdasági, a felvidéki, a délvidéki, az erdélyi, a kárpátaljai, az anyaországi magyar diákok és egy egységes csapattá kovácsolódnak össze.

 

Kovács László, a somorjai Madách Imre Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium nyugalmazott igazgatója 1987 óta minden évben eljön, diákokat hoz, előadásokat, foglalkozásokat tart.

 

– Itt tényleg találkozik a Kárpát-medencéből a fiatalság – mondja – A magyarországi fiatalok is rájönnek, hogy mi is épp olyan magyarok vagyunk, mint ők, bár országhatárok választanak el minket. Már csak ezekért a felismerésekért is érdemes részt venni. Természetesen az előadások, a foglalkozások nagyon magas színvonalúak, felkészítenek az anyanyelvi versenyekre, de a szakmaiságon túl az itt levő gyerekek megérzik és átélik az összetartozás élményét.

 

– A gyerekek nagyon szeretnek ide járni, szívesen jönnek, nagyon sokat kapnak, tanulnak. – osztja meg tapasztalatait Dr. Erdély Judit, aki az erdélyi diákokkal jön a táborba évek óta. – Az anyanyelv iránti érdeklődés azonban nem vezet egyértelműen a magyar tanári katedrára és nem is kell, hogy oda vezessen, de bárhova kerüljenek, bármivel is foglalkozzanak később ezek a gyerekek, az anyanyelv szeretete, a nyelvi igényesség egész életükben jellemző lesz. Nekem is van olyan egykori táborosom, aki ma már a marosvásárhelyi egyetem orvostanhallgatója. és ott indított anyanyelvi szakkört.

 

gyorplusz.hu

 

Fevételünk egy korábbi táboron készült

 

Fotó: Marczali Gábor