A magyar állampolgárság valóra vált álom

„Hazám, hazám, te mindenem! Tudom, hogy mindenem neked köszönhetem.” – töltötte be Györgyfi József, a Magyar Nemzeti Színház magánénekesének hangja a Városháza Kék Szalonját. A szemek lassanként elfátyolosodtak, és egy-egy könnycsepp is végiggördült az arcokon. A csodálatos előadás után következhetett az, amire a jelenlévők hosszú évtizedek óta vártak. Az eskütétel.

Esküszöm, hogy Magyarországot hazámnak tekintem. – kezdték bátortalanul, szinte suttogva. – A Magyar Köztársaságnak hű állampolgára leszek, Alkotmányát és törvényeit tiszteletben tartom és megtartom. – folytatták egy kicsit hangosabban. – Hazámat erőmhöz mérten megvédem, képességeimnek megfelelően szolgálom. – húzták ki magukat, és ismételték most már bátran, sőt büszkén a sorokat. Isten engem úgy segéljen. – harsogták végezetül, és csillogó szemekkel fogadták a gratulációkat az újdonsült magyar állampolgárok.

„Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország, szebb vagy, mint a nagyvilág. Ha zeng a zeneszó, látom ragyogó, szép orcád.” – csendült fel egy újabb gyönyörű nóta, de Györgyfi József ezúttal csak a kórusvezető szerepét játszotta, hiszen az ünnepeltek és barátaik most már felszabadultan, boldogsággal telve énekelték a szívükhöz oly közelálló sorokat.

Simon Róbert Balázs alpolgármester elsőként köszöntötte legújabb honfitársainkat. Mint mondta, Győr romániai testvérvárosaként Brassóval kitűnő kapcsolatot ápol. A formális találkozók révén azonban barátságok is köttettek az anyaországi és az erdélyi magyarok között. „Gábor Imrét, a brassói önkormányzat magyar képviselőjét is „hivatalból” ismertük meg, de mára kapcsolatunk igaz barátsággá nemesült. Az ott élő magyarokért való tenni akarása, tántoríthatatlan buzgósága csodálattal tölt el bennünket, ezért nagy öröm számomra, hogy meghívott a brassói demokrácia központ januári megnyitójára – amelynek feladata, hogy segédkezzen a honosítási kérelmek benyújtásában, a szükséges dokumentumok beszerzésében –, és még nagyobb büszkeség, hogy barátaink úgy döntöttek, a mi városunkban szeretnének magyar állampolgárokká válni. Őszintén remélem, hogy az elkövetkező időszakban számtalan ilyen szoros személyes kapcsolat jöhet létre az anyaországi és a határon túli magyarok között.”

Városunkban egyébként eddig több mint százhetven határon túli magyar testvérünk tette le az állampolgári esküjét, és jelenleg is hatvanan várnak arra, hogy a városházán átvehessék honosítási okmányukat.

Augusztus utolsó hétvégéjén „csak” öten váltak magyar állampolgárrá Győrben – Gábor Imre, felesége Katalin, lányuk Emese, fiúk Imre és az egyik nevelt gyermekük, Zsolt -, de példájukon keresztül könnyen megérthető, miért is olyan fontos a nem anyaországi magyarok számára ez az esemény. Talán említenem sem kell, nem a magyar államtól várt juttatások, sem a Magyarországon való letelepedés lehetősége miatt.

– A mai nap életem egyik legszebb napja, hiszen a legnagyobb álmom válhatott valóra. Erre a pillanatra vártam születésemtől fogva, immár több mint öt évtizede. Köszönettel tartozom mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy mi is megszerezhessük a magyar állampolgárságot. A legszebb az egészben az, hogy mindezt a szülőföldünk elhagyása nélkül tehetjük! Még egyszer köszönet érte! – kezdi a családfő aki azt is elmeséli, egy pillanatig sem volt kérdés, hogy családja a konzulátus, vagy a követség helyett Győrben teszi le az esküt. Mint mondja, ezt a felejthetetlen pillanatot magyarországi barátaik körében szerették volna átélni.

Gábor Imre kérdésemre hangsúlyozza, óriási dolog ez a határon túliak számára. A papírok beszerzése sajnos sok embernek nehézkes, de éppen azért hozták létre a demokrácia központokat, hogy az igénylők tisztában legyenek, merre induljanak. „Az egyszerűsített eljárás révén magyar és magyar újra egymásra találhat, ismét egy nemzet, egy közösség lehetünk.” – hangoztatja őszinte meggyőződéssel.

A képviselő a brassói magyar közélet fontos alakjaként harcol a szórványban élő magyarok megmaradásáért. Mint mondja „odaát” nem szabad, hogy az ellentétek felülkerekedjenek az azonosságokon. Vallástól, pártállástól és minden mástól függetlenül össze kell fognunk, mert csak egységben érhetjük el céljainkat. Nem engedhetjük meg a széthúzás luxusát, mert csak együtt tudjuk elérni, hogy templomaink, iskoláink működhessenek, végső soron, hogy a határon túli magyarság megmaradhasson. Elengedhetetlen persze az is, hogy a román partnerekkel is megtaláljuk a megfelelő hangot, hiszen a mindennapokban köztük, velük élünk együtt.

– Úgy tűnik, az utóbbi években erősödtek az anyaországi és a határon túli személyes kapcsolatok. Egyre többen utaznak Magyarországról turistaként például éppen Erdélybe, ahol aztán életre szóló barátságok is szövődnek. – vetem fel Imrének, aki egyetértően bólogat.

– Hála Istennek a személyes kapcsolatok valóban kiépültek. Azt hiszem most már a kulturális, és hosszabb távon pedig a gazdasági kapcsolatok erősítése a feladat. A létrejött személyes ismeretségek persze hozzájárulhatnak mindehhez, mert a bizalom az üzlet egyik legfontosabb építőeleme. Úgy gondolom, Magyarország számára hatalmas lehetőségek rejlenek Erdélyben akár kulturális, akár gazdasági, akár turisztikai téren.

A beszélgetésbe Imre lánya, Emese is bekapcsolódik. Ő egy másik generáció szemszögéből világít rá az állampolgárság fontosságára. Mint mondja, szerencsésnek érzi magát, hogy ezt ilyen fiatalon megérhette. „Többet nem nevezhet senki hazátlannak. Persze eddig sem voltam az, de most már nyíltan mondhatom, magyar állampolgár vagyok!”

Emesét arról kérdezem, mennyire tudnak érvényesülni az életben az erdélyi fiatalok. Kapásból rávágja, a magyaroknak kétszer annyit kell teljesíteniük. Nem elég, ha valaki okos, rátermett, azt bizonyítania is kell. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy sajátja mellett a többségi – az ő esetükben a román – nyelvet is anyanyelvi szinten sajátítsák el. „Magam is románul végeztem az egyetemet, már csak az államvizsga választ el attól, hogy állatorvos legyek!” – teszi hozzá büszkén. A huszonéves lány egyébként úgy látja, a határon túli fiatalok átérzik az egyszerűsített honosítás jelentőségét. „Habár mi már egy új generáció tagjai vagyunk, a gyökereinkhez ragaszkodunk! Tudjuk, hova tartozunk, és ez erőssé tesz bennünket!”

Végezetül azt kérdezem Emesétől, most, hogy magyar állampolgár lettél, kötelezettségeid és jogaid keletkeztek a magyar állammal szemben. Személy szerint te mit vársz el az anyaországtól?

A lány egy darabig maga elé meredve gondolkozik, honosítási papírját nézegeti, majd rám emeli tekintetét, és csak ennyit mond: „Elvárások? Látod azokra nem is gondoltam!”

Papp Zsolt György