Győr+
2012.05.16. 11:38

A Kút, Ahol Nem Tankolnak

A jelek szerint a jövőnek szóló beruházás a győri elektromosjármű-töltőállomás.

Portálunk érdeklődésére Ozsvárt Tamás, az e-kútnak helyet adó Jókai utcai parkolóházat üzemeltető Győr-Szol szóvivője elmondta: az avatás óta eltelt egy hónapban egyetlen érdeklődő sem vette igénybe a lehetőséget, dacára annak, hogy ott ingyen tölthet(ne) járműve akkumulátorán. Más kérés, hogy nem berreg e-autók hada a hazai közutakon. Ahhoz, hogy a két kiállásos győri kút megteljen, a hazai állomány 5-6 százalékának kellene egyszerre ott töltenie elemeit.

Pedig Győrnek ambíciózus tervei vannak az elektromos hajtás terén. – Vizsgáljuk annak lehetőségét, hogy az elektromos járművek ingyen parkolhassanak a városban – közölte portálunkkal Borkai Zsolt polgármester az után, hogy az E.On vezérigazgatójával felavatták az első, csak autók, motorok és robogók akkumulátorának töltésére alkalmas állomást a Jókai utcai parkolóházban.

A parkolóházban egyszerű a rendszer: aki ilyen, modern eszközzel érkezik, annak a várakozásért fizetnie kell ugyan, mint bárki másnak. Portálunk úgy tudja, a lehetőséggel várhatóan kiterjesztik a közterületi parkolásra is – de csak kártyás rendszerben. Azaz a tulajdonosnak előbb be kell jelentkeznie a Győr-Szolnál, igazolva, hogy járgánya áram-meghajtású, s ekkor kap egy ingyenes parkolókártyát. Vagyis elkerülhetők mind a felügyelőkkel való viták, mind az, hogy a közterületeseknek tanfolyamon tanítsák meg az e-autók felismerésének csínját-bínját.

A győri avatóünnepség egyébként egy hálózatépítés része volt. Ezzel – és a vele párhuzamosan üzembe helyezett tatai és mosonmagyaróvári töltővel – ugyanis az osztrák-magyar határtól Budapestig három, a fővárosban pedig egy további töltő várja az e-járgányokat. (Azt még tavaly helyezték üzembe egy luxusszállónál.) ilyen kiépítettséggel pedig már bátran nekivághat a tulaj az útnak: nem kell attól tartania, hogy menet közben lemerül a 100-120 kilométert bíró akku.

Pál Gergő