Győr+
2018.03.14. 13:27

A Könnyező Szűzanya ünnepe lesz hétvégén

Évről évre zarándokok ezrei érkeznek a határon innen és túlról Győrbe, március 17-én a Könnyező Szűzanya búcsújára. Az idei ünnep három napig tart, és többek között részt vesz rajta Varga László kaposvári megyéspüspök, Böjte Csaba ferences szerzetes, Fazakas Z. Márton OPraem csornai apát, Pat Kelly ír nagykövet, valamint ír szeminaristák egy csoportja is.

 

A hívek egyik legfontosabb győri ünnepének programjáról Bognár István, a Nagyboldogasszony- székesegyház plébánosa számolt be lapunknak, aki először a kegykép és a búcsú történetét elevenítette fel.

Az imádkozó Szűzanyát és a gyermek Jézust ábrázoló festmény az előkelő ír családból származó Walter Lynch clonferti püspöké volt, akinek az írországi katolikusok ellen irányuló üldözés miatt menekülnie kellett hazájából, a képet magával vitte a száműzetésbe. Püsky János püspök Győrbe hívta az ír püspököt, akit kanonokká és püspöki helynökké nevezett ki. Walter Lynch Győrben élt 1663-ban bekövetkezett haláláig. A katolikusok üldözése Lynch püspök halála után tovább erősödött Írországban. 1697. március 16-án a dublini parlament elfogadta a száműzetési törvényt, amely gyakorlatilag halálra ítélte az ír katolicizmust. A Rómához hű egyházi személyek a teljes vagyonelkobzás és kivégzés elől száműzetésbe kényszerültek.

 

Bognár István, a Nagyboldogasszony- székesegyház plébánosa

 

A parlamenti határozat napján, 1697. március 17-én Szent Patriknak, Írország térítő apostolának és védőszentjének ünnepén a Nagyboldogasszony-székesegyház akkori Szent Anna-hajójának egyik oldalfalán (ma itt látható Walter Lynch püspök emléktáblája) elhelyezett képen ábrázolt Szűzanya szeméből reggel 6 órától 9 óráig véres könnyek gördültek alá. A hír hallatára hamarosan megtelt a templom hívekkel.

„A káptalanbeliek levették a képet a falról, a fal száraz volt, a kép pedig nemcsak tovább könnyezett, hanem véres verítékkel is ázott. A cseppeket tiszta fehér gyolccsal letörölték, de a vászonra festett kép újra könnyezett, úgyhogy a kis Jézus orcájára is lehullott egynéhány csepp, melynek nyomát most is látni a képen” – írja Jordánszky Elek kanonok a Boldogságos Szűz Mária kegyelemképeinek rövid leírása című munkájában. A véres könnyeket fehér gyolcskendővel itatták fel. A véres könnyeket őrző kendőt 1701-ben a székeskáptalan tagjai hitelesítették. A győri székesegyház féltett kincseként őrzött Ír Madonna a két nép egymásra találásának igazi szimbólumává vált.

 

 

A Könnyező Szűzanya kegyképe

A városplébános hangsúlyozta, a búcsú hagyománya egészen a könnyezés évére, 1697-re nyúlik vissza. A búcsúhoz kötődő programsorozat idén már március 16-án, pénteken 16 órakor elkezdődik a győri Nagyboldogasszony-székesegyház Könnyező Szűzanya-oltáránál. Köszöntőt mond és koszorút helyez el Walter Lynch püspök emléktáblájánál Veres András győri megyéspüspök, Pat Kelly ír nagykövet és Somogyi Tivadar győri alpolgármester. A koszorúzást követően hangversenyt ad a Cant’Art Énekegyüttes. Majd A győri Könnyező Szűzanya tisztelete című tárlatot nyitják meg a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtárban. A hangverseny és a tárlatmegnyitó a Győri Egyházmegye és Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata által közösen szervezett ír-magyar napok keretében valósul meg.

A Győri Egyházmegye Püspöki Vagyonkezelőjének megbízásából, Maróti Gábor egyházmegyei zeneigazgató zenei rendezésében a Könnyező Szűzanya-búcsúra készült, Canticum Mariae című hanglemez bemutatójára a székesegyházban kerül sor 19 órakor. Az eseményen közreműködik Bognár Krisztina énekművész és Kecskés Mónika orgonaművész. A lemezbemutatón ősbemutatóként hangzik el Maróti Gábor Mária-siralom című szoprán szólóra és orgonára írt műve.

„Alig láttunk még kegyhelyet, ahol a papság és hívő nép szorosabban összeforrott volna a kultusszal, ahol a jámbor hagyományra szögesebb gonddal ügyelnének, mint Győrben. A székesegyház vérrel verejtékező Mária-képe igazán szíve a városnak” – olvashatjuk Bálint Sándor néprajztudós sorait a győri kegyhelyről. A hagyomány szerint a vérrel könnyezés emléknapja a papok búcsúünnepe. Március 17-én, szombaton a könnyezés órájában, reggel 6 órakor mutatnak be szentmisét a székesegyházban. Ezen a napon a Győri Egyházmegye lelkipásztorai és szüleik zarándokolnak a Káptalandombra, hogy kifejezzék tiszteletüket a Könnyező Szűzanya kegyképe előtt. A zarándoklat lelki csúcspontja a 11 órakor bemutatott szentmise lesz Varga László kaposvári megyéspüspök főcelebrálásával.

 

Katona Tibor, a Nagyboldogasszony-székesegyház kántor-karnagya

 

A hívek zarándoklata szintén ezen a napon, 18 órakor ünnepi szentmisével kezdődik. A misét a Palestrina Kórus Könnyező Szűzanya-köszöntő áhítata követi. Katona Tibor, a Nagyboldogasszony-székesegyház kántor-karnagya, a kórus vezetője kiemelte, hogy az áhítat keretében ősbemutatóra is sor kerül: első alkalommal csendül fel Burkali Theodor Ave Maria című darabja, amelyet a győri származású, Ausztriában élő zeneszerző a Könnyező Szűzanya tiszteletére komponált. Az áhítaton továbbá hallhatók lesznek Bárdos Lajos, Halmos László, Kerényi György, Deák-Bárdos György alkotásai, amelyek mellett reneszánsz és kora barokk motetták is megszólalnak. A híveket imádságokkal, népénekekkel, közös énekléssel vonják be az áhítatba.

Az ünneplés rendkívül fontos része az egész éjszakás virrasztás. Március 18-án, vasárnap reggel 6 órakor ismét szentmise várja a híveket, majd 10 órakor Fazakas Z. Márton OPraem csornai apát mutat be ünnepi szentmisét, 14 órakor énekes liturgia keretében búcsúztatják el a zarándokokat.

 

Eredeti fényében ragyog a kegyoltár

 

Bognár István arról is beszámolt, hogy idén már a megújult kegyoltár várja a zarándokokat, amely eredeti fényében ragyog, úgy, ahogy azt annak idején Zichy Ferenc püspök megálmodta.

Érdemes tudni, hogy a Szent László Látogatóközpont (Káptalandomb 13.) hosszabbított nyitvatartással (10 órától 20 óráig) és kedvezményes, 500 forintos jegyárral várja a látogatókat március 17-én és 18-án. A Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár Gutenberg téri kiállítóterében látható Boldogasszony című kiállítás ezeken a napokon ingyenesen látogatható.

F.G.

fotó: Marcali Gábor