Győr+
2012.05.08. 11:56

A kínai nagykövet az együttműködési lehetőségekről

Gao Jian Kína magyarországi nagykövete tett látogatást városunkban, ahol Borkai Zsolt polgármesterrel gazdasági és kulturális együttműködési lehetőségekről tárgyalt.

Borkai Zsolt a Városházán fogadta a nagykövet-asszonyt és bemutatta neki Győrt, annak gazdasági, kulturális és sportéletét. A polgármester kitért arra is, hogy a két ország között egyre élénkebbek a kapcsolatok, ami Győrre és testvérvárosára is jellemző, hiszen a közelmúltban a Győri Balett és a Győri Filharmonikus Zenekar művészei adtak ízelítőt városunk kulturális életéből Wuhanban, a nyári Táncfesztiválra pedig wuhani táncosok érkeznek hozzánk, hogy betekintést nyújtsanak a kínai tánchagyományokba. Borkai Zsolt kihasználta az alkalmat, és a meghívta a nagykövet-asszonyt a Táncfesztiválra.

Gao Jian úgy látja, Győr fejlődése kiemelkedő Magyarországon, és gazdasági színvonala mellett a város szépsége is megragadta. Úgy fogalmazott, Győrt akár egy Hungarikumnak is nevezhetnénk. A nagykövet egyetértett abban, hogy a két ország kapcsolatai egyre erősödnek, és a jövőben Győr is potenciális befektetési célpontja lehet a kínai vállalatoknak. Emlékeztetett arra is, hogy jövőre Magyarországon rendezik a kínai-magyar baráti városok konferenciáját, amelyre természetesen Győrt is várják.

A nagykövetség delegációja a városházi látogatás után városnézés keretében ismeri meg Győr nevezetességeit, majd dr. Szekeres Tamással, a Széchenyi István Egyetem rektorával folytat megbeszéléseket. A programban még a Győri Balett és a filharmonikusok bemutatkozása, valamint az Ipari Park meglátogatása szerepel.

Papp Zsolt

Fotó: O. Jakócs Péter