A katicabogaras bögre, a szegény giliszta, a robogó csiga és társai

Hogy kerül a csizma az asztalra? Miként tud "átváltozni" a Semmelweis Egyetem I. számú Belklinikájának igazgató-helyettese és farmakológiai részlegének vezetője, a "komoly", habilitált docens Jutka mamává (vagy solymári mamává) unokái kedvéért? - ez a kérdés motoszkált bennem, amikor hírét vettem, hogy Kapocsi Judit saját unokái életéből merített nyersanyagból írt mesekönyvet. Először házi használatra, minden gyerkőcnek egyet-egyet készíttetett el a budaörsi kiadóval, de a szakemberek rábeszélték a nagyobb tételre. Így született meg és látott napvilágot karácsony előtt a Nagymama meséi.

Betegeket gyógyít, beosztottakat igazgat, szakirodalmat olvas, háztartást vezet. Már az is dicséretes, hogy bele tudja szuszakolni a napjaiba hét unokája közül az öt legkisebb szemmel tartását, szeretgetését, de a könyvírás erőn felülinek tűnik.

Nem könyvre készültem, csupán szerettem volna megörökíteni, papírra vetni unokáim elképesztő szólásait, eddigi életük legemlékezetesebb történéseit, mielőtt még feledésbe merülnének. 2009-ben kezdtem gyűjtögetni a “sztorikat”, a jópofa szófordulatokat, és legnagyobb meglepetésemre viszonylag hamar sok oldalnyi jegyzet kerekedett belőlük. Tavaly karácsony előtt jött az ötlet: mesékké alakítom a “nyersanyagot”. Olyan mesékké, amelyek Beátáról, Fanniról, Annáról és Marciról szólnak, és amelyeket kis könyvbe foglalva ajándékba adhatok az “érintetteknek”.

Az Acta Publica Kiadó vezetője mintha azt mondta volna, hogy hét unokája van, de csak öt könyv legyártását kérte tőlük “első körben”.

Valóban hét, részben saját, részben tiszteletbeli (a párommal együtt kapott) unokával büszkélkedhetek, közülük a mesék lejegyzésekor egy még meg sem született, kettő már nagykorú volt, így négy unokám szerepel a hasábokon. Egy-egy történetben feltűnnek a szülők is, de ők csak afféle segédszereplők.

Besétált a budaörsi kiadóba, és sürgősen rendelt 5 darab könyvet a hóna alatt vitt kéziratból?! Már megbocsásson, de legjobb esetben ilyenkor megmutatják, hol az ajtó…

Igen, ezzel a fordulattal is kalkuláltam. Eleve kis, digitális módszerrel dolgozó céget kerestem, gondoltam, csak ilyen partnernél lehet esélyem, ám felállt a hajuk óhajaim hallatán.

Nocsak… Speciális kérései is voltak?

Kértem, hogy a négy unokának készülő négy könyv más-más színű legyen, a címek is különbözzenek, és a szerző neve se egyformán kerüljön a borítóra, hiszen az egyik gyerek Jutka mamának, míg a másik Solymári mamának hív. Aztán előhúztam a zsebemből az illusztrációnak szánt, szülőktől beszerzett gyerekrajzokat, majd előadtam, hogy a négy plusz egy (utóbbi magamnak) könyvnek karácsonyra meg kellene lennie. Megjegyzem: olyan kevés idő állt rendelkezésre, hogy majdnem a lehetetlennel volt határos a munka elvégzése, december 24-én délelőtt mégis a kezemben tarthattam a könyvecskéket. Volt ám nagy öröm a karácsonyfa körül!

Mivel hatotta meg a kiadót?

Talán becsülték az elszántságomat, még az is lehet, hogy csodabogárnak tartottak, akit nem illik csak úgy elküldeni, vagy talán a teherbíró képességüket szerették volna próbára tenni. Utólag persze már tudom: beleolvastak a kéziratba, és megtetszettek az egyszerű, de igen-igen életszagú mesék. Ez utóbbi verziót támasztja alá, hogy később felajánlották egy “igazi könyv” kiadását Nagymama meséi címmel. Nemrég került sor a sajtóbemutatóra. Szinte hihetetlen…

Miről szólnak Jutka mama meséi? Mi mindent követett el a 12 éves Beáta, a 9 éves Fanni és Anna, no meg a 8 éves Marci, amit mindenképp meg kellett örökíteni az utókornak?

Ne gondoljon semmi extrára! Ugyanolyan gyerekek ők, mint a többi cserfes, szeretetre méltó, napról napra okosodó kicsi. Valószínűleg bármelyik szülő vagy nagyszülő tudna hasonló könyvet írni, ha megjegyezné, majd lejegyezné ezeknek a csemetéknek a kacagtató vagy épp elgondolkodtató szavait, szokásait. Például ki ne veszítette volna már el rövidebb időre saját gyerekét? A mi unokánk egy nagyáruház játékosztályán barangolt el, mert elvarázsolták a kisautók (szerencsés kimenetelű mese lett a történetből). Minden gyereknek akadnak félelmei, kialakulnak sajátos szokásai, szavajárásai, megannyi téma, megannyi mese.

Sok képpel, kevés szöveggel, mint azt manapság látni néhány fényes, tetszetős külsejű (és igen drága) mesés könyvben?

Ellenkezőleg. A rajzok szerény illusztrációk, a lényeg a mese, a szöveg, amelyből minden apróság magára vagy a maga kis problémáira ismerhet. Szerintem ezt a szándékot tükrözik a címek is: A katicabogaras bögre, Szegény varjú, szegény giliszta, A robogó csiga, Világgá megyek, A konyhamalac, Pöttyös pókmese és a többi.

Pöttyös pók? Az meg milyen?

A lányom képzeletében fogant. Azért lett pöttyös a sok gyereket taszító állat, hogy ne féljen tőle az unokám.

És a konyhamalac? Egy mindent bedaráló modern szerkezetről van szó ebben a mesében?

Á, dehogy! A vőmről, akit nemes egyszerűséggel így nevezett el a csemetéje. Ismeri ugye azt a szituációt, amikor a gyerekek azon vitatkoznak a játszótéren, hogy kinek mivel foglalkozik a mamája, papája, és egymásra licitálnak a titulusokkal? Az unokám közölte a többiekkel: az ő papája egy konyhamalac. Mivel senki sem hitt neki, átkiabált a messzebb várakozó papának – a fél utca hallotta -: “Apa, ugye te konyhamalac vagy?” Több szülő jelezte, hogy ez a mese hasznos tippeket is ad a “világgá menős” problémakör kezeléséhez. Már ezért megérte!

Meg – gondolom – a mosolyokért, hisz az asztalszilván én is jót derültem.

Ugye, milyen ismerősek a könnyebb kiejtést szolgáló furfangos szókapcsolatok? Aszalt szilva helyett asztalszilva, innivaló helyett iszivaló, és a többi. Tudja mit jelent visszaválni?

Sejtem. Kibékülni?

Az egyik kislány fogalmazott úgy, hogy szeretné, ha elvált szülei visszaválnának. Hát nem fantasztikus a gyermeki lélek?

Szerintem legalább annyira fantasztikus, ha van, aki figyel ezekre a rezdülésekre. Ön nemcsak figyelt, hanem gyűjtögetett, majd írt. Pedig nem profi író…

Az írás nekem varázslat. A férjem szerint szolid őrület, mert ha hirtelen ihletem támad, azonnal hozzálátok, és észre sem veszem közben, hogy más is tartózkodik velem egy légtérben.

Gondolom, karácsonykor nem vonul el a következő mű kedvéért… Mit tervez a nagycsalád?

Nincs kötelező “táncrend”, talán épp ezért jön össze évről évre mindenki nálunk ilyenkor. Mi Solymáron élünk, a gyerekek a fővárosban, illetve Érden, mégis pillanatok alatt egy hullámhosszra kerülünk. Ezek az úgynevezett nagycsaládi banzájok kivétel nélkül ragyogóan sikerülnek, remélem, így lesz ez most is. Több szülő jelezte, hogy ez a mese hasznos tippeket is ad a “világgá menős” problémakör kezeléséhez. Már ezért megérte!

Takács Mariann