A katalóniai diaszpórába varázsolták a magyar tavaszt Győrből

Győr+
2019.07.23. 07:56

Az „Erdőpedagógia” koncepcióját is beépítve Spanyolországba varázsolták Győrből a „magyar tavaszt” az Apáczai Csere János Kar oktatói és hallgatói. Immáron negyedik alkalommal szervezték meg a Barcelonai Főkonzulátussal karöltve a diaszpórában élő magyar családok gyermekeinek a nyári tábort a katalán főváros szomszédságában, Más Po Canyado-ban. Ápolni, megőrizni, és generációkon keresztül átörökíteni a magyar kultúrát – ezt jelenti az egyhetes misszió.

„A családok bővülő érdeklődése, a gyerekek anyanyelvi, közösségi fejlődése, a főkonzulátus támogatása egyértelműen igazolja, hogy a táborra feltétlen igény és természetes szükség van” – foglalta össze tapasztalatait Milbik László, az Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola pedagógusa, aki második éve vesz részt a táboroztatásban. Olyannyira így van mindez, hogy a Széchenyi István Egyetemen Kövecsesné Dr. Gősi Viktória dékánhelyettes, egyetemi docens összefogásával átfogó pedagógiai projekt készül. Ez egy részletesen kidolgozott oktatási modell, amely jó példaként alkalmas lehet más országokban történő megvalósításra annak érdekében, hogy a szórványban élő magyar családok gyermekei lehetőleg mindenhol hozzáférhessenek ehhez a lehetőséghez.

„Úgy terveztük, hogy a Ravazdi Erdei Iskolához hasonló módszertant viszünk ki Spanyolországba a gyerekeknek, és minderre ráfűzve egy „magyar tavasz” projektet álmodtunk meg. Megismertettük a tavaszi magyar népszokásokat, néphagyományokat a táborozókkal, szemezgettünk a tavasszal kapcsolatos történelmi eseményekből” – mondta Kövecsesné Dr. Gősi Viktória, az idei Magyar Tábor vezetője. Oktatótársával, Lampert Bálinttal két évtizede szívügyüknek tekintik a Ravazdi Erdei Iskolát. Ezért nem szerették volna kihagyni a tematikából a természetvédelmet, a magyar tájat, a magyar erdőket. A ravazdi tapasztalatokat felhasználva egyik napjuk Más Po Canyado-ban teljesen e köré épült.

Kövecsesné Dr. Gősi Viktória kooperatív technikák segítségével ismertette meg a gyerekeket a tavaszi néphagyományokkal


„Jól illeszkedett a tábor programjába a természetismereti foglalkozás, amelyhez az Apáczai-karon megvalósuló Erdőpedagógia projekt Erdő és természet moduljából válogattam természetismereti feladatokat és játékokat. A gyerekek az erdő szintjeinek megismerése mellett a százlábú, a róka és a denevér életébe nyerhettek játékos betekintést, továbbá megérthették az erdészek kiemelt szerepét az erdő életében. A foglalkozást a hallgatóink témához illeszkedő kézműves tevékenysége zárta. Jól teljesítettük az erdőpedagógia által támogatott fejjel, szívvel, kézzel tanulás elvét” – mondta Lampert Bálint.

Kövecsesné Dr. Gősi Viktóriát elkísérte Katalóniába férje és három gyermeke is. Nagylánya, Zsófi maga is tartott foglalkozást. Tájleíró verseket vitt magával, kint aztán együtt színkódolták azokat és versillusztrációkat is készítettek. Zsófi lánya mellett Viktória férje is sokat foglalkozott a gyerekekkel.

„Már a tábor első napjától kezdve bizalommal, szeretettel fordultak hozzánk a gyerekek, s mindezt természetesen mi is viszonoztuk. Ebből adódóan egy jól összeszokott kis csapat lettünk a hét végére. Nagy örömmel láttam, hogy a nagylányok féltő gondoskodással terelgetik a kicsiket. Hálás vagyok, hogy a csapat tagja lehettem és segíthettem Spanyolországba varázsolni a magyar tavaszt” – foglalta össze élményeit Ivánkovics Vanessza Eleonóra tanító szakos hallgató.

A táboroztató csapat tagjai voltak: Kövecsesné Dr. Gősi Viktória táborvezető, Lampert Bálint és Milbik László oktatók, valamint a táborban segítő hallgatók, Ivánkovics Vanessza, Tulok Fanni, Nemes Kíra, Fülöp Ágnes, Kerner Tímea, Vincze Izabella.

A húsvéti ünnepkör sem maradt ki a foglalkozásokból

Szerző: Nyerges Csaba