Győr+
2012.05.10. 16:31

A jótékony motorosokat jutalmazták

A hétvégén tizedik alkalommal rendeznek jótékony célú motoros találkozót Győrújbaráton. A kerek évforduló alkalmából, a sok évi jótékonykodás elismeréséül Borkai Zsolt polgármester jutalmazta a Győr és Környéke Motorosok Baráti Körét.

Borkai Zsolt polgármester köszöntötte az ünnepelteket, akiknek köszönetet mondott azért, hogy embertársaik segítését küldetésüknek tekintik.

A szervezet azon túl, hogy a motoros életérzést képviseli, fő feladatának a rászorulóknak való segítségnyújtást tekinti. A baráti kör számos jótékonysági akcióban vett részt, rengeteg környékbeli embernek segített. A 2012. május 11-13. között megrendezendő győrújbaráti motoros találkozó már a tizedik, amelynek bevételét szintén jótékony célokra fordítják.

Az önkormányzat Szigethy Attila ezüst emlékérmet adományozott a Győr és Környéke Motorosok Baráti Körének. Borkai Zsolt az egyesület képviselőinek, Kokas Tibornak, Gömböcz Istvánnak, Mayer Ákosnak és Simon Istvánnak köszönetképpen, valamint a kerek évforduló emlékezetessé tétele érdekében emléklapot adott át.

Gömböcz István alapító tag kérdésünkre elmondta, az elmúlt tíz év során a gyűjtéseikből származó bevételt többek között olyan adományok vásárlására fordították, mint a kórház számára csecsemő inkubátor. Egy édesanyát autó vásárlásával segítették, hogy el tudja vinni gyermekét a kezelésekre. Beteg gyermekek számára több alkalommal rendeztek Mikulás-ünnepséget, másokat pedig parlamenti kirándulásra vittek. Többeknek segítettek a külföldi őssejt-beültetésre való eljutásban, az árvízkárosultaknak pedig segélyszállítmányt juttattak el.

A tizedik motoros találkozóra 3-5000 motorost várnak. A kilátogatók (a teljesség igénye nélkül) többek között Lord, Tankcsapda, Ismerős Arcok, Mobilmánia, Aurora és Ossian koncerten, látványos napközbeni programokon vehetnek részt, és természetesen idén sem marad el a nagyszabású motoros felvonulás. (bővebb információ: www.gyorimotorosok.hu )

Papp Zsolt

Fotó: O. Jakócs Péter