Győr+
2015.12.09. 19:09

A GySEV-nél is új menetrend lép életbe vasárnaptól

A december 13-án életbe lépő új vasúti menetrendben az előző évhez képest jelentős változások történnek az egyes vasútvonalakon. A főbb változásokról az alábbiakban olvashatnak.

Győr–Sopron vasútvonal

 

A korábbi évekhez képest jelentős változás, hogy a Sopronból induló reggeli első InterCity (939) kivételével megszűnik a vonatok csornai szét-, illetve összekapcsolása a szombathelyi vonatrésszel. A vonatok teljes szakaszukon önállóan közlekednek, ezzel gyorsabb összeköttetést nyújtva a főváros felé. Módosulnak a vonatok indulási és érkezési időpontjai is. Kérjük, kísérjék figyelemmel az új menetrendet!

 

A vonalat érintő, főváros felé/felől közlekedő gyorsvonatok megszűnnek, helyüket a regionális közlekedésben a hivatásforgalomhoz jobban igazodó, módosított menetrend szerint közlekedő személyvonatok, távolsági forgalomban pedig a Komáromban és Tatán is megálló InterCity vonatok veszik át.

 

Sopron–Szombathely vasútvonal

 

Jellemzően néhány perccel módosul a vonalon közlekedő vonatok menetrendje, azonban egyes vonatok indulási ideje jelentősen megváltozik.

 

A korábbiakhoz képest egy délutáni és egy esti vonatpár csak munkanapokon közlekedik. Kérjük, kísérjék figyelemmel az új menetrendet!

 

Szombathely–Csorna–Hegyeshalom(–Rajka) vasútvonal

 

A Szombathelyről induló reggeli első InterCity (919) kivételével megszűnik a vonatok csornai szét-, illetve összekapcsolása a soproni vonatrésszel. A vonatok teljes szakaszukon önállóan közlekednek, ezzel gyorsabb összeköttetést nyújtva a főváros felé. Szombathely és Budapest között 10, visszafelé pedig 13 perccel csökken az InterCity-k menetideje. Módosulnak a vonatok indulási és érkezési időpontjai is.

 

Csorna és Szombathely között változik a személyvonatok menetrendje is. Megszűnik a Szombathelyről 7:00-kor Győrbe induló gyorsított személyvonat, helyette 7:10 perckor InterCity vonat közlekedik Győrön át Budapestre. Új betétjárat kerül bevezetésre, mely 20:26-kor indul Répcelakról, és 21:07-kor érkezik Szombathelyre.

 

Csorna és Hegyeshalom között jelentősen változik a személyvonatok menetrendje. A Hegyeshalom és Rajka közötti vonatok többsége is módosított menetrend szerint közlekedik. Kérjük, kísérjék figyelemmel az új menetrendet!

 

Szombathely–Zalaszentiván vasútvonal

 

A Szombathely és Vasvár között közlekedő reggeli betétjárat mindkét irányban megszűnik, valamint egy további, délutáni vonatpár csak munkanapokon közlekedik.

 

A vonatok menetrendje a legtöbb esetben nem változik, egyes vonatoknál azonban néhány perces eltérések előfordulnak. Kérjük, kísérjék figyelemmel az új menetrendet!

 

Szombathely–Kőszeg vasútvonal

 

A délutáni órákban a vonatok menetrendje a hivatásforgalmi igények jobb kiszolgálása érdekében jelentősen megváltozik, emellett mindkét irányban változik az utolsó két vonat indulási ideje is.

 

A Budapest-Szombathely között közlekedő InterCity vonatok indulási/érkezési időpontjainak változása kényelmesebb átszállási lehetőséget biztosít a Kőszeg felé/felől utazók számára.

 

Változik a vonatok közlekedési rendje is, egyes vonatok ugyanis csak munkanapokon közlekednek. Kérjük, kísérjék figyelemmel az új menetrendet!

 

Szombathely–Szentgotthárd vasútvonal

 

Új, a főváros felé kedvezőbb csatlakozási lehetőséget biztosító vonat kerül bevezetésre vasárnaponként 16:06-kor Szentgotthárdról, ami 16:53-kor-kor érkezik Szombathelyre, a menetrendben megjelölt tanítási időszakhoz kapcsolódóan. Fontos változás emellett, hogy egy délutáni, és egy esti vonatpár csak munkanapokon közlekedik. A személyvonatok menetrendje többségében változatlan marad.

 

A Graz Hbf felé közlekedő Rába InterCity menetrendje Graz felé közel két órával későbbre tolódik.

 

Egy Budapest és Szombathely között közlekedő InterCity vonatpár Szentgotthárdig meghosszabbításra került. A vonatok Szombathely és Szentgotthárd között valamennyi köztes állomáson és megállóhelyen megállnak, és a két állomás között a kijelölt kocsik felár nélkül vehetők igénybe. Kérjük, kísérjék figyelemmel az új menetrendet!

 

Egyéb vasútvonalak

 

A Sopronból Deutschkreutz, Wien és Wiener Neustadt felé közlekedő vonalokon jelentős menetrendi változás lép életbe. Ezáltal javulnak az ÖBB és a GYSEV Zrt. járatai közötti átszállási kapcsolatok Sopronban.

 

Fertőszentmiklós és Pamhagen között is változik a járatok menetrendje, Szentgotthárd és Graz között azonban a Rába InterCity kivételével csak néhány perces változások fordulhatnak elő. Kérjük, kísérjék figyelemmel a Társvasutak új menetrendjeit is!

 

A tájékoztatás nem tartalmazza az összes járat menetrendi változását, a hivatalos menetrend itt.

 

GYSEV Zrt. / Raaberbahn AG