Győr+
2011.09.07. 08:48

A győri tűzoltóságnak is elutalták a túlórapénzt

Eddig összesen 81 hivatásos önkormányzati tűzoltóságnak kezdték kiutalni a munkatársaik után visszamenőlegesen járó túlmunkadíjat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden az MTI-vel.

A közlemény emlékeztet: a kormány előirányzati átcsoportosítással fedezetet biztosított a hivatásos tűzoltóságokon dolgozók túlmunkájának kifizetésére. Az erről szóló kormányhatározatban rögzített forrás augusztus 1-jén megérkezett az OKF számlájára.

Szeptember 5-ig egy kivételével valamennyi – összesen 94 – hivatásos önkormányzati tűzoltóság megküldte az OKF számára a túlmunkadíjak kifizetéséről szóló támogatási szerződését, valamint annak mellékleteit. A megküldött támogatási szerződések közül 81-et már elfogadtak és aláírtak, azok nyomán megkezdődtek az utalások is.

A közlemény szerint rövidesen további tíz szerződés aláírása várható. Három szerződést a benyújtónak javítania, illetve kiegészítenie kell, ezeket ezt követően lehet elfogadni. A főigazgatóság valamennyi érintett tűzoltósággal felvette a kapcsolatot, jelenleg a hibák javítása zajlik, ezt követően a módosított tanúsítványok visszaküldhetőek.

Az elmúlt egy hétben a kiskunhalasi, a kiskőrösi, a kiskunfélegyházi, a kalocsai, a kecskeméti, az ózdi, a szentesi, a székesfehérvári, a soproni, a győri, a hevesi, a gyöngyösi, a szolnoki, a kunszentmártoni, a jászberényi, a nagykátai, a monori, a nyírbátori, a mátészalkai, a nyíregyházi, a szekszárdi, a badacsonytomaji és a keszthelyi tűzoltóság számára utalták át a pénzt. Eddig 81 tűzoltóság összesen közel 4,5 milliárd forint támogatásban részesült.

A pénz kézhezvételét követően a tűzoltóságok haladéktalanul megkezdik az állomány érintett tagjainak kifizetését. Ezután elszámolnak az OKF felé, amelynek végső határideje október 20. – olvasható a közleményben.

A Legfelsőbb Bíróság 2009-ben hozott határozata szerint a tűzoltók jogosan követelik a Magyarország uniós tagságával megváltozott, a korábbi 54 óra és a későbbi 48 óra szolgálati idő közötti különbözetre járó túlóradíjat, amelyet a késlekedő jogharmonizáció miatt 2004 májusa és 2007. december vége között nem fizettek ki nekik.

(MTI)