Győr+
2012.05.18. 19:58

A Győr nyerte a csalódott csapatok csatáját – FOTÓKKAL

Az ETO három vereség után ismét győzőtt, a Pécs sorozatban hatodszor maradt pont nélkül.

Cikkünket legegyszerűbben az F5 billentyű lenyomásával frissítheti
Két csalódott csapat találkozik péntek este az ETO Parkban. A Győr az utóbbi fordulók zsinórban elszenvedett három vereségének köszönhetően egészen a harmadik helyig csúszott vissza, ráadásul a hét közepén érkezett a rossz hír, hogy a kiharcolt nemzetközi szereplés ellenére, az ETO nélkül kezdődnek meg idén nyáron az Európa-liga selejtezőjének küzdelmei. Mint arról korábban is beszámoltunk, a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) jóváhagyta az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) másodikfokú ítéletét, a Győri ETO FC így a következő szezonban nem indulhat az Európa Ligában.
A történtek ellenére az egész éves teljesítménye alapján dícséretet érdemel az ETO, és minden bizonnyal Pintér Attila tanítványai mindent el fognak követni, hogy szépen búcsúzzanak a szezontól és a hazai szurkolóktól.
Már nem titok, az OTP Bank Liga 29. fordulójában játssza utolsó hazai mérkőzését az ETO, a szintén padlóra került Pécs csapatával. Az ősz meglepetéscsapata tavaszra teljesen elfáradt és csak a kiváló őszi eredményeinek és pontgazdag hazai szereplésének köszönheti, hogy a bajnokság végén nincsenek kiesési problémái. A Pécs utolsó öt mérkőzésén kivétel nélkül vereséget szenvedett, legutóbb Debrecenben szenvedtek nagyarányú vereséget.
Köszöntjük olvasóinkat!

Cikkünket legegyszerűbben az F5 billentyű lenyomásával frissítheti

A Győri ETO FC gólnélküli első félidőt követően Takács és Koltai (2) góljaival végül simán, 3-0 arányban győzte le a vendég Pécs csapatát. Az első félidőben Bajzát és Frőlich vezetésével a Pécs többször is veszélyeztetni tudott Stevanovic kapuja előtt, de helyzeteiket nem tudták gólra váltani, pedig Bajzát még a kapuba is betalált, a bíró sípszava azonban érvénytelenítette a találatot. A Győr játékán az elős félidőben még érezni lehetett az elmúlt hetek csalódásra okot adó eredményeit és a Nemzetközi Sportdöntőbíróság nemzetközi porondtól való kizárását, de a második félidőben feljavult a hazai támadójáték és Takács vezető gólját követően Pintér Attila tanítványai már esélyt sem adtak a hitét vesztett pécsi gárdának az egyenlítésre. A Győri ETO FC végül szépen és fölényes győzelemmel, szép gólokkal búcsúzott a hazai közönségétől a 2011/2012-es szezonra, az utolsó fordulóban majd a Pápa otthonába látogat. Az ezüstérem megszerzéséhez a jelenleg második helyen álló és a Győrnek az előttük három ponttal vezető Videoton botlására van szüksége. A Fehérváriak vasárnap a Lombard Pápa csapatát fogadják, az utolsó fordulóban Újpestre utaznak. Pontegyenlőség esetén a Videoton lesz a második.

Második félidő

90′ – A hosszabbítás első percében egy győri kontra végén majdnem megszületett a negyedik győri gól: Koltai ugratta ki Dudást a balszélen, centerezésére két győri is üresen érkezett, de Varga lemaradt a beadásról, ahjupera pedig luftot rúgott. Ezzel a helyzettel ért véget a mérkőzés, a Győr könnyed játékkal, a második félidőben szerzett góljaival végül simán, 3-0-ra legyőzte a Pécs csapatát.

A Pécs térfelén szerzett labdát Koltai, egyből kapura fordult, majd jó 20 méterről kilőtte a jobb felső sarkot. Bombaerős és tökéletesen helyezett lövése a kapufát érintve zúdult a hálóba. A szezon egyik legszebb gólját láthatta a győri közönség.

85′ – Koltai hatalmas góljával már 3-0 az ETO-nak!

82′ – A Pécs újabb cseréje: Regedei hagyja el a pályát, helyén Hrelja folytatja.

79′ – Az imént beállt Windeckert Okoronkwo egy könyökössel üdvözli a küzdőtéren.

77′ – Mindkét mester cserél: Győri oldalon Windecker váltja Pátkait, a Pécs csapatából Paracki fejezi be a mérkőzést, hogy helyet adjon a Győr ellen debütáló Turinak.

74′ – A nemrég pályára lépett Dudás tüzelt középről, jó 25 méterre a kaputól, erős lövése azonban másfél méterrel fölé ment.

71′ – A büntetőt kiharcoló és az ütközést követően megsérült Trajkovic nem tér vissza a pályára, helyette Dudás Ádám folytatja.

69′ – A megítélt tizenegyest Koltai Tamás váltotta gólra: 2-0 az ETO-nak! Ez volt Koltai ötödik gólja szezonban.

68′ – Pátkai lehelet finom kiugratása után Dibusz bukttatta Trajkovicot a tizenhatoson belül, a játékvezető büntetőt ítélt, Dibusznak pedig sárga lapot adott.

62′ – A Győr szinte lemásolta a pécsiek előző támadását, a túloldalon Koltai-Varga volt a szereposztás, de ebből a helyzetből is a kapus került ki győztesen.

61′- Varga váltja Srestíket.

60′ – A jobb oldalon megindult Bajzát okosan centerezett a második hullámban érkező Zeljkovic-hoz, aki középről, a kaputól tizenhárom méterre tisztán lőhetett, de gyengén helyezett lövését Stevanovic hárítani tudta. Nagy egyenlítési lehetőség volt.

A két héttel ezelőtti Debrecen elleni mérkőzés egyetlen győri góljának szerzője, Varga Roland készülődik játékra.

55′ – Takács jobboldali, az alapvonal közeléből érkező beadását Dinjar csúsztatta kapura, Dibusz nagy bravúrral mentett szögletre.

Koltai végezhetett el szabadrúgást 35 méterre a pécsi kaputól, a beívelés mindenki feje fölött elszállt, és miközben a pécsi védők kezezést reklamáltak, a gólvonal közelében álló Takács Ákos térddel megszerezte a vezetést és első gólját az idei szezonban.

50′ – Takács Ákos góljával megszerzi a vezetést a Győri ETO! 1-0!

47′ – Egy pécsi beadást Takács próbált kifejelni az ötös vonaláról, de tisztázása csak félig-meddig volt sikeres, a labda a középen érkező Okoronkwo lábára hullott, a niggériai támadó kapáslövése azonban méterekkel mellé ment.

46′ – Dinjar Regedei visszahúzásáért kapta meg a meccs első sárga lapját.

46′ – A Bajzát és Frőlich (Pécs) indítja útjára a labdát a második félidőben, csere egyik odalon sem történt.

A Győr-Pécs csata első félideje nem hozott színvonalas játékot, az iram sem egetverő, a pályán kívüli körülmények erősen nyomot hagynak a két csapat játékán. Ennek ellenére gólszerzési lehetőség mindkét oldalon adódott, a pécs egy meg nem adott gólig is eljutott. Míg a Győr beadásokkal próbált a vendég védelem mögé és helyzetbe kerülni, a Pécs kontrákból veszélyeztetett. Bízzunk egy eredményesebb folytatásban, remélhetőleg a második félidőben már gólnak is örülhet a győri közönség.

Első félidő

45′ – A játékvezető hosszabbítás nélkül lefújta az első játékrészt.

44′ – Egy jobb oldalról, a kaputól 30 méterre elvégzett szabadrúgás okozott veszélyt a Pécs kapuja előtt, Koltai beadása után Ahjupera emelkedett a legmagasabbra, közeli, de középre tartó fejesét Dibusz bravúrral védte. A meccs legnagyobb helyzete után a Győr elvégezhette a meccs első szögletét is.

41′ – Kamber buktatta a tizenhatos bal oldalán a középre törő Bajzátot, a szabadrúgást a sértett végezte el. Éles szögből megeresztett életerős lövését Stevanovic ököllel tudta csak hárítani, végül Takács szabadította fel a győri kaput.

Közel 40 perc elteltével bár pár helyzeteket már láthattak a szurkolók, kaput eltaláló lövést még nem jegyezhettünk fel egyik oldalon sem.

37′ – Bajzát-show az ETO Parkban! Egy vendég kontra végén Frőlich passzolt az üresen álló Bajzáthoz, aki az utolsó pillanatban érkezett Djordjevic közbelépése miatt nem tudott lőni, de a pécsi támadó visszaszerezte a labdát, a tizenhatoson belül három győri védőt is kicselezett, de finom emelése a jobb felső sarok fölé szállt.

33′ – Marek Strestík kapott egy labdát a jobbszélen, nagyszerűen cselezte ki a védőjét és az alapvonal mentén megindult a kapu irányába, de beadás helyett kissé önző módoninkább a lövést választotta, de az oldalhálóba bombázott. A mérkőzésen egyre inkább az ETO akarata érvényesül, az utóbbi tíz percben folyamatosan alakulnak ki a hazai lehetőségek, egyelőre gól nélkül.

30′ – Stanisic bukkant fel a pécsi tizenhatos előtt és jó ütemben ugratta ki a beinduló Trajkovicot, a szélső kissé kiszorítva lőhetett kapura, lövése nem sokkal a hosszú kapufa mellett gurult az alapvonalon túlra. Az ETO eddigi legnagyobb helyzete volt.

26′ – Simonfalvi centerezése után az ötösön érkező Frőlich tűnt el egy kis hazai segítséggel a védők sűrűjében, de a játékvezető sípja néma maradt.

23′ – Az előbb a pécsi kapu előtt feltűnt Kamber most a saját kapuja előtt veszélyeztetett: pontatlanul visszagurított labdájára Bajzát csapott le a tizenhatoson belül, majd Stanisic mellett és a kivetődő Stevanovic-ot átemelve a kapuba talált, de a játékvezető lökés miatt érvénytelenítette a találatot. Marad a 0-0.

21′ – Pátkai középről nagyszerű ütemben löbbölte a labdát a tizenhatoson belülre, a berobbanó Kamber fejét centikkel kerülte el a labda, Dibusz könnyedén ölelte magához.

17′ – Koltai tizenhatos sarkától elvégzett szabadrúgása elrepült a sok érkező győri fej fölött, végül Takács tűzte kapásból kapura, de lövése több méterrel fölé ment.

A Pécs a Győrben sok NB I-es csapat által előszeretettel alkalmazott taktikával kezdte a mérkőzést: saját térfelére visszahúzódva engedi támadni a Győrt és teljesen átadja a területet, a megszerzett labdákkal pedig a gyors támadókat megjátszva próbál a kapura is veszélyes kontrákat vezetni.

13′ – Regedei ismét meglógott a jobbszélen, középre passzolt, de a tizenegyes ponton álló Frőlich elcsúszott, így nem tudta kapura tenni a beadást.

8′ – A Győrben nevelkedett Regedei lépett ki a jobbszélen, fejjel tette a labdát maga elé, a tizenhatoson belölre érve lőtt, de mellé.

5′ – Kis híján megszerezte a vezetést a Pécs! Frőlich vett le egy beadást az ötösön három győri védő gyűrűjében, fordulásból lőtt kapura, de gyengén eltalált lövése a bal kapufa mellé gurult. Nagy lehetőség volt.

A Pécs kezdőcsapatában helyet kapott az ETO-ban egykor gólkirályi címig jutó Bajzát Péter is.

1′ – Az ETO kezdi a mérkőzést, a hazaiak tiszta zöldben, a vendégek piros-feketében játszanak.

A mérkőzés kezdete előtt a harminc évvel ezelőtt, 1982-ben Verebes József irányításával bajnoki címett szerzett csapat tagjait köszöntötték az ETO Parkban.

Kezdőcsapatok

Győri ETO FC:

Stevanovic – Takács, Stanisic, Djordjevic – Kamber, Trajkovic, Pátkai, Dinjar – Koltai, Ahjupera, Stresík

PMFC:
Dibusz – Simonfalvi, Lantos, Goia, Kvekveskiri – Regedei, Paracki, Zeljkovic, Okoronkwo – Frőlich, Bajzát
Előzetes

Két csalódott csapat találkozik péntek este az ETO Parkban. A Győr az utóbbi fordulók zsinórban elszenvedett három vereségének köszönhetően egészen a harmadik helyig csúszott vissza, ráadásul a hét közepén érkezett a rossz hír: a pályán kiharcolt nemzetközi szereplés ellenére, az ETO csapata nélkül kezdődnek meg idén nyáron az Európa-liga selejtezőjének küzdelmei. Mint arról korábban is beszámoltunk, a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) jóváhagyta az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) másodikfokú ítéletét, a Győri ETO FC így a következő szezonban nem indulhat az Európa Ligában.

A történtek ellenére az egész éves teljesítménye alapján dícséretet érdemel az ETO, és minden bizonnyal Pintér Attila tanítványai mindent el fognak követni, hogy szépen búcsúzzanak a szezontól és a hazai szurkolóktól.

Már nem titok, az OTP Bank Liga 29. fordulójában játssza utolsó hazai mérkőzését az ETO, a szintén padlóra került Pécs csapatával. Az ősz meglepetéscsapata tavaszra teljesen elfáradt és csak a kiváló őszi eredményeinek és pontgazdag hazai szereplésének köszönheti, hogy a bajnokság végén nincsenek kiesési problémái. A Pécs utolsó öt mérkőzésén kivétel kikapott, legutóbb Debrecenben szenvedtek nagyarányú vereséget.

Köszöntjük olvasóinkat!

(Szabadi Ervin)

Fotó: Marcali Gábor