A Győr+ Mancsok jótékony hatásai

Most érzem csak igazán, hogy mennyi minden megváltozott a Győr+ Mancsok rovatunk februári indulása óta. Persze a legcsodálatosabb, hogy tíz menhelylakónak segítettünk otthont találni, s ők azóta már boldogan játszadoznak valahol, ahol családtagként tekintenek rájuk. De azért ennél sokkal több történt.

Például az, hogy egyik kollégánk örökbe fogadott egy kölyökvizslát – a kis Paradise-t, aki azóta már Bóbita névre hallgat, hatalmasat nőtt, és persze boldogsága határtalan.

Bóbita és a gazdija – azt hiszem, ilyen a feltétel nélküli szeretet

Egy másik munkatársunk pedig megszállott kutyasétáltató lett, mert beleszeretett egy árva kutyusba, Floydba, és szinte nem telik el úgy nap, hogy ne menne ki hozzá a Győri Állatmenhelyre. Azt mondja, ha kertes házban élne, már rég hazavitte volna, hiszen nagyon erős kötelék alakult ki közöttük, beleszeretett egy pillanat alatt.

Floyd azonnal belopta magát a munkatársunk szívébe

Magamról nem is beszélve. Én is megszállott lettem. De ez nem az imádnivaló apróságoknak köszönhető, akik bárkit képesek lennének elvarázsolni – persze őket is szeretem, de másról van szó, pontosabban másokról: Merciről és Berciről, a nyolcéves ír farkaskutya keverék testvérpárról. A barátommal hozzájuk járunk ki a menhelyre és őket visszük el sétálni, amikor csak lehet – ők töltik fel a „boldogságtankunkat”.

Séta Mercivel és Bercivel (ivartalanítás után)

Ők tanítottak meg arra, hogy az idős kutyákat alábecsülik az emberek, és hatalmas tévhit, hogy jobb kölyköt örökbe fogadni, mint egy idősebb ebet. Bevallom, sokáig én is így gondolkodtam, de akkor még nem találkoztam a menhelyi kutyákkal, akkor még nem ismertem Mercit és Bercit, de Jonatánt sem, a szintén nyolcéves Győr+ Mancsok kutyust. Most már tudom, hogy mindez butaság. Nemcsak azért, mert egy idősebb kutya sok esetben már szobatiszta, nagyon ügyesen sétál, jól nevelt, és a hányatott sorsa miatt még jobban értékeli a törődést, mint a picik. Ők is megérdemlik az esélyt a boldogságra, egy normális életre. De, ami a legfontosabb: minden mancsosnak saját természete van. Nem elég elsétálni a kennelek mellett és ránézésre ítélkezni – idő kell, hogy a kutyusok megmutathassák, kik is ők valójában. Ha ezt engedjük, már teljesen mindegy lesz, hogy esetleg öreg, fekete és nagytestű is, csak arra tudunk gondolni, hogy szeretnénk, ha mindennap felugrana ránk az a bizonyos kutyus – de kizárólag ő –, átkarolna a lábával, megölelne, teljessé tenné a hétköznapjainkat. És szeretnénk mi is megölelni őt, megsimogatni a buksiját, elmondani, hogy értjük, sőt, érezzük, hogy nagyon szeret. Mert valójában ezek a négylábúak csak arra vágynak, hogy szeressék őket és szerethessenek, feltétel nélkül.

Velük a boldogságszint az egekbe szökik

Mercit és Bercit még áprilisban mutattuk be a Győr+ Mancsok rovatunk gazdikeresőiként, de azóta is egy kennel az otthonuk. Pedig nagyszerű kutyusok, korukat meghazudtolva bírják a tempót – még a négy kilométert is könnyedén lefutották – és lelkesednek a simogatásért minden egyes alkalommal. Egyszer úgy volt, hogy hazaviszik őket. Akkor kimentünk velük sétálni még utoljára – legalábbis akkor azt hittük, hogy az lesz az utolsó alkalom –, és mintha értették volna, hogy búcsúzni kell: Merci nem akart sétálni, csak ölelni engem, amíg ott vagyok. Nagyon megható volt tőlük elköszönni, azt mondani, hogy drágaságok, legközelebb a gazditok visz majd el titeket sétálni, nem mi. De mosolyogva tettük meg, mert a szívünkhöz nőttek, és az a legfontosabb, hogy nekik jó legyen. Ha pedig végre otthonra lelnek, s egy olyan gazdijuk lesz, amilyet megérdemelnek, aki elárasztja őket szeretetével, akkor mi is boldogok leszünk. Sajnos úgy tűnik, elhamarkodott volt a búcsúzás, a gazdijuk ugyanis még mindig várat magára, de mi a mancsosokkal együtt reméljük, hogy hamarosan eljön számukra is az igazi.

A kedvenc szeretetbombáim

De addig is, belőlük töltekezünk. Elég csak egy átlagos napra gondolni, amikor munka van vagy iskola. Bárhogy is legyen, azért nem ritka a stressz – a vizsgaidőszakról nem is beszélve. A megőrülés küszöbén, mikor egésznap egy irodában ülünk vagy épp az iskolapadban, vagy a szobában tanulunk a vizsgákra, semmi sem hiányzik jobban, mint egy szeretetbomba. Pontosabban kettő: Merci és Berci. A kennelhez érünk, köszönünk nekik és össze-vissza nyaldossák a kezünket, hihetetlen örömmel ugrándoznak, hiszen végre érzik a törődést. Aztán megöleljük őket és megtesszük az első lépéseket a szabadban: kitisztul a fej, elszállnak a gondok, a boldogságszint az egekbe szökik, és nagyon nehéz eldönteni, hogy ők, vagy mi érezzük magunkat jobban. Mindegy, hogy esik-e az eső vagy épp 40 °C van, a póráz végén két idősödő kedvencünk sétál, és már semmi baj nincs az égvilágon.

Győr+ Mancsok – Vigyél haza!

A Győr+ Mancsoknak jelenleg négy gazdikeresője van, a már említett Merci és Berci, valamint Jonatán mellett a zsemleszínű, kistermetű Marci is a Győri Állatmenhely lakójaként reménykedik hónapok óta, hogy befogadja őt egy szerető család.

Érdeklődni a Győri Állatmenhely alábbi elérhetőségein lehet:

Telefon: 06202295964

E-mail: gyormenhely@gmail.com

Szerző: Bodrogi Sára

Fotó: Gy.P.